Röviden – Lexus UX 300e
Mi ez? Az első teljesen elektromos Lexus, amit egy már meglévő, hibrid hajtással is kapható modellből faragtak ki.
Mit tud? Csendes, prémium-villanyautó, kompakt méretben, 300 kilométer körüli hatótávval.
Mibe kerül? 20.880.000 forinttól kapható az UX elektromos változata.
Kinek jó? Akik kompakt méretű, civilizált működésű elektromos SUV-ra vágynak, azok boldogok lesznek az UX 300e kormánya mögött

Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 1

Ugyan a Lexusról leginkább az jut az eszünkbe, hogy hibrid, de a japán márka sem halogathatta tovább a villamosítást, és muszáj volt piacra dobniuk egy teljesen elektromos hajtású autót. Bár időközben már megnéztük, megfogdostuk a márka első, a kezdetektől elektromosnak tervezett és épített modelljét, a Lexus RZ-t is, de mégiscsak az UX 300e volt az első fecske a Lexus-emblémás villanyautók sorában. Amit kisebb-nagyobb kompromisszumok árán, de egy már meglévő, öntöltő hibrid hajtással ellátott modellből alakítottak ki. 

Külső

Ránézésre szinte semmi különbség nincs a hagyományos UX – a Lexusnál ez ugye legalább hibridet jelent – és a csak villanymotoros UX között. Méretre is egyforma a két, 4495 milliméter hosszú, 1840 mm széles és 1540 mm magas kasztni, amihez 2640 milliméteres tengelytávolság tartozik. A dizájn a Lexus portfóliójában a mérsékeltebb vonalhoz áll a legközelebb, vannak benne extra részletek, de közel sem az UX-nek van a leginkább megosztó megjelenése.

Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 3

Nem mai darab már az UX, de a forma ma is működik

Az elmaradhatatlan pipa alakú LED-es nappalifény, vagy az orsó, más iskola szerint predatorpofa is feltűnik az autón és megvan az elektromos autóknál már nem is annyira létfontosságú, hatalmas hűtőmaszk is. Akadnak gyönyörűen sikerült részletei az autónak – ilyen a szoborszerű külső visszapillantó, az összetett fényszóró, vagy az ezerféle darabból összeálló hűtőrács, illetve a hátsó lámpatest – és van olyan is, mint a kerékjárati ívek kötelező műanyag burkolata, ami valahogy nem illik a képbe. 

Az alábbi képen a hibrid és az elektromos UX-et hasonlíthatod össze, profilból. Elég könnyen rá lehet jönni, hogy hová rejtették az akksikat:

Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 4
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 5

Az elektromos hajtásról a hátsó ajtók alján olvasható “Electric” felirat árulkodik, és az autó fenekén, a 300e jelölés, illetve a C oszlop tövében lévő, mindkét oldalon megtalálható töltőnyílásfedél. Egyik oldalon CHAdeMO, a másikon Type2-es csatlakozó található a fedél alatt. 

Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 6
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 7

Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus

Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus

Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 50
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 51
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 52
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 53
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 54
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 55
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 56
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 57
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 58
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 59
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 60
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 61
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 62
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 63
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 64
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 65
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 66
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 67
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 68
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 69
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 70
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 71
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 72
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 73
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 74
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 75
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 76
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 77
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 78
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 79
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 80
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 81
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 82
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 83
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 84
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 85
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 86
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 87
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 88
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 89
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 90
Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 91
Fotó megosztása:

Belső

Utasterében már érezni, hogy hiába elektromos, és modern a villanyos UX, azért az alapként szolgáló modell már nem mai darab. A 2018-ban bemutatott UX belseje már korántsem annyira izgalmas, mint amit a mai elektromos autóktól megszoktunk, de ennek nem is kéne feltétlenül rosszat jelenteni. A világos kárpit a kék betétekkel pedig annyira ütős, hogy aki beül, azonnal elfelejt károgni. Egészen addig, amíg nem látja meg a Lexus elátkozott tapipados vezérlőrendszerét, aminél macerásabban és pontatlanabbul használható dologgal nem igazán találkozni az autóiparban. Szerencsére a modernebb Lexusokban már nincs ilyen, sőt, annyira klassz a legújabb, már az NX-ben is kipróbált rendszer, hogy visszaülve a tapipad mellé még fájdalmasabb az élmény.

Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 92

A kék-fehér belső nagyon jól áll az utastérnek

Persze a 10,3 colos, nagyon szélesvásznú monitor is passzol ehhez az időutazáshoz, a menüvel, grafikával együtt. Nem rossz, de ennél ma már többet illik mutatni, főleg ebben a kategóriában.

Viszont a belső többi része hibátlan, a gombok, kapcsolók használata egyértelmű, a helyük is eltalált, bár a műszerfal tetejéből oldalra kinyúló gombok furák, amik közül az egyik a menetstabilizálót kapcsolja ki, a másikkal pedig az Eco, Normal és Sport módok között lehet váltogatni. Van elöl rakodóhely a könyöklőben, akad pohártartó, 12 voltos és USB-csatlakozó is – ezek közül előre hagyományos, hátra pedig C típusú került -, és akár vezeték nélkül is lehet benne telefont tölteni. A kárpitozás színre, szagra, tapintásra is meggyőző, az üléseknek oldaltartásuk is van, fűthetőek, szellőztethetőek, és elöl helyhiánnyal sem kell küzdeni. Nem ennyire vidám a második sorba szorulók élete, ott 185-190 centis magassággal már sem a láb-, sem a fejtér nem lesz elegendő, hiszen utóbbiból 16,4 millimétert rabol el a padlóba épített akkumulátor, és a sima UX-hez képest a hátsó utasok üléspozíciója is megváltozott.

Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 93

Így változott a hátsó utasok rendelkezésére álló tér és az üléspozíció a beépített akkumulátor helyigénye miatt

Csomagtartója a szabvány szerint 367 literes – érdekes, hogy ez 47 literrel nagyobb, mint az UX 250h csomagtartója -, amit ha a tetőig pakol valaki, akkor akár 486 liternyi cucc elnyelésére is képes, a padlója alatt pedig a defektjavító készlet és egyéb apróságok laknak. A háttámlák ledöntése után nem lesz sík a padló, egy kis lépcső marad a háttámlák környékén. 

Technika

Mindössze egyféle kivitelben készül az UX elektromos változata, az első kerekeket 204 lóerős, 300 Nm nyomatékú állandó mágneses szinkronmotor hajtja. A TNGA padlólemezre épülő autóban az 54,35 kWh kapacitású akkumulátorok a padlóban kaptak helyet, az akksi 355 voltos, 288 cellából áll, váltakozó áramú töltőről legfeljebb 6,6 kW-tal tölthetők a telepek, 32 amperes hálózatról ez durván 8 órás, 13 amperesről pedig 19 órás töltési időt jelent. Egyenáramú gyorstöltőről – 50 kW-tal – 50 percig tart egy 0-80 százalékos töltés. A lítiumion akksicsomag hűthető, fűthető, de folyadéktemperálás helyett ezt a Lexus UX 300e-ben levegővel oldották meg. Állítólag így biztonságosabb, kevesebb a hibalehetőség. A villany UX 7,5 másodperc alatt éri el a 100 km/órás sebességet és legfeljebb 160 km/óráig hajszolható. 

Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 94

A motorháztető alatt nem maradt hely extra csomagtartónak

Vezetés

A Toyota/Lexus hibridjeiben mindig kicsit kiábrándító, amikor a csendes, elektromos üzem után egyszer csak beindul a benzinmotor és belekezd az egyhangú zümmögésbe. Na, az UX 300e-ben ez a pillanat sosem jön el, csendes, és főként károsanyagkibocsátás-mentes autózást kínál, míg tart a nagyjából 300 kilométeres WLTP-norma szerinti hatótáv. Meggyőző a megtorpanás nélküli, folyamatos gyorsulás is, ami a 204 lóerős teljesítménnyel nem tartozik a földöntúli kategóriába, sokkal inkább racionális döntés eredménye, de bőven lehet vele dinamikusan autózni, a 7,5 másodperces gyorsulás egész jó érték.

Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 95

2,76-ot fordul a kormány a két végállás között

Ízlés szerint, öt fokozatban állítható a rekuperáció mértéke – magyarul a motorfék ereje -, amivel kis gyakorlással akár egy pedállal is elközlekedhet, akinek ez tetszik. Kormányzása is könnyű, precíz, kiszámítható, és a kényelmes futómű is nagyon passzol ehhez a békés, stresszmentes világhoz, ami az elektromos UX belsejében várja a vezetőt, utasait. 

Elektromosan állítható kormányának, ülésének köszönhetően könnyedén megtalálható benne a megfelelő vezetőpozíció, ahonnan jól átlátható a karosszéria összes sarka, szeglete, parkolásnál pedig besegítenek a radarok és a kamera is. Ezenfelül sokféle vezetőtámogató rendszer is megtalálható az autóban, így a holttérfigyelő, a hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztető és fékezőrendszer, az adaptív sebességtartó automatika, az ütközést megelőző biztonsági rendszer, a  sáv- és nyomtartórendszer, közlekedésitábla-felismerő mellett head-up display is segít a biztonságos közlekedésben. És jól is működnek a rendszerek, idegesítő hiszti és indokolatlan fékezés nélkül teltek a tesztnapok. 

Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 96

Itt a bizonyíték arra, hogy egy visszapillantó tükör is lehet szép

Költségek

A Lexus UX 300e  háromféle felszereltségi szinttel rendelhető, Elegance, Prestige, és Luxury néven. A belépő Elegance 20.880.000 forintért vásárolható meg, a következő szint 23.720.000, míg a fullos Luxury néven futó változat 25.370.000 forintba kerül. Fényezések közül a fekete és a tűzpiros alapáras, a metálfényért további 400 ezer forintot kell még a pénztárnál hagyni. Ezenfelül még a különféle alufelnikre lehet költeni, mérettől, kiviteltől függően 598 és 825 ezer forint közötti összeget, és különféle kiegészítőkkel is fel lehet tupírozni az elektromos UX-et, a tetőcsomagtartó keresztrúd 103 ezer, a SUV-csomag, ami első, oldalsó és hátsó szoknyát takar, 672 ezer, a bőr üléshuzat 691 ezer forintba kerül. 

Ha a hibrid már nem elég zöld, jöhet az elektromos Lexus 97

Középen összeérnek a hátsó lámpák fénycsíkjai

A Lexus UX 300e és vetélytársai – Listaár, forint
Lexus UX 300e (204 LE) 54,35 kWh 20 880 000
Volvo C40 Recharge (231 LE) 67 kWh 19 976 000
Mercedes-Benz EQA 250 (190 LE) 66,5 kWh 21 743 000
   

Értékelés

Vegyes érzelmeket hagy maga után az első, teljesen elektromos Lexus. Megjelenése és műszaki tartalma teljesen vállalható még annak ellenére is, hogy nem egy friss modellről van szó, teljesen stresszmentes vele a közlekedés, semmiféle zaj nem jön belőle sehonnan, de a fedélzeti rendszerét nehéz megszeretni és a hátsó utasoknak is aránylag kevés hellyel kell beérniük. Szerencse, hogy hamarosan megérkezik a márka első, már az első tollvonástól elektromos hajtásúnak tervezett modellje, a Lexus RZ is. Már szinte hibátlanra reszelt fedélzeti rendszerrel és izgalmas technikai megoldásokkal.

Mellette – Ellene
 
  • Jól eltalált méret és tömeg
  • A hibrid UX-nél nagyobb csomagtartó
  • Jó vezethetőség
  • Csendes utastér
 
  • Idejétmúlt fedélzeti rendszer
  • Szűk második sor

Mennyire tetszik a Lexus UX elektromos változata?
238 szavazat - átlag: 6.69 (10-ből)
Mennyire tetszik a Lexus UX elektromos változata?