Röviden – BMW X6 M50i
Mi ez?A BMW kupés tetővonalú, hatalmas szabadidő-autójának, az X6-osnak harmadik generációja, 530 lóerős, turbós V8-assal.
Mit tud?4,3 másodperc alatt 100 km/órára ugrani, mindezt 2,3 tonnával.
Mibe kerül?21,6 milliótól indul a 265 lóerős dízel X6-os, az M50i már 29,1-től kezdődik.
Kinek jó?Akinek nem számít a praktikum, borzalmasan erős és látványos BMW-t szeretne, annak tetszik majd az X6 M50i.

Mióta csak létezik X6-os BMW, mindenkinek van róla véleménye. Egyesek azt mondják, hogy már szinte vulgáris, mások szerint csak szimplán hivalkodó. Elég megosztó karakter ahhoz, hogy folyamatosan szó legyen róla. Az X6 M50i a BMW egyik tipikus, amerikai celebje rengeteg izommal, világító fogsorral és temérdek kütyüvel.

Külső

Hatalmas hűtőnyílások hirdetik, hogy az X6-os BMW agresszív állat. Egyetlen darabból áll a gigantikus, szögletes hűtőmaszk, benne kétujjnyi vastagok a szaténfényű szürke lamellák és még az aktív zsalukra is jutott díszítés, annyi hely van a rácsok között. Ehhez mérten hatalmas az autó minden dimenziója, finomkodásnak helye nincs. Ha már a nagy arcra játszanak, akkor bevállalták azt, amitől még azok is kiakadtak, akik maximális style point-ra gyúrtak a Need for Speed Undergroundban.

Értem én, hogy a törékenység csírája se legyen meg az X6-ban, de egy olyan autógyártótól, amelyik Z8-ast tud rajzolni annak minden retrós finomságával, ennél többre számítottam. Szerencsére csak opciós tétel, de még talán annak is sok a világító vese, ami a prosztóság egészen új szintjét hozza majd el a belső sávba. Kár volt kiemelni, hogy nem kizárólag üdvözlőfényként funkcionál, hanem menet közben is terrorizálhatjuk vele a világot. Eddig azt hittem, hogy erre elég a lézeres fotonágyúk szigorú menetfénye. Mekkorát tévedtem!

A tahóság temploma 1

4935 mm hosszú, tükrök nélkül 2004 mm széles és 1696 mm magas az X6 M50i, tengelytávja 2975 mm

A tahóság temploma 2

Rengeteg vízszintes vonal tagolja, akár egy sarokba dobott harmonika, és még van hozzá két, függőleges kamukiömlő

Emeletes vonalhalom lett az X6-os hátulja, mint a Nyatapola-templom teteje. Önmagukban jól néznek ki a lámpák és dicséretes, hogy a szögletes végből valóban kiáll oldalanként két kipufogócső. Fara láttán azért a legkonzervatívabbak is térdre rogyva könyörögtek Chris Bangle-ért.

Mivel az X6 kupés tetővonalú BMW, ezért stílusjegyeiben is mást hoz, mint a hagyományosabb formájú szabadidő-autók. Élek helyett itt domborodó lemezek vannak az autó oldalán. Bevállalósabbnak, önállóbb karakternek hat és pont ez a kivagyiság az X6 lényege.

Belső

Kifogástalan belteret pakoltak az X6-osba, a fehér bőrkötés, a fekete tetőkárpit és a szintén bőrbe húzott műszerfal hozzák a rideg német minimált. Épp annyi fényűző részlet, ezüst betét és hangulatvilágítás van benne, ami elvárható egy harminc-negyvenmilliós autótól.

Szinte lehetetlen belekötni, egyedül azt nem pártolom, hogy az indítógomb átköltözött a váltó mellé. Nyilván meg lehet szokni. Az viszont kifejezetten jó, hogy a haladással kapcsolatos gombok mind ott vannak a vezető keze alatt. A légrugó szintezőjétől a módválasztón át a kipörgésgátló gombjáig. Elegáns megoldás a szellőzők közötti kis klímavezérlő kijelző és az alatta felsorakoztatott gombok.

