Még 1991-ben kezdődött meg a BMW kétüléses roadsterének fejlesztése, majd egészen ’93-ig befagyasztották a projektet, a következő évben már szabadalmi rajzok is voltak a Z3-asról, 1995-ben pedig gyártószalagra került az E36-os 3-as sorozat alapjait használó modell. Egészen 1999-ig kellett várni a kupé változatra, mely sokkal inkább hasonlít kombira, de hamar megkapta a sportcipő nevet. A motorok soros négy- és hathengeresek 115-től egészen 320 lóerőig. A hathengeresek már kivétel nélkül komoly dinamikát adnak az apró autónak, ezzel azonban nem volt mindenki maradéktalanul elégedett, ezért beleejtette ezt:

Bár maga a BMW is kísérletezett nagyobb motorral, még a V12-est is belepréselték egy prototípusba, de a bajorok szerint ez felborította volna a Z3-as egyensúlyát, ezért végül nem került bele nagyobb és erősebb motor. A szürke Z3-as tulajdonosa nem így gondolta és belepréselte a 400 lovas V8-ast, ami már az M5-öst és a Z8-ast is tisztességgel mozgatta. Az ihletet a Hartge tuningcég adta és az eladó állítása szerint bestiálisan gyors az autó. A nagyjából 66 ezer kilométert futott gépet 12 millió forintnak megfelelő összegért viheti új tuladjonosa.