Röviden – Nissan Juke
Mi ez? A Nissan sikeres kis crossoverének 2019-ben bemutatott második generációja, az elsőéhez hasonló formatervvel, de csak 1,0 literes, háromhengeres motorral, a tesztben kézi váltóval.
Mit tud? Formatervével jókedvre deríteni minden alkalommal.
Mibe kerül? 7,7 millió forintnál startol, a csúcsváltozat 9,5 millióról, a tesztautó ára 10,35 millió forint.
Kinek jó? Akik belezúgtak az előző Juke-ba is, ráadásul most használhatóbb autót kapnak.

Több mint 800 000 példány kelt el az első Nissan Juke-ból világszerte, a második generációval együtt már túllépte az egymillió eladott példányt. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy telibe találták azt, ami a közönségnek kellett: egy messziről láthatóan különc, divatos, mégsem túl drága autó. A Juke-kal sokan érezhették úgy, hogy kimutathatják virágzó egyéniségüket, extravagáns stílusukat, igazolhatják fiatalságukat, de közben nem kell kényelmetlenül érezniük magukat mondjuk az alacsony üléspozíció miatt, vagy azért, mert túl sokat költöttek volna. Egymillióan nem tévedhetnek nagyot. Vagy mégis?

Külső

Tökéletes folytatása az első generációs Juke-nak a mostani modell. A lényeg nem változott, mégis minden vonalán látható az evolúció nyoma, a legújabb Nissan-formatervek szerint foglalkoztak minden részletével. Teljesen új, mégis tökéletesen felismerhető, mint ahogy a Fiat 500 vagy a MINI-k.

Jól néz ki, és ennyi elég is? – Nissan Juke 1
Jól néz ki, és ennyi elég is? – Nissan Juke 2

Jól néz ki, és ennyi elég is? – Nissan Juke

Jól néz ki, és ennyi elég is? – Nissan Juke

Jól néz ki, és ennyi elég is? – Nissan Juke 27
Jól néz ki, és ennyi elég is? – Nissan Juke 28
Jól néz ki, és ennyi elég is? – Nissan Juke 29
Jól néz ki, és ennyi elég is? – Nissan Juke 30
Jól néz ki, és ennyi elég is? – Nissan Juke 31
Jól néz ki, és ennyi elég is? – Nissan Juke 32
Jól néz ki, és ennyi elég is? – Nissan Juke 33
Jól néz ki, és ennyi elég is? – Nissan Juke 34
Jól néz ki, és ennyi elég is? – Nissan Juke 35
Jól néz ki, és ennyi elég is? – Nissan Juke 36
Jól néz ki, és ennyi elég is? – Nissan Juke 37
Jól néz ki, és ennyi elég is? – Nissan Juke 38
Jól néz ki, és ennyi elég is? – Nissan Juke 39
Jól néz ki, és ennyi elég is? – Nissan Juke 40
Jól néz ki, és ennyi elég is? – Nissan Juke 41
Jól néz ki, és ennyi elég is? – Nissan Juke 42
Jól néz ki, és ennyi elég is? – Nissan Juke 43
Jól néz ki, és ennyi elég is? – Nissan Juke 44
Jól néz ki, és ennyi elég is? – Nissan Juke 45
Jól néz ki, és ennyi elég is? – Nissan Juke 46
Jól néz ki, és ennyi elég is? – Nissan Juke 47
Jól néz ki, és ennyi elég is? – Nissan Juke 48
Jól néz ki, és ennyi elég is? – Nissan Juke 49
Jól néz ki, és ennyi elég is? – Nissan Juke 50
Fotó megosztása:

A kétfelé osztott első LED-es fényszórók jellegzetes Y alakú nappali menetfényt kaptak, a fölfelé nyúló hátsó lámpák helyett pedig hagyományosabb trapéz alakúak érkeztek, ezzel kicsit egyszerűbb a második Juke hátsó nézete. A hátsó ajtók kilincseit elrejtették, a tetővonalat és az övvonalat hátrafelé optikailag összehúzták, így jön ki az első ajtóktól hátrafelé szűkülő sportos fazon.

Fényezése lehet kéttónusú, többféle variációban is kérhető, viszont a Juke-hoz most fóliázást is kínál a Nissan, méghozzá elég kedvező áron. Alig 100 000 forintért teljesen egyedi színre is fóliázzák a Juke-ot, de ha mondjuk Fluor Tomi- vagy Csobot Adél-fanok vagyunk, akkor az általuk összeválogatott árnyalatokat is kérhetjük. Egyébként egy komplett autófóliázás 400-500 ezer forintba is kerülhet a piacon, így ez az ajánlat mindenképp elég jól hangzik, ha egyedi autóra vágyunk.  Emellett nemcsak 16, 17, de akár 19 colos felniket is kaphat az autó.

Jól néz ki, és ennyi elég is? – Nissan Juke 51

A csúcsfelszereltség

 A Juke második generációja sem egy túl nagy autó, de méretével a kompakt modellek között a helye, szinte pontosan akkora, mint az Opel Crossland, a Hyundai Kona, a Renault Captur. 4210 mm hosszú (+85 mm), 1800 mm széles (+35 mm), 1595 magas (+25 mm), a tengelytávolsága pedig 10,6 centivel hosszabb, mint az elődé, 2636 mm, ami főleg az utastérnek tett nagyon jót.

Belső

Nagyot nőtt az utastér ott, ahol a leginkább szükség volt rá: a hátsó lábtérben. Már magam mögé is szívesen beülnék, míg korábban ez fizikailag sem volt egyszerű feladat a kis ajtónyílás és a még szűkebb lábtér miatt. A Juke persze így sem egy tágas autó, de már nem csak elöl lehet elférni benne.

Jól néz ki, és ennyi elég is? – Nissan Juke 52

Sokféle műanyaggal találkozunk, a hangulatvilágítás pedig csak narancssárga lehet

Kétségtelen, hogy ennek is a két első ülésre szabták az utasterét, itt az anyagok is jobbak, de nem túl jók. Számtalan minőségű, tapintású és felületű anyaggal találkozunk, a harmónia ilyen téren hiányzik. Az utastér formái látványosak, van mit nézni, mindenfelé történik valami, de ez már a ló túloldala, mintha minden elemet más és más fejlesztő alkotott volna, akiknek az az utasítás lett csak kiadva, hogy legyen látványos a végeredmény.

Ott a műszerfal Alcantara-betétje, a kerek légbeömlők, de van itt műbőr, bőrtextúrájú műanyag, karbonszálas műanyag, zongoralakk és narancssárga hangulatvilágítás is. Leírni is nagyon fárasztó, nemhogy ezt a kavalkádot nézni folyamatosan. Még véletlenül sem bántanám meg azt, akinek ez imponál, de tény, hogy szemlélődőként kívülről sokkal jobb ránézni a Juke-ra.

Jól néz ki, és ennyi elég is? – Nissan Juke 53

Láthatóan több a lábtér, mint korábban, már felnőttek is elférnek

Egészen jó tartásúak az első ülései és a kárpit minősége is megfelelő. A fejtámlákat a hátlapokba integrálták, de csak mert hangszórókat is kérhetünk beléjük. A Bose Personal Plus hifirendszer olyan, mintha fejhallgatót adna ránk menet közben. Nem a legjobbat, de tény, hogy elég szépen szól.

8 colos érintőképernyős multimédiájának kezelőfelülete még a régi Nissan-féle szoftvert futtatja. A rendszer kicsit akadozós, a menürendszer sem a leglogikusabb, de sok dolgunk nem is akad rajta. Apple CarPlay- és Android Auto-kompatibilis, így tükrözhetjük rajta saját telefonunkat, a kapcsolódás pedig gördülékenyen megy. Méreteivel a csomagtér is bővült, az új Juke 422 literes raktérrel szolgál.

Jól néz ki, és ennyi elég is? – Nissan Juke 54

Az Alcantara jól áll a Juke-nak

Technika

Túl nagy választék nincs a Nissan Juke árlistáján a hajtásláncok tekintetében. A legfrissebb fejlesztésű 1,0 literes, háromhengeres, közvetlen befecskendezéses turbómotor az egyetlen lehetőség, a váltó viszont lehet hatfokozatú kézi vagy hétfokozatú dupla kuplungos automata.

A motor teljesítménye 115 lóerő, csúcsnyomatéka 200 Nm, amivel kézi váltó esetén 10,7, automata váltóval viszont 11,8 másodperc a 0-100-as gyorsulás ideje, végsebessége így is, úgy is 180 km/óra. Futóműve elöl gólyalábas McPherson, hátul pedig csatolt hosszlengőkaros torziós tengellyel.

Jól néz ki, és ennyi elég is? – Nissan Juke 55

Csak az 1,0 literes háromhengeres benzinmotorral szerelik. Remeg tőle az egész karosszéria és erőben sem a legjobb

Elektromos rásegítésű kormányművet és elöl tárcsa-, hátul pedig dobfékeket kap. Ebből a szempontból érdemes a magasabb felszereltségű változatokat választani, mert N-Connecta, Tekna és N-Design esetén hátul is tárcsafékekkel lassít a Juke.

Vezetéstámogató rendszerekkel viszont már alapáron is megpakolják. Van gyalogost és kerékpárost is felismerő vészfékasszisztense, táblafelismerője, sávelhagyásra figyelmeztetője, és rendelhető a ProPilot automata váltóhoz araszolásasszisztenssel, sávtartóval  és adaptív tempomattal, valamint holttérfigyelő és hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztetés is szerepelhet a Juke-ban.

Vezetés

Kétségkívül van valami vonzó ebben az autóban. Összességében jók az arányai, izgalmasak a vonalai, így aki a külsőségekre megy, azt teljesen megértem. De egy dolog a külső és egy másik a műszaki tartalom, amit akkor is meg lehet csinálni jóra, ha az alapanyag  nem a legfejlettebb technika.

A precíz japán mérnököktől pedig van mit elvárni, csakhogy a Nissan Juke-on már elég kevesen dolgoztak közülük. A francia tulajdonban lévő márka autóit Spanyolországban szerelik össze, de ennek még nem kéne azt jelentenie, hogy a végtermék rossz lenne, hiszen a mexikói gyártású BMW-kben sincs kevesebb németesség.

Jól néz ki, és ennyi elég is? – Nissan Juke 56

19 colos felnijeire a városi padkák is veszélyesek, de a hasmagasság sokat segít, a futómű pedig bírja a nagy felniket

A Juke viszont elég messze áll a precíz japánságtól. A háromhengeres benzinmotor kellemetlenül remeg. Itt nem látnánk a műszerfalra tett pohár vízen, ha közeledik a T-Rex, hamarabb rázza le a komplett poharat magáról. A nyitott ajtóknál mindez szemmel látható mozgásokat okoz. Az erős bizsergés a teljes karosszériát átjárja, a talpunk zsibbad tőle, ennél egy régi dízelmotor is selymesebben jár, mintha valamilyen kiegyensúlyozás hiányozna a motorból.

Ereje épp elég ehhez a karosszériához, de az alapjárathoz közeli és 2000 alatti tartományokban ne várjunk sokat. A csúcsnyomaték 3000-nél érkezik, nagyjából ott indul el egészségesen a Juke. Közlekedni tökéletesen lehet vele, de a lendületesebb elindulásoknál ezzel számolni kell. Sokáig nem is tart ki az erő, így az előzések és autópályás felhajtások is sok váltással és felkészüléssel járnak. Rutinos sofőröknek nem okozhat gondot, ellenben így már könnyű megérteni az előttünk lomhán gyorsító nissanosokat. Kézi váltója feszes, de néha akadós.

Futóműve szintén feszes és elég biztos is, a 19 colos kerekeket is nagyon jól viseli. Egyáltalán nem kisautós az érzés, technikailag ezen a téren érződik a leginkább masszívnak.

Jól néz ki, és ennyi elég is? – Nissan Juke 57

Teljesen LED-esek a fényszórói

A motor azzal együtt, hogy folyamatosan zavar, még torkos is, a gyári 5,9-6,3 literes értékek helyett rendre 8,5 liter körüli fogyasztást hozott, ami városi használat mellett csak átlagosnak mondható. Az utastér összeszereltségére nem lehet panasz, elég masszívnak tűnik, a zajszint sem rossz, autópályán is elviselhető, nincs nagyon zavaró sustorgás. A motor karaktere miatt a közlekedés nem valami jó élmény a Juke-kal, amin a korábbi tapasztalatok alapján az automata váltó sem segít.

Költségek

7,7 millió forinttól indul a Nissan Juke árlistája, ami kezdőlépésként ma nem is tűnik magas összegnek a kategóriában. Mivel motorban nem, csak felszereltségben tudunk fölfelé lépkedni, elég erősnek tűnik, hogy a kéttónusú metálfényezésű, Alcantara-belsős és majdnem minden felszereltséget felvonultató N-Design csúcsfelszereltségű tesztautó indulóára 9,52 millió forint.

Jól néz ki, és ennyi elég is? – Nissan Juke 58

Egy városi kis crossover, ma már nem egyedüli a piacon

A szép hangzású Bose hifirendszer, amihez navigáció és telefonos autós applikáció is jár, 250 000 forint pluszban, a fűthető üléses, ülésmagasság-állításos Téli csomag 190 000, a 360 fokos kamerarendszeres, ProPilot vezetéstámogató asszisztenses Technológia csomag pedig 390 000 forint. Ezekkel a tesztautó ára 10,35 millió forint, ami a 300 000 forintos kedvezménnyel is épp 10 millió fölött végződik.

Nissan Juke és vetélytársai – Listaár, forint
Nissan Juke (114 LE) 7 700 000
Volkswagen Taigo (95 LE) 7 455 450
Hyundai Bayon (84 LE) 6 599 000
Ford Puma (125 LE) 8 500 000

Értékelés

Messze van a tökéletestől a kivitelezést illetően a második generációs Nissan Juke. Hajtáslánca gyenge és érezhetően zavaró behatásokat okoz a sofőrnek. Az autót tökéletesen pozícionálták, pont úgy, ahogy az elődöt is, amiből több mint 800 000 példány kelt el. Viszont épp ez a szegmens bővült a legkomolyabban az elmúlt években, és nagyon hasonló autókat találunk most a piacon, nem egynél komolyabb minőséggel és takarékosabb, igényesebb hajtásláncokkal. Szükség lenne ide egy erősebb négyhengeresre!

Mellette – Ellene
 
  • Formaterv
  • Ülések
  • Futómű hangolása
  • Bose hifirendszer
 
  • Motor rázkódása
  • Motor ereje
  • Beltér anyagai
  • Fogyasztás
  • Váltó akadása

Szavazás

Hogy tetszik a teljesen új Nissan Juke?
310 szavazat - átlag: 5.21 (10-ből)
Hogy tetszik a teljesen új Nissan Juke?