A tahóság temploma 3

Baromi minőségi az X6-os beltere

A tahóság temploma 4

Metszett üveg váltókar körül csoportosulnak a sportosító gombok

Lejt ugyan a tető és az oszlopok is döntöttebbek, de helyből így is van elég az X6-osban. A csomagtér alaphelyzetben 580 liter, bővítve pedig valamivel több mint 1,5 köbméter, de a szépen kárpitozott üregbe golftáskából is csak olyat raknék, ami nem látott füvet. A padló ráadásul olyan magasan van, hogy bepakoláshoz érdemes elsajátítani a deadlift tudományát.

Pazar a minden paraméterében állítható, tudományos komfortülés, mely alapvetően állati kényelmes. Mellé azért elég tartást ad oldalt. Az X6 egy lövegtorony, mégis összehozták a benne a béemwésen remek vezetői pozíciót, ahol pont kézre esik a váltó és jó szögben áll a határozott markolatú, finom bőrbe varrt kormány.

A tahóság temploma 5

Nagyszerű és aktív a navigációs rendszer

Hey, BMW! felszólításra szolgálatkészen jelentkezik az OS7. Navigációt indítani, hatótáv iránt érdeklődni vagy következő benzinkutat keresni, esetleg hőmérsékletet állítani könnyedén lehet vele. Még kevésbé természetes, tehát érezhetően nem mondatokból ért, hanem konkrétabb parancsszavak alapján találja ki ügyesen, mit kíván kis gazdája.

Technika

Rendes, hosszmotoros BMW az X6-os is, tehát a CLAR platformra épül. Az alapok megegyeznek az X5-ösével, így aztán a kupésabb tetővonalú testvér is acélból és alumíniumból épül az amerikai Spartanburgban. A nyolchengeres M50i arcánál már csak a súlya nagyobb, 2310 kilogramm.

4,4 literes a V8-as motor, a hengersorok között pedig ott figyel a két turbófeltöltő. Alaposan átdolgozták, így nem csak a teljesítmény nőtt 530 lóerőre, hanem tisztábban is üzemel. Bár ez leginkább a szigorodó normáknak és a kötelező benzines részecskeszűrőnek köszönhető.

A tahóság temploma 6

530 lóerős a biturbó V8-as

A tahóság temploma 7

Jól fogják a 2,3 tonnás X6-ost a hatalmas M Sport fékek

Nagy mennyiségben tartalmaz az X6-os mindenféle vezetéstámogató rendszert a holttérfigyelőtől az elsőbbségadásra figyelmeztető asszisztensig. Utóbbi mondjuk kicsit idegesítő, minden erre alkalmas kereszteződésnél riaszt.

Érezhető a fejlődés a felügyelet mellett szinte magától vezetgető Co-Piloton. Amikor először próbáltam még a korai 530i tesztautóban, kicsit bizonytalan volt a rendszer, annyira jobbra tartott, hogy minden lehajtónál vissza kellett cibálni. Aztán a 6 GT-ben már magabiztosan húzta Balatontól Budapestig az autót hitvány időjárási körülmények között is. Ismét finomodott a távolságtartó, a sávtartó és a táblafelismerő tudását mozgósító Co-Pilot. Szebben vált sávot irányjelzésre, előtte épp jól gyorsít, hogy felvegye a tempót, szóval az egész művelet harmonikusabban történik.

Vezetés

Münchenben pontosan olyan forgalom van a reggeli csúcsban, mint bármilyen sűrűn lakott városban. Épp ezért az első kilométereken nem volt feltűnő, hogy az X6 M50i iszonyat módon erős. Az indítás utáni nyolchengeres morajlásból Comfort módban semmit nem hallani bent. Elöl kettős keresztlengőkaros, hátul öt lengőkaros futómű mellett a légrugózás segít abban, hogy mindenhol simának tűnjön az út.

Amikor végre kikeveredtem a városból és szembe jött egy ideális egyenes – rögvest átparancsoltam Sport Plusba -, gázadásra az X6 M50i vett egy hatalmas levegőt és elkezdett irgalmatlan vehemenciával nekilódulni a horizontnak. Valahonnan a mélyből dühösen zendített rá a V8-as, morcosan trombitált a kipufogó, az ablak mögött pedig elkezdtek rohanni a fák.

