Trabantok gyakran születtek ujjá művészeti alapanyagként, a 601-es típus mély történelmi nyomot hagyott maga után. Többek között megtalálható a “U2 – Achtung Baby” lemezborítóján, és elengedhetetlen kelléke volt az együttes színpadi díszletének a Zoo TV turné alatt.

Még a mai napig olcsón beszerezhető, ugyanakkor legendás típus, amiből rengeteg furcsa, érdekes, elgondolkodtató alkotás született. Nincs is könnyebb módja a kreativitás színlelésének, vegyünk pár Trabantot, fessük be őket igény szerint, és máris kész a nagy mű! Pár éve még mi is pingáltunk bontó kapujában álló roncsokat valamelyik sajtóeseményen.

A cikkíró pingál

Ezt csak azért jegyzem meg, mert innen, a festett Trabantok tömegéből nézve érdekes igazán a leghíresebb, legtöbbet fotózott, márkához köthető “alkotás”. Ami nem más, mint egy rozsdás oszlopra emelt Trabant 601, gólyafészekkel a tetején. A Berlintől 80 kilométerre, Neuruppinban található építményről tengernyi fotó akad a neten, aki arra jár, biztos, hogy kattint, pedig már le se tojják a Trabit, az utóbbi években nem fészkeltek rá Afrikából visszatérő vendégek.

Általában mindenki a másik irányból fotóz, hogy ne legyenek zavaró épületek a háttérben.

Egyes források szerint eleinte fehér festékkel imitálták a madárürüléket, ezzel csalogatva a gólyákat. A gazdagon trágyázott környékű fészek ugyanis pozitív jel a madarak számára, bőséges eleséget sejtet az adott területen.

Itthon is akad Trabant-szobor (eredetileg szintén valódi karosszériára építve, gyakorlatilag azt bevakolva), az 50. születésnap alkalmából hosszú ideig állt egy a Fővárosi Autópiac területén, ma már egy márkarajongó kertjét díszíti, a tavalyi 60. évforduló alkalmával koszorút kapott.

 

Trabant-emlékmű Lőrincz Péter kertjében Érden 2017. november 5-én. A szobrot eredetileg a Trabant-Wartburg Klub (TWK) és a Fővárosi Autópiac állította a Trabant 50. születésnapja alkalmából az autópiac területén. MTI Fotó: Mónus Márton

Forrás: MTI/Vezess.hu