Talán a Nissant is meglepte, de a Qashqai igazi sikersztori lett. A modell immár kategóriája etalonja, a legsikeresebb kis szabadidő-autó. 2006-ban a Párizsi Autószalonon leplezték le, 2007 óta piacon van, két éve már a ráncfelvarráson is átesett, de még most is jól fogy. 2012. január végén az autó eladása átlépte az egymillió darabos határt, ebből közel 760 ezer fogyott el Európában. Eredetileg csupán évi 140 ezer eladásával számoltak.
Adatlap
Nissan Qashqai 1.6 dCi
| Motor | 1598 cm3, Dízel, S4 |
| Teljesítmény | 130 LE |
| Nyomaték | 320 NM |
| Gyorsulás (0-100 km/h) | 10,3 sec |
| Végsebesség | 190 km/h |
| Fogyasztás (vegyes) | 4,5 l / 100 km |
Persze azért tudatosság is van a dolog mögött. A Qashqai igazán európai modell, ez volt az első típus, amit a japán cég londoni központja tervezett, és az első, amelynek műszaki fejlesztéseit a Nissan európai technológiai központja, Cranfield végezte. Ráadásul Angliában is gyártják. Így már nem meglepő, hogy Európa legnagyobb darabszámban értékesített crossoverje lett.
De mégis, mit keres egy ötéves modell egy autós lap szerkesztőségében, ahol általában a legfrissebb modellek sorakoznak? Az eladások fenntartása érdekében újabb, ezúttal technikai frissítést végzett a modellen a Nissan, hogy továbbra is versenyképes maradjon, mielőtt várhatóan jövőre átadja helyét egy új kocsinak. A fő újdonság, hogy bekerült a Qashqaiba a Renault új dízelmotorja, amely a világ legerősebbje kategóriájában.
Az 1,6-os dCi nemcsak szavakban, de adatok terén is hozza a downsizing ígéretét, azaz egy nagyobb motor erejét produkálja, egy kisebb fogyasztásával karöltