Röviden – Hyundai Bayon
Mi ez? Teljesen új modellként érkezett az i20 alapjain B crossover kategóriában, vagyis a kis szabadidő-autók között 1,2-es szívó, vagy 1,0 literes háromhengeres turbómotorral, utóbbival próbáltuk.
Mit tud? Korrekt helykínálatot elég jó minőségérzettel és vezethetőséggel, tökéletesen tenni a dolgát, amire született.
Mibe kerül? Listaáron 5,7 millióról startol, amire most 400 000 forint kedvezményt tud adni a Hyundai, a tesztelt Prime felszereltségű mindent bele csomagos Bayon 7,8 millió forintba kerül.
Kinek jó? Kis családoknak, egyedülállóknak, időseknek, akik a lehető legtöbbet szeretnék kapni a pénzükért korrekt minőségben és felszereltségben.

Könnyű meghatározni jelenleg, hogy mi az a kategória, amire szüksége van egy volumen gyártónak. Ha Európában érvényesülni akar, ahhoz crossover kell meg SUV, jelenleg azokból is a kisebbeknek áll a világ. A Hyundai korán felismerte ezt a lehetőséget, az i20-ból készült i20 Active viszont nem tűnt eléggé crossovernek ahhoz, hogy sikeres legyen. A Bayon most más, külön modell több lehetőséggel és térrel, miközben az alapjait most is ugyanaz adja.

Külső

Gondolhatnánk, hogy egy olyan modell, ami rendes nevet kap ma, nem sorozatszámot, valami nagy megfejtést takar. De a Bayon mögött nincs túl nagy filozófia, Európának készült népszerű szegmensben, ezért egy olyan városról nevezték el, ami népszerű a nyaralók körében. A francia Bayonne településnek sem a Hyundaihoz, sem a modellhez nincs túl sok köze, egyszerűen csak ez hangzott jól a tervezőasztal mellett.

Még egy tökéletesen pozicionált crossover – Hyundai Bayon 1

Teljesen önálló karosszériát kapott a kisautós alapokra

Ebben a kategóriában nehéz nagyon maradandót alkotni, mert az autónak külsőre kicsinek, belsőre nagynak kell tűnnie. Közben figyelni kell arra is, hogy nehogy a 2000-es évek elején divatos MPV-arányokat kapja, hanem valami terepjárósabb fazont, magyarán magasra kell húzni a padlóját, legalább a látvány kedvéért. A Bayon most a Hyundai legkisebb crossovere, 4180 milliméter hosszú, 1775 széles, 1490 magas és tengelytávja is csak 2580 milliméter, ami szögre egyenlő az i20-szal és a testvérmodell Kia Stonickal.

Még egy tökéletesen pozicionált crossover – Hyundai Bayon 2

Egy francia üdülővárosról kapta a nevét, Koreától Európának szeretettel

Külsőre tökéletesen beleillik a márka crossover és SUV sorába. Megosztó formatervet kapott, első fényszóróit kétfelé szedték, éles vonalakat használtak, hátul is felrántották a lámpáit és összekötötték egy lámpának tűnő csíkkal, de az itt csak dekor. Mindemellett alaposan körbe is műanyagozták, való igaz, ezzel van benne némi bátorság és küzdeni akarás, de terepjáró ettől még nem lesz, csak most ez a borostás bakancsos favágó stílus a menő mindennél. Összességében egyébként teljesen jól néz ki élőben, a 16 colos felnik is emberien mutatnak alatta.

Belső

Több szempontból is meglepő a Bayon-bél. Látványra hozza a Hyundai-modellek stílusát, mégis vannak azért egyedi vonások, mint a sűrűn bordázott műszerfal, ami az ajtókárpitokon is folytatódik. Aztán ott van a szövet ülések kárpitozása, ami látszólag random vonalakból és szövésmintából áll, nincs itt semmi túltolva, mégis van benne valami érdekes, egy egyszerű autóban ennyi bőven elég.

Még egy tökéletesen pozicionált crossover – Hyundai Bayon 3

Harmonikus, első ránézésre is otthonos a beltér, nagyon sok a műanyag, de nem taszító

Anyaghasználatból jól döntöttek a Hyundainál, hogy inkább a hagyományos matt műanyag felületeket alkalmazzák, mintsem a zongoralakkot erőltetik. Sok a sík műanyag felület, de tapintásra semmi nem rossz és legalább egységes, nem úgy, mint például egy Suzukiban, vagy Renault Capturben. Megállja a helyét, sőt, tud olyan dolgokat, amiket messze nem várnánk el a kategóriában, mégis szerepel.

