Röviden – BMW X5 xDrive30d
Mi ez?Az X5-ös BMW negyedik generációja, 265 lóerős dízelmotorral és xOffroad csomaggal.
Mit tud?Magabiztosan suhanni az autópályán, a vidéki utakon és a murván is.
Mibe kerül?20,2 millió forinttól indul az X5 xDrive30d, bőkezűen, de nem ész nélkül felszerelve már 32 milliós árcédula lóg rajta.
Kinek jó?Ha alapvetően kényelmes, de örömmel vezethető, méretes szabadidő-autóra van szükség, akkor az X5 jó választás.

Tudom, a sztereotípiákat baromi nehéz elengedni. Néha jó érzés kiereszteni a gőzt egy tetszőleges kommentmezőben. De a BMW X5 talán túl sokat kap ok nélkül. Főnöknek hívják és ehhez van karaktere is, de belülről teljesen más autó, mint amit a szigorú dizájn mutat. Nagyjából 4000 kilométert mentem vele egyetlen hét alatt, és mindig kipihenten, nyugodtan szálltam ki belőle. Ezt pedig nagyon kevés autó tudja úgy, ahogyan az X5 xDrive30d.

Külső

Adott a meggyőző fellépés, ha az X5-ös BMW-ről van szó és ezt a G05 minden eddiginél jobban tudja. Attól, hogy ilyen hatalmasra rajzolták a veséket és mellette ilyen kicsinek tűnnek a tudományos LED-fényszórók, elég nyomasztóan néz ki a tükörben. Olyan, mint amikor a kidobófiú másodszor kocogtatja meg a vállad.

Ne küzdj ellene, ő a Főnök 1

4922 mm hosszú, 2004 mm széles, 1745 mm magas a BMW X5, tengelytávja 2975 mm

Ne küzdj ellene, ő a Főnök 2

Terpeszt rendesen

Pedig ez szolidabb xLine verzió, gyönyörű szaténos fényű ezüst ablakkeretekkel meg más elegánsabb elemekkel megszórva. Csodás ebbe a farmeros kékesszürke metálba csomagolva, ami szépen kiemeli a forma finomságait. A gépháztető hosszanti éleit vagy a megtört övvonalat a hátsó ajtónál.

Hatalmas autó az X5-ös BMW, és ez ott látszik rajta a leginkább, hogy a 21 colos felnikkel és 305-ös hátsó gumikkal mutat természetesen. Egész egyszerűen így áll dögösen az úton.

Belső

Pazar az X5-ös belseje, különösen ezzel a kávészínű finom bőrkötéssel és a fabetétekkel, úgy árasztja a luxust, hogy akár lakás is lehetne belőle az Upper East Side-on. Ahogyan a BMW-nél megszokott, az Individual kárpitozás mindig gyönyörűen varrott, nagyon minőségi benyomást keltő holmi. Igaz az ez egész beltérre, ami a vastagon lakkozott fabetéttel meg az ízlésesen kigrammolt részletekkel együtt adja ki igazán.

Sok lehet a metszett üveg váltókar meg az apró, de egyrészt az alap borzalmas, másrészt ennyi egyszerűen kell az X5-nek. A dizájn nem ment a használhatóság rovására, nagyon jól csoportosították a kezelőszerveket. Elegáns megoldás az, hogy a klímapanel gombjai ott sorakoznak a két szellőző közötti kis kijelző alatt. Az is jó, hogy minden olyan beállítást, ami a menéssel kapcsolatos, a vezető keze alá pakolták.

Ne küzdj ellene, ő a Főnök 3

Kávé bőrrel és lakkozott fabetéttel is mutatós az X5, szépen viseli az elegáns vonalat

Ne küzdj ellene, ő a Főnök 4

Ügyes a BMW navigációs rendszere

Digitális élményben remek előrelépés az új OS7 rendszer – mert már így hívjuk az iDrive-ot -, melynek felépítése sokkal inkább hasonlít az okostelefonos logikára. Kevés gyári navigációs rendszerre bízom rá az utazást, de a BMW szépen és naprakész infók alapján tervez. Mivel országokon át tartott velem az X5-ös, ezért annak is hasznát vettem, hogy részletesen be lehet rajta állítani, hol mit kerüljön el, merre nem szeretnék matricát venni és hasonló okosságok.