A tahóság temploma 8

4,3 másodperc alatt van 100-on

A tahóság temploma 9

Kevésbé BMW, inkább emeletes izomautó

Gyorsan dobálja a fokozatokat a 8 sebességes ZF automata, így az ülésbe nyomó gyorsulás szinte szakadatlan, közben a head-up display-en pedig hihetetlen ütemben szöknek felfelé a számok. Nem feltétlenül izgalmas, mert a magas üléspozíció a sebességérzetet veszi el, a sok szigetelés pedig a hangokat fojtja erősen. Viszont lenyűgöző, ahogyan a 750 Nm 2000 körül teljes erőbedobással tolja velünk a lila fényben úszó, fehér bőrfoteles nappalit. 4,3 másodperc alatt 100-zal.

Amilyen ambiciózusan mozog egyenesben, annyira nem esik jól neki a kanyar. Ez pedig szokatlan jelenség egy BMW-től. Főleg azzal együtt, hogy az X5-tel is jót lehetett autózni és ugyanazokat a trükköket itt is bevetették. Pedig épp az volt a nagy tudománya az X6-nak, mint a Cayenne-nek. Hogy le tudott tagadni pár száz kilót.

A tahóság temploma 10

250 km/óra a végsebesség, elektronikusan korlátozva

A tahóság temploma 11

Minden paramétere konfigurálható

Van légrugózás, ami kellően kemény is tud lenni, aztán ott az összkerékkormányzás, ezzel váratlanul fordulékony. A kormányzás viszont semmivel sem jobb – középállásnál ide már túl puha -, és ezzel együtt kevés a sportosabb M50i-be. Elég közvetlen, de ahhoz a tempóhoz, amit könnyedén hoz, egyszerűen nem elég beszédes.

Nyilván a csodás technika, a belepakolt végtelen mennyiségű mérnöki munkaóra mindent megold. Ameddig a fizika azt nem mondja, hogy bocs, innentől átveszem. Az X6 M50i olyan lett, mint egy tahó, amerikai izomautó abból az időből, amikor még menő volt kipöckölni a csikket a pirosnál. Borzalmasan megy, ha az út csak egy vonal előtte. Ha jön az ív, fékre határozottan lassít, a váltó pedig ügyesen gangol visszafelé, közben a felhevített kipufogóból barbár durrogás tör fel. Aztán vészesen közeleg a kanyarcsúcspont, ilyenkor már vizet fakaszt az ember a vastag M kormányból, mert a tapadás nem érezhető, hiába könyörög érte minden vörösre szorított ujjperc.

Költségek

A tahóság temploma 12

Gigantikus hűtőrács, aktív lamellákkal

21,6 milliótól kezdődik a BMW X6-os, ez az egyturbós, sorhatos dízel, 286 lóerővel, xDrive30d név alatt. Az 530 lovas M50i ára 29,1 millióról duzzasztható a legkülönfélébb opciós tételekkel. Az “Alpesi fehér”-en kívül minden szín feláras, így ez a “Riverside-kék”-metál bő 350 ezerbe kerül (amúgy a zöldes Manhattan-metál iszonyat jól mutat rajta), ha az alapnál jobb bőrkárpitozásra vágyna valaki, akkor a komfortülésekkel együtt 850 ezerrel nő a végösszeg.

253 ezer a metszettüveg-váltókar és a többi apróság, 220 ezerért motorosan behúzza az ajtókat, hogy ne kelljen csapkodni, 945 ezerért már teljes lehet a night klubos hangulat a világító panorámatetővel. Bő 420 ezerért mindenképp bepipálnám az összkerékkormányzást, és semmiképp nem költenék el 169 ezer forintot a világ egyik legsuttyóbb extrájára, a világító vesékre.

Értékelés

A tahóság temploma 13

Menet közben is világíthat a vese. Hogy kellett ez a világnak!

Elsöprő ereje van, mellé viszont kevesebb élményt ad, közben egy kicsit több benne a kütyü és a bazári részlet. Sokkal inkább lett termék, mint meglepően szerethető az X6 M50i. Autónak remek, de BMW-nek túlzottan baltával faragott, egy emeletes muscle car.

Mellette – Ellene
 
  • Merész formaterv
  • Erős biturbó V8-as
  • Remek futómű
  • Kiváló minőségű beltér
  • Nagyszerű fedélzeti rendszer
  • Jól működő vezetéstámogató asszisztensek
 
  • Szemmel nehezen emészthető hátulról
  • Érzéketlen kormányzás
  • Visszafogott motorhang
Hogy tetszik a BMW X6 M50i? Értékeld!
1201 szavazat - átlag: 6.23 (10-ből)
Hogy tetszik a BMW X6 M50i? Értékeld!