Amikor először hallottuk, hogy Shooting Brake verzió készül a CLS-ből, lelkendezve ujjongtunk a szerkesztőségben. Nincs ugyanis autóbuzi, aki ne lenne rajongója ennek a lehetetlen műfajnak, a légies puttonyossá fejlesztett kupék intézményének.

Aztán megkaptuk ezt a fura arányú, erősen döntött hátú kombit, amit még úgy is lehalottaskocsiztam a garázsmesternek reflexből, hogy fehér. Nem is lenne rossz amúgy a forma, de a nagyon vastag lemez-boltívek a különben igen stílusos, keret nélküli oldalablakok fölött teljesen elrontják az autó arányait.

A Jaguar XJS, Volvo P1800 ES, Aston Martin Lagonda, Ferrari 365 GTB és a többi legendás Shooting Brake után a Mercedes XXI. századi vadászkombija kellően széles, hosszú és lapos ugyan, de optikailag túl tömör ehhez a spéci kategóriához.

Akár harmonikus, akár nem, a CLS kombiváltozata igazi jelenség az utakon. A józan limuzinok, praktikus kombik, sportmodellek mind racionális autók, de a CLS Shooting Brake pont azért tűnik exkluzívabbnak valamennyinél, mert – semmi értelme. Egy sima E kombi praktikusabb, és úgy négymillióval olcsóbb. No de mitől luxustárgy egy luxustárgy, ha nem attól, hogy semmilyen észérv nem szól mellette?

Ráadásul a különleges forma alig megy a funkciók rovására. A hátsó fejtér kellően tágas, az 590 literes csomagtartó mérete, igényessége elismerésre méltó, a kilátás a hatalmas kocsiból meglepően jó – az egyetlen dolog, amire vigyázni kell, hogy a nagyon lapos szögben dőlő hátsó szélvédő alá ne kerüljön magas pakk.

Tesztautónkba sajnos nem rendelte be az importőr a CLS Shooting Brake legegzotikusabb kiegészítőjét: az amerikai cseresznyefából készült csomagtérpadló helyett csak vastag, puha szőnyegre lehetett cuccolni. Kínos helyzet volt ez, már én szégyelltem magam a Mercedes-Benz helyett, amikor jöttek oda a kocsihoz az érdeklődők, kérdezték, hogy á, ebben van az a fapadló hátul, ugye? És én pironkodva nyomtam a kulcson a motoros ötödik ajtó gombját, hogy a várva várt jachtkabin helyett csak egy uncsi fekete üreg táruljon fel. Pedig ezen kívül szinte minden földi jó ott volt az autóban. Igaz, hogy 1,58 millió forint volna a faborítás hátra, ebből pedig biztos kijött pár a tesztautó extrái közül.

Félmilliós gyémántfehér lakk, fekete bőrkárpit ugyanennyiért. Automata reflektoros LED-es fényszórók, az is 470 ezer. Becker navi és Harman-Kardon hifi, együtt 530 ezer. Spoilerszett: 410 ezer. Elektromos üvegtető, 365 ezerért. Hűtött-fűtött motoros ülések, négyzónás automata klíma, ésatöbbi, ésatöbbi. Így lett a 16,1 milliós nettó Baumuster alapárból 26,7 millió bruttó forint, mire összeállt a kocsi.

De azt mondom, ennél kevesebbért 2012-ben nem igazán illik CLS Shooting Brake-et venni, mert a sok extra is kell ahhoz, hogy a Mercedes Mercedes legyen. Kicsit még bosszantó is, hogy ebbe a majd’ 27 milliós kocsiba már nem fért be egy követőradaros tempomat vagy egy kulcs nélküli nyitás-indítás.

Tesztautónk, ez a háromliteres dízelmotorral, 4Matic összkerékhajtással, hétfokozatú automata váltóval szerelt példány talán a legjobb konfiguráció, amivel a CLS SB elképzelhető. Tudom, vannak, akik a mai napig úgy gondolják, hogy a személyautó márpedig benzinnel megy, de a magam részéről úgy tartom, a V6-os Merci-blokkok jellegzetes puha vartyogása az elképesztő nyomatékkal (ebben a kocsiban 620 Nm-t tud a motor) sokkal jobban illik a csillagos kombik mögé, mint valami sivító benzines.

Ezt a nyomatékot pedig csak 4×4-es hajtásképlettel lehet úgy letenni az útra, ahogy egy Mercedessel illik: füstölő hátsó kerekek helyett iszonyú erőteljes meglódulással. Ez a fehér bálna hét másodperc alatt van százon, 250 a vége, és az új téli gumikkal még a december elején, a Pilisben keletkezett tökéletes tükörjég-páncélon is simán lehetett vele 60-nal autózni. Akkor, amikor a többi közlekedő épp csak meg mert próbálkozni a sétatempóval. Válsághelyzetben is végtelenül magabiztos, stabil, igazi Überautó ez a Mercedes.

Száraz úton pedig csendes, erős, gyors, nagyon finom autó. Hirtelen gázadásra úgy reagál, ahogy egy luxusautónak kell. Kis gondolkodás, a váltó kiválasztja az optimális áttételt a hétből, a féltengelyek megfeszülnek, a két tonna beleül a hátsó kerekekbe, és megkezdődik az a valószerűtlen élmény, amit csak egyszerre nagyon erős és nagyon nehéz járművekben lehet érezni.

A kormányzás mercisen indirekt, a vékony karima mögötti váltófülek dacára sem érzi az ember egy pillanatig sem sportos autóban magát. A futómű még a tesztautóhoz kért sportos gyári beállításokkal is sokkal-sokkal inkább kényelmes, puha, mint feszes, és egy ekkora Mercedesben ez ne is legyen másképp.

A műszerfal, a gombok, kapcsolók ugyanazok, mint a többi mai Merciben. A Comand rendszer logikus és jól használható, az érintőképernyő hiánya miatti alkalmi szerencsétlenkedést teljes, 12 gombos numerikus tasztatúra kompenzálja. A többi gyártó, talán a Volvo kivételével már a rádiós programgombokról is kezd leszokni manapság, pedig néha jól jön egy ilyen billentyűzet.

A hifi, a klíma működése kifogástalan, a sávtartó automatika, az automata világítórendszer és a többi biztonsági kütyü is gördülékenyen működik.

Nehéz megmondani, milyen autókat lehetne a CLS Shooting Brake mellé állítani alternatívaként. Talán a hamarosan érkező Jaguar XF kombiváltozata adná magát (gyári motorcsónakkal, gyári utánfutón). Sima felső-közép kombik aligha: senki nem azért fog kombi-kupé nagy Mercit venni, mert praktikus luxusautót keres.

Nem is azok rendelik majd, akik sima CLS-t akartak, csak kicsinyellték a csomagtartóját. Ebbe az autóba így kell beleszeretni, ahogy van, és bele is lehet szeretni.