Lassan tényleg elég lesz a szélvédőre vetítő kijelző, mert ebben is váratlanul nagy méretű és – ha nem polarizált napszemüvegben próbáljuk nézni – minden rajta van, ami kellhet. Ezzel egyszerre három helyen is megjelenik például a térkép, így valódi művészet eltéveszteni az autópálya-kijáratot. Még mindig úgy érzem, hogy nem használták ki azokat a lehetőségeket, amik a digitális óracsoportban rejlenek. Én már azt is nagyon díjaznám, ha átállíthatnám körműszeresre.

Ne küzdj ellene, ő a Főnök 5

Metszett üvegből készült váltókar körül van minden, ami a menéshez kell

Ne küzdj ellene, ő a Főnök 6

Mesterien varrják a finom, Individual bőrkárpitot

Rengeteg tér van az X5-ös fedélzetén, négy ember pártelnöki kényelemben utazhat. Az ülésfűtésből és a négyzónás klímából még hátra is jut, a night klubosan világító panorámatető pedig egész egyszerűen baromi menő cucc.

Amin viszont megdöbbentem, az a csomagtér. Részben azért, mert akkora műsorral jelenik meg a padlóból a roló, hogy ennyire teátrális előadást még nem láttam, pedig a Macskák és Az operaház fantomja is versenyben van. A szépen kárpitozott szőnyegen gumicsíkok vannak, melyek induláskor kicsit kiemelkednek, így nem csúszkálnak a csomagok olyan hevesen.

Ne küzdj ellene, ő a Főnök 7

Motoros roló és kiemelkedő gumicsíkok a 650 literes csomagtérben

Technika

Mint minden hosszmotoros, alapvetően hátsókerék-hajtású BMW, úgy a Spartanburgben (Dél-Karolina) készülő X5-ös is a szabadon variálható CLAR platformra épül. Van hozzá 231 lovas, négyhengeres dízelmotor, de az legalább annyira ciki, mint a szandál zoknival. Hál’ égnek van hozzá rendes hat- és nyolchengeres benzinmotor (340 és 530 lóval) is azon kedves vásárlóknak, akik részben irtóznak a dízeltől, részben imádnak minden kútnál tankolni.

Talán a legjobb választás az xDrive30d. Ez a 265 lóerős, 3 literes, sorhatos dízelmotor egy turbófeltölővel. Az X5-ös alatt épp olyan igényes futómű van, amilyet elvárhatunk tőle. Elöl kettős keresztlengőkaros alumínium, hátul öt lengőkaros acél, mindkét tengelyen légrugózással.

Ne küzdj ellene, ő a Főnök 8

265 lóerős és 620 Nm nyomaték, ezt tudja a sorhatos dízel egy turbóval

Ne küzdj ellene, ő a Főnök 9

M Sport-fékek a 21 colos felnik mögött

Ikszelhető hozzá M Sport-fék és M-es aktív differenciálmű, valamint összkerékkormányzás is. Előbbi kettő volt is a tesztautóban. Meg mindenféle asszisztens, ami csipoghat vagy villoghat, ha túl sokáig tart elkészíteni az Instagram-posztot a kormány mögött.

Terepre menni harmincmilliós szabadidő-autóval merész gondolat, de kisebb mókákat azért garantál az xOffroad csomag. A kis billenőkapcsolóval lehet rotálni a homokra, sziklára, hóra és murvára reszelt beállításokat.

Vezetés

Miután zsebre tettem az X5-ös forgalmiját, nagyjából nettó 15 perc alatt beállítottam magamra az ezer irányba mozgó komfortüléseket, aztán finomhangoltam további 3 perc alatt és újra elmentettem a memóriába. Kicsit taperoltam a műszerfalat, aztán bosszankodtam, hogy miért kellett a váltó mellé rakni az indítógombot. Némi pakolás után délben jutottam el arra a pontra, hogy a BMW vesével a horvátországi Split felé nézett az autópályán.

Ezt, mármint az autópályázást szinte magától tudja az X5. A jogi felelősséget magamra vállalva a vaskos kormányon tartottam a kezeim – máskülönben sárgán villogna, ha nem tenném -, de a sávtartó és az adaptív tempomat, valamint a táblafelismerő közös munkája (Co-Pilot) a feladatok nagyobbik részét lehozta kisebb korrekciókkal.

Ne küzdj ellene, ő a Főnök 10

Stabilan, szépen ringatva fut az X5

Ne küzdj ellene, ő a Főnök 11

Ki nem hagynám a jó, vastag M-es kormányt

Közben a fedélzeten nyugtató csend van (akusztikus üvegezés), dögönyöznek a bőrkanapék, ringat a légrugó, az ablakon túl meg suhannak el a fák és a pihenők. Szóval valamivel jobb, mint otthon, a nappali legkényelmesebb foteljében. Következő héten, egy Budapest-Ingolstadt járat alkalmával derült ki, hogy nagyjából 200-as tempóig van meg ez az éteri krémesség. Két kiló felett az elefántfül méretű tükrök tövénél kezd susogni egy picit a szél. Hogy érezd: na, végre haladunk!