Ilyen például a 10 colos digitális műszeregység, vagy a 10,25 colos multimédiás érintőkijelző okostelefon-csatlakozással. Ezt a magasabb felszereltségű Bayon kapja csak és a Hyundai legfrissebb rendszerét futtatja, amivel több új modellben is találkoztunk már. A szoftver gyors, könnyen kiismerhető és használható, logikus és a kijelző fedlapja matt, így nem csillan meg rajta semmi és az ujjlenyomatokat sem gyűjti.

Még egy tökéletesen pozicionált crossover – Hyundai Bayon 4

10,25 colos, ez a nagyobbik navigációval és okostelefon-csatlakozással

Még egy tökéletesen pozicionált crossover – Hyundai Bayon 5

Láb- és fejtér is van bőven hátul, nem érezni szűknek

Szemtelenül jó minőségű tolatókamera képet képes mutatni a kijelzőn, számos gyártó drágább modelljeiben sincsen ennyire jó kamera, mint a Bayonban. A műszeregység képe is szép, menetmódokkal változtatható a stílusa, de alapvetően marad a grafika, ami helyett tökéletesen megállná a helyét a mutatós műszeregység is, de látványnak ez nem rossz, csak a magasabban felszerelt modellekben szerepel.

Különös, mennyire jó oldaltartású üléseket alkalmazott a Hyundai a Comfort felszereltségtől fölfelé. Már-már sportosak, amire itt semmi szükség nem lenne, mégis jó érzés, hogy legalább tartja a testünket valamelyest, ami nem hátrány akkor sem, ha nem sportautóról van szó. 180 centis magam mögött tökéletesen elfértem a második sorban, fej- és lábtér is van bőven, ahogy a csomagtér is pontosan 401 liter a padló alatti rekesszel együtt. A kisebb dolgainknak könnyen találunk helyet, de nincs túlzottan új megoldás, pohártartók, váltó előtti kis polc, könyöklő alatti rekesz és oldalzsebek, a szokásos megoldásokkal operáltak.

Technika

Kétféle motorral háromféle teljesítményszinten érhető el a Bayon, amik közül a belépő szintet a 84 lóerős 1,2-es szívó jelenti, ez pedig négyhengeres, akiknél ez még fontos szempont lenne vásárlásnál. E fölött szerepel az 1,0 literes, háromhengeres turbós benzinmotor 100 és 120 lóerővel előbbihez választható, utóbbihoz pedig mindenképp jár a gyártó 48 voltos hibrid rendszere, ami a stop-startos indításoknál és kigyorsításoknál képes segíteni a hajtást.

Még egy tökéletesen pozicionált crossover – Hyundai Bayon 6

1,0 literes háromhengeres, szeret forogni és nem tűnik úgy, hogy elfáradna, 100 lóerő tökéletesen mozgatja a Bayont

Hatfokozatú hagyományos kézi, vagy kuplungpedál nélküli trükkös kézi váltó is kérhető a turbómotorokhoz, de hozzájuk duplakuplungos automata is elérhető. Összkerékhajtás nincs, ahogy ebben a kategóriában egyik modellben sem, a marcona külső itt nem rejteget semmiféle terepképességet. Elöl MacPherson, hátul hagyományos csatolt lengőkaros felfüggesztése mellé elektronikus szervokormányt kapott, ahogy már szinte minden új modell. Technikájában egyébként nem tér el szinte semmiben az i20-tól, padlólemezük is azonos, ami a tengelytávból is sejthető.

Még egy tökéletesen pozicionált crossover – Hyundai Bayon 7

16 colos felniket kapott, a rugózási komfort jó, zaj alig érkezik tőlük, dőlni és bólogatni sajnos tud a karosszéria

Vezetés

Van némi karcosság a háromhengeres motor járásában, de mint szinte minden ilyen, karakterében is ott bujkál némi sportosság. A 100 lóerős kivitelt próbálva erre a motorra is igaz, hogy a teljesítményt ügyesen osztották le. A motor szeret forogni és alul kellő mennyiségű nyomatékot, felül pedig jól használható erőt produkál és nem érezni rajta, hogy hervadna, minél magasabb a fordulatszám. Karaktere jó, könnyen lódítja meg az alig 1,1 tonnás karosszériát, egy ilyen motorral már tökéletesen egészséges a közlekedés.

