Még a 2000-es évek környékén egy Top Gear adás egyik fő témája volt egy bordó Lada Riva, mely a VAZ-2105-ösként is ismert négykerekű angol piacos változata. A show kedvéért alaposan átalakították az orosz négyajtóst, amihez ráadásul nem is akármilyen segítséget vettek igénybe. Normális esetben a Lotus mérnökei sportkocsikkal foglalkoznak, de bizonyára ők is élvezték a változatos feladatot, végül 15 nap és 1000 munkaóra ment bele a Ladába, az eredmény pedig igazán menő lett.

Az eredeti motort azonnal kihajították belőle, helyére több Fiat- és Lancia-modellből is ismerős 2 literes, négyhengeres került bele, ami önmagában is remek. A Lotusnál azonban nem elégedtek meg ennyivel, kicsit reszeltek még a gépen, kapott Weber karburátort és egyéb finomságokat, így végül 202 lovat hoztak elő a motorból, amiből állítólag 164 mérhető a kerekeken is, mellé 228 Nm nyomaték társul. A végsebessége 237 km/óra.

A külsejét a Lotusokhoz igazították, így feketére fényezték, az oldalát pedig ezüst díszcsík dobja fel, a felniket a BBS-től hozták, a beltérbe pedig kagylóülések és sportkormány került. Néhány Lotus felirat és logó is megtalálható rajta teljesen indokolt módon. A projekt nem volt olcsó, hiszen az apróságok mellett a Lotus mérnökeinek munkaóráit is meg kellett fizetni.