Röviden – Lexus UX 250h
Mi ez?A Toyota luxusmárkájának első kompakt crossoverje.
Mit tud?Hibrid hajtásláncával takarékos, tartós és végre dinamikus.
Mibe kerül?Meglehetősen drága jószág, 11,78 millió az alapára, a tesztautó 14,21 millió.
Kinek jó?Tehetős zöldeknek, igazán egyedit keresőknek, németeket utálóknak.

A dinnye indáján nem terem padlizsán – szól a bölcs japán mondás, aminek bekeretezett példányát óvatosan leakasztotta irodája faláról Tojoda Eidzsi. A hetvenes évei közepén járó őszes férfi portalanította a képet, majd csendben berakta íróasztala legalsó fiókjába, és kinézett a távolba a 67. emeletről. Csak állt egy ideig, és bámult a messzeségbe Tokió felhőkarcolói között. Aztán nagy levegőt vett, majd a titkárnőjével összehívatta az általa irányított népautós márka, a Toyota Motor Corpration igazgatótanácsát. A 80-as évek közepén jártunk.

„Megcsináljuk a saját Mercedesünket! Sőt, megalkotjuk a világ legjobb luxusautóját” – adta ki a parancsot, amit a cég legkiválóbbjaiból álló mérnökcsapat összeállítása követett. Ahogy mondani szokták, a többi járműipari történelem: az 1989-es Detroiti Autószalonon mutatták meg a világnak az LS 400-at, amiről a követezőket írták az első amerikai tesztelők.

Automobile Magazine: „Az LS 400 olyan közel áll a tökéletességhez, amennyire azt el lehet képzelni.”

Car and Driver: „A Lexus szó szerint és átvitt értelemben is egy másik dimenzióba repíti a felhasználót.”

Motor Trend: „Rendkívül meglepett bennünket, milyen kiváló autó az LS 400.”

Voltak persze károgók is, akik szerint koppintották az S-osztályt, igaz, kiváló minőségben. Azóta sok hó lehullott a Fudzsira, manapság a Lexus egyre szélesedő modellkínálattal valódi alternatívája a Mercedes mögé felzárkózott BMW és Audi alkotta rettegett német prémiumtriónak. Ájuldozók és kritikusok ma is akadnak szép számmal, de egyet senki nem állíthat: hogy másolnák bármelyiket!

Jóval alacsonyabb értékesítés mellett ugyan, de mostanában különösen jól megy a Lexusnak. Amerikában is, mifelénk szintúgy: az ACEA szerint 2019-ben eddig ez a márka növelte legnagyobb mértékben az eladásait az EU-ban. Úgy jött össze a 13,7 százalékos plusz, hogy közben a piac egésze 3,2 százalékot zsugorodott. (Mercedes – plusz 3,9 százalék, BMW – plusz 0,5, Audi – mínusz 7,4.)

Két igazi újdonságot dobott piacra idén a márka, az ES-ről itt olvashat USA-beli riportot, itt magyar tesztet, most pedig kipróbáljuk az UX névre keresztelt kompakt crossovert.

Arcon ütött egy pesti gyalogost 1

Egyedibb és drágább a közvetlen riválisainál: a GLA-nál, az X2-nél, a Q2-nél

Külső

Amennyiben a személyautó két összetevőből forr eggyé, és ezek a dizájn meg a hajtáslánc, akkor bizony éppen ezekben jár radikálisan külön úton a Lexus a németekhez (plusz Volvóhoz, Jaguarhoz stb.) képest. Ráadásul mindkettő baromira megosztó, különösen a márka termékeinek a formanyelve. Keith Richards összeaszott arcán nincs annyi vonal, él, mélyedés és szög, mint itt. Sajnos nem éppen harmóniában élve egymással.

Arcon ütött egy pesti gyalogost 2

Szemből mondjuk egységes és vagány

Arcon ütött egy pesti gyalogost 3

Nagyon szemből és kicsit oldalról is pluszosan markáns

Arcon ütött egy pesti gyalogost 4

Telibe oldalról viszont gyalázatosan összenyomják az idétlen kerékívek a 18-as felniket is, pedig nem nagy autóról beszélünk

A 4495 mm hosszú,  1840 mm széles, 1540 mm magas kasztni hátulja sem egységes, én bírom a fémből kilógó műanyag lámpaburákat, de az UX farán is akad pár húúú, de fura részlet. Mondjuk ez itt, ebből a nézetből.

