Bizonyára jó eséllyel talált volna vevőt szépen felújított állapotban ez a piros, 1976-os évjáratú Ferrari 308 GTS, de helyette inkább behódoltak az új hajtásmód szellemének és kidobták belőle az olasz V8-as motort, helyére pedig villanyos hajtás került. Szerencsére az átalakításból alig látszik valami az autó külsején, csupán az európai specifikáció szerinti lökhárítókat rakták rá és egy szett frissebb BBS-től érkező Ferrari felnit, hogy mögé férjenek a nagyobbacska fékek.

Persze azt is elhisszük, ha valaki szentségtörésnek nyilvánítja a villanyos veterán Ferrarit, de éppen elég példányt mentettek meg ahhoz, hogy beleférjen egy ilyen átalakítás. Nemcsak egy 47 kWh-s elektromos csomag került az autóba, hanem új felfüggesztést is dobtak alá, valamint a már említett masszívabb teljesítményű fékeket. Az új kor szellemében pedig a világítást is LED-esre cserélték.

A Ferrari 308 GTS 2,9 literes V8-as motorja 6600-as fordulatnál 255 lóerőt teljesít az európai kivitelben. Álló helyzetből 100 km/órás sebességre 7 másodperc alatt gyorsul az 1385 kilogrammot nyomó sportkocsi, aminek végsebessége 250 km/óra körüli. A villanyos változathoz nem adtak meg gyorsulási adatot, de bizonyára nem kell szégyent vallania, a közel 300 km/órás végsebesség azonban egyértelműen felülmúlja az eredeti hajtásláncot. Kérdés, hogy ezt hányszor képes kivitelezni és mennyi ideig. Az autónak a Barrett-Jackson aukcióján keresnek új gazdát.