Tegnap a Huawei Párizsban bemutatta új telefonjait, amelyek közül minket leginkább az új Mate RS fogott meg, amit a Porsche Design közreműködésével készítettek el. Már sejthetitek, hogy az ára nem épp a hétköznapi ember pénztárcájához lesz belőve.

Először is úgy néz ki, mint egy Mate 10 Pro, tehát nincs notch, nincs előlapi ujjlenyomat-olvasó. Vagyis van, de nem úgy, ez ugyanis a Huawei első, kijelző alá épített biometrikus szenzora, amit a 6 inches, 2K felbontású OLED panel alá rejtettek úgy, hogy közben megtartották a hátlapon is, tehát konkrétan két szenzor van a telefonban. Plusz arc alapú feloldás is, ha már – írja a Mobilaréna, amelynek szerzője Párizsban nézhette meg a telefont.

Röviden a hardverről és az árakról

Kirin 970 processzorra épül a rendszer, amihez 6 GB RAM társul. Tárhely tekintetében lesz 256 GB-os változat, ami 1695 euróba kerül (530 000 Ft), az 512 GB-os háttértárral szerelt változat – ami világelsőként opció okostelefonhoz -, 2095 euróba fáj (655 000 Ft). Ettől most lefőttünk…

Mindezt megfejelték egy minden jóságot tudó, hármas kamerarendszerrel, az akkumulátor mérete maradt 4000 mAh-s, de ami új, hogy ez az első Huawei, amely képes vezeték nélküli töltésre is. Pirosban és feketében lesz elérhető.