Arcon ütött egy pesti gyalogost 5

Lassan teríteni lehetne ezen a légterelő/plexi/kisasztal kombón, annyira kilóg

Ugyanezen a kocsin akad jelölt a Világ Legjobb Autós Részlete díjára is: a külső visszapillantó tükönél szebbet keveset láttam eddig, idén biztosan nem. Tetszik az első lámpa túlzásoktól mentes határozottsága is, szóval elég vegyes az összkép. Különleges, de megosztó. Sőt, egyvalakit szó szerint megrémített a teszthét alatt. Teljesen belém égett annak a negyvenes pasinak az arckifejezése, aki felé egy parkolóban araszolva kanyarodtam, mágnesként tapadt a tekintete először a Predator-pofára, majd az autó oldalára, láttam, nem érti, mi ez. Mintha arcon vágták volna, olyan képet vágott, azt hittem, elejti a teszkós szatyrokat.

Belső

Vizuális ingerekből itt sincs hiány. A vízszintes tagolású, sajnos nagyon szürke színű műszerfal domináns eleme a végtelenül szélesnek tűnő, 10,3 colos központi kijelző. Én már megszoktam, de kezdő Lexus-kritikusoknak emészteni kell a sofőr előtti kijelző borításából kilógó bikaszarvakat is, az elmaradhatatlan tapipaddal együtt. Ennek kezelhetősége javult, a rádiócsatornákat például sokkal gyorsabban tudtam váltani, mint korábban, és a navi is ügyesebben vette be az új címet. De még messze a BMW-k, akár a Mercedesek tekerentyűjének gyorsasága és egyszerűsége. Nem kéne mindig különcködni, szerintem.

Arcon ütött egy pesti gyalogost 6

Egyedi formák, parádés szerelés

Tetszenek viszont középen a sorba helyezett kapcsolók, vonalzót lehetne állítani hozzájuk. Ahogyan az összes illesztéshez, példamutató az összeszerelés minősége, érezni, hogy ez a belső tíz év múlva is egyben lesz, és kevésbé cicereg majd, mint bármi más e világon. Barátságosak a bőrök és a plasztikok egyaránt, az ülések kárpitja csillagos tízes, végtelenül finom a velúrbetét, és kikezdhetetlenül precíz a varrás. Ráadásul kényelmes a fotel, könnyen belőhető a tökéletes üléshelyzet, és még jól is tart húzósabb kanyarokban.

Arcon ütött egy pesti gyalogost 7

Na, ez az ülés sampion

Hátul már nem arany az élet. Kicsik az ajtók, beszállni nehézkes, gyerekülést/gyereket berakni igencsak körülményes. Szűkös a lábtér, a fejtér sem bajnok, kilátni ugyan jobb, mint az unokatestvér CH-R-ből, de ebben az a kategória talán legrosszabbja. Az UX meg a csomagtartó méretében utolsó, magasan van a padló, ránézésre én nem találom sehol a gyárilag megadott 320 litert. Napi vásárlásokhoz elég hely van, kampó és lámpa is segíti a szatyrok rögzítését és bepakolását, de több napos családi kirándulásnál én nem tudom, hová raknám a bőröndöket. Gyerekbicikliről és hasonlókról ne is beszéljünk.

Arcon ütött egy pesti gyalogost 8

Valószínűleg a legalacsonyabb csomagtartó a kategóriában

Technika

A Toyota/Lexus páros TNGA nevű legós dobozából építkezik az UX is, a Corollához, CH-R-hez stb. hasonlóan a GA-C az alap. Természetesen utóbbi a közvetlen rokon, azonos a 2640 mm-es tengelytáv is, ez a kocsi azonban arasznyival hosszabb.

Arcon ütött egy pesti gyalogost 9

A tesztautó gyári fogyasztási adata 5,3-5,5 liter. Tapasztalatom szerint a valóság lehet ennél KEVESEBB is

Dízel természetesen nincs a márka egyetlen termékében sem, ebben a modellben még kézi váltó sincs, a sima benzines belépőmodell (UX200, 171 lóerő) mellett döntő maroknyi vásárló is CVT-t kap alapból. No de aki Lexust vesz, az hibridet akar és vásárol, ez nem kérdés. Két lehetőség adott: az UX250h a közismert Atkinson-ciklusos, sornégyes, kétezres benzinessel és egy villanymotorral 184 lőerős, és persze csak elöl hajt. Az összkerekes 250h Four ugyanilyen erős a plusz egy villanymotor ellenére, csak nyilván ügyesebb. Tereppel azért ezt sem kínálnám meg.