Amikor nagy tempóval tolja maga előtt a levegőt ez a háznyi holmokfelület, akkor az X5 étvágya is látványosan megváltozik, a korábbi 8,3 liter könyékéről inkább a 9,8 felé kezd el növekedni. Egyébként városban is 10 liter környékén iszik a 265 ló. Országúton krúzolva olykor beérte 6,3 literrel is, ami elképesztő.

Ne küzdj ellene, ő a Főnök 12

xOffroad csomaggal többféle terepre való beállítása is van

Ne küzdj ellene, ő a Főnök 13

Vidéki utakon 6,3 literre is lement a fogyasztása a 2,2 tonnás behemótnak

Négy lufin andalgó 2,2 tonnával szerpentinen vidámságot keresni butaságnak tűnhet, de a Porsche Cayenne már megmutatta, hogy a kéttonnás lövegtoronyból is lehet gokart. Közel olyan mesterien csinálja ezt a BMW X5 is. Sport mód, légrugó földön kúszó állásba, kipörgésgátló MDM módba és a hajómotorosan felmorajló 620 Nm már tolja is a nappalit.

Nagyon tetszett a kormányzás! Az X5 legalább egy mérettel érződik kisebbnek, amikor szerpentinen át kell sietnie. Néha olyan kéjesen terheltünk egyik kanyarról a másikra, hogy most is belepirulok. Bár döbbenetesen stabil, mint egy  korinthoszi oszlop, azért nem hagynám ki a képletből a bitang módon lassító M Sport-fékeket sem. Szórakoztató, hogy a technika képes erre ekkora méretben, de a fizika bajszát csak kellő tisztelettel cibáljuk.

Költségek

Valamivel 19 millió forint felett indul a BMW X5-ös, de az még csak egy xDrive25d modell. Az meg négyhengeres, 231 lóval és otromba kerregéssel. Szerintem is felejtsük el hamar. A 265 lóerős dízel a következő fok (xDrive30d) és ennél tényleg csak akkor kell tovább lépcsőzni, ha világmegváltó terveink vannak.

Ne küzdj ellene, ő a Főnök 14

Jó választás az xDrive30d, kellően erős és ügyesen osztja be a 80 liternyi gázolajat

Végtelen mennyiségű pénzt lehet ellocsolni az X5-ösre. Hogy az apróval ne kelljen foglalkozni, masszív csomagokban lehet porlasztani bele az opciós tételeket. Ott a 3,2 milliós First Class csomag, amiben ott a Soft Close ajtótól kezdve az ülésszellőztetésen át a kristályüveg váltógombig minden. Következő nagy tételünk az 1,4 milliós Innovációs csomag. Ebben adaptív fényszórók, gesztusvezérlés és egy rakat vezetéstámogató van.

186 ezerért mérik az M Sport-fékeket, amit elsőként pipálnék be, 895 ezer forint az xOffroad csomag, 108 ezer a kérdéses hasznosságú fedélzeti illatosító és 405 ezer a vonóhorog, hogy levontathassa a hajót… khm… az E46-ost a pályanapra.

A BMW X5 xDrive30d és vetélytársai – Listaár, forint
Volvo XC90 B5 AWD (235 LE)17 936 000
BMW X5 xDrive30d (265 LE)20 156 200
Mercedes-Benz GLE 350 d 4matic (272 LE)20 624 800

Értékelés

Ne küzdj ellene, ő a Főnök 15

Érthető, miért hívják Főnöknek

Nagy és sokba kerül, de továbbra is tartom, hogy az X5 remek utazóautó és a BMW-k között is az egyik legjobb ma. 2,2 tonnával képes élvezetes vezethetőséget adni, ami ritka jó tulajdonság. 

Mellette – Ellene
 
  • Csinos formaterv
  • Remek sorhatos dízelmotor
  • Jó futómű
  • Kényelmes, minőségi beltér
  • Nagyszerűen működő asszisztensek
 
  • Kezdhetnének valami értelmeset ezzel a digitális óracsoporttal
  • Lassan szintező légrugók
Hogy tetszik a BMW X5 xDrive30d?
710 szavazat - átlag: 7.65 (10-ből)
Hogy tetszik a BMW X5 xDrive30d?