Feszesen kapcsolható a kézi váltó, nagyon jó a megvezetése és a váltási érzet is. Hatfokozatú és jó kiosztású, ötödikben könnyedén gyorsít a Bayon autópálya-tempónál is, a motor hangjából, rezgéseiből pedig nem jut el kellemetlen mennyiség az utastérhez. Menet közben nagyon egyben érezni a karosszériát, ami jó minőségérzetet produkál a kis crossovernek.

Még egy tökéletesen pozicionált crossover – Hyundai Bayon 8

A lámpák között nem világít a piros csík, csak dísz

Futóműve inkább kényelmes, mint feszes, ami nagyon jót tesz a rugózási komfortnak, cserébe a stabilitáson érzésre veszít. Van oldaldőlése kanyarban és bólogatás váltáskor, ami egy hangyányit kellemetlen, de hozzá lehet szokni. A kis felnik miatt úthibákon nem szól nagyot a futómű, ami dicséretes, kormányzása pedig kellőképpen gyors és főleg könnyű. Semmi komolyabb zavaró tényező nincs a vezethetőségében, ami mindenképp pozitív élmény egy alapvetően használósnak szánt autó esetében. 

Gyárilag még nem adott meg fogyasztási értéket a Hyundai, de a teszthéten produkált 6,8-6,9 liter tökéletesen jónak mondható érték. Ebben túlnyomó részt városi használat szerepelt, hosszabb országúti szakaszon bőven lejjebb is vihető a fogyasztás. Vezetéstámogató rendszerekből is kap alapból, az aktív kormányasszisztens pedig hatékonyan segít, folyamatosan érezni, hogy terelget a sávban, de ott a ráfutásgátló vészfékezést segítő rendszer is, vagyis a Bayon is alaposan felkészült arra, hogy megvédje az utasait.

Még egy tökéletesen pozicionált crossover – Hyundai Bayon 9

Rendesen felműanyagozták, mintha annyira komoly terepképességei lennének

Költségek

Messze az egyik leghosszabb és legösszetettebb árlistával rendelkezik most a Bayon az autópiacon, számtalan lehetőséget tud kínálni vele a Hyundai. 5,7 milliós kezdőára hamar túllépheti a 6, és könnyen elérheti a 7 milliós ársávot is, ha minden, a tesztautóban is látható extrát szeretnénk megkapni az autónkba. Ebben még a Bose hifirendszer is szerepelt, ami bár szépen szól, szólhatna szebben, így ezt az összeget bátran megspórolhatjuk.

100 lóerős motorral Comfort szinten 6,8 millió a listaár, ebben pedig már a jobb oldaltartású ülések is szerepelnek, valamint állítható magasságú övek is. Ezen a szinten kisebb, 8 colos multimédia jár, de az is okostelefon-kapcsolatos, viszont a ledes fényszórókért még 200 000-et érdemes kifizetni, alapból csak a nappali menetfény lesz diódás, és sötétben jelentősen hatékonyabb egy ilyen fényszóró, mint a hagyományos. Az alapáras vezetéstámogatók mellett fejlettebb sávkövető rendszer, holttérfigyelő és hátsó keresztirányú forgalomfigyelő is elérhető, valamint adaptív tempomat is.

A Hyundai Bayon és vetélytársai – Listaár, forint
Hyundai Bayon (84 LE) 5 699 000
Kia Stonic (84 LE) 5 599000
Suzuki Vitara Hybrid (130 LE) 6 770 000
Renault Captur (90 LE) 6 299 000

Értékelés

Ma már minden új autó ára irreálisan magasan kezdődik, de a Hyundai is készült kedvezményekkel a listaárból. A Bayon kategóriáját tekintve tökéletesen hozza az elvárt szintet és több területen sokkal jobban is teljesít, mint például a multimédia, a vezetéstámogatók és még a minőséget is ide vehetjük. Kellemes, egyszerű autó, de utóbbit egyáltalán nem érezteti sem a sofőrrel, sem az utasokkal, és ez nagy érték. Az ember azt érezheti benne, hogy valóban kapott egy autót a pénzéért.

Mellette – Ellene
 
  • Minőségérzet
  • Összeszereltség
  • Jó oldaltartású ülések
  • Multimédia
  • Motor ereje és karaktere
  • Vezetéstámogató rendszerek
 
  • Magas árképzés
  • Bólogatós futómű

Szavazás

Hogy tetszik a Hyundai új crossovere, a Bayon?
543 szavazat - átlag: 6.60 (10-ből)
Hogy tetszik a Hyundai új crossovere, a Bayon?