Arcon ütött egy pesti gyalogost 10

Elöl 14 fokos a terepszög, hátul 25

Vezetés

Miközben a sima benzines UX súlyelosztása 60-40 százalékos, a hibridben a 180 cellából álló nikkel-fémhidrid akkumulátorcsomagot a hátsó ülés alá passzírozták be, amivel ugyan nehezebb a jármű, viszont a tengelyeken kedvezőbb a teher eloszlása: immár 56-44 százalékos. Ez is érződik a kanyargós hegyvidéken, valamint az évtizeden át megszokottnál közvetlenebb gázreakció is, nem is beszélve a precízebb kormányzásról. Már a CH-R hibridjét is klassz volt vezetni, az új Corollákat szintén dicsértük, természetesen az UX is más, mint amit a márkától sokáig tapasztaltunk.

Persze nem kanyarvadászatra való, sztrádázáshoz is jobban illenek a modern dízelek, ez bizony tetőtől talpig városi használatra tervezett és kínált autó. Oda veszik, oda való. Már az első méterektől érződik a korábban ismeretlen dinamizmus és rugalmasság, és szerencsére a motor zavaró bőgése nélkül. A Toyota-konszern hibridjeinek rajongói jellemzően nyugis emberek, és – már bocsánat – fogyasztásnácik. Magam is az voltam, amikor egy lókupectől látatlanban Priust vettem. Mindez a pesti forgalomban közlekedők számára sokszor idegesítő: sárgánál ez az emberfajta fékez, és nem a gázt nyomja. 50-es táblánál 46-tal araszol, nem 62-vel nyomja, és közben nézi a tizedeket. A 4,7 sok. Már 4,6, alakulgat. De lesz ez még 4,3 liter is 100 kilométeren, és így tovább.

Arcon ütött egy pesti gyalogost 11

Jó vezetni

Nekem anno 4,4 literre állt be a harmadik generációs Prius (132 lóerő) Budapest belvárosában, fogalmazzunk úgy, hogy csendes közlekedéssel. Most a 184 lóerős UX ugyanazon az úton sokkal tempósabb közlekedéssel tudott 4,5 litert, de 5,5 litert is. Mindkettőnél gázt nyomtam a sárgánál, és mentem a forgalom sodrásával az 50-es táblánál, nem lassítottam azt, hanem húztam, és előzgettem. Gyönyörűen megy az UX, és közben annyit fogyaszt, mint amennyit egyetlen sima benzines, vagy sima dízel sem tud 184 lóval. Ugyanezeken az utakon, ugyanilyen forgalomban azok 9-10 litert isznak.

Költségek

Prémium autókért olykor irracionálisan sokat kérnek, ebben a kategóriában az UX még a németeknél is drágább, sajnos. Pedig zöldebb azoknál, nem kérdés. 11,78 millióról indul a hibridek sora, igaz, most éppen 1,5 milliós kedvezménnyel csábítja a tehetőseket az importőr „készletes ajánlat” keretében. A képeken látható 250h 2 WD F-Sport 14,21 millióról indul. Igen, tudom, azért már ezt meg azt lehet venni, „valódi autót”, használtan Porschét cifra szárnyakkal.

Arcon ütött egy pesti gyalogost 12

Bent is találni szép megoldásokat

Értékelés

Végre egy hibrid, ami szépen húz, közben csendes és továbbra is csodálatosan takarékos. Gratulálunk! Ezt a fickósságot kerestük a konszern hibridjeiben mindig, és most megkapjuk úgy, hogy kicsit zöldek is vagyunk, amennyire ez autóban lehetséges, normális tömegközlekedés mellett. Már aki értékeli az egészen különleges formavilágot, és/vagy utálja a német prémiumokat. Ő mindent megkap a pénzéért, ráadásul kevesebbet jár majd szervizbe is, mint bármelyik rivális gazdája.

Baromira magas az ára, ez igaz, de mégis jól fogynak világszerte a Lexusok, egészen messzire eljutott a márka attól a pillanattól, hogy Tojoda Eidzsi elnézett a távolba a 80-as évek közepén, és berakta a fiókjába az idézett mondást tartalmazó képet. Persze nem állt meg itt, kivett egy másikat, és ezt a japán bölcseletet akasztotta fel a falra, a másik helyére: Aki nem bújik be az oroszlán barlangjába, az nem szerezhet oroszlánkölyköt.

Mellette – Ellene
 
  • Egyedi külső (aki ezt szereti)
  • Kiváló minőségű belső
  • Csodás ülések
  • Takarékos üzem
  • Végre dinamikus vezethetőség
  • Valószínűleg világelső tartósság
 
  • Egyedi, nem harmonikus külső (akinek ez nem tetszik)
  • Riválisaihoz képest még mindig nehézkes menü
  • Szűk hátsó rész
  • Kicsi csomagtartó
  • Magas ár
Mennyire kellene ez a Lexus?
760 szavazat - átlag: 7.32 (10-ből)
Mennyire kellene ez a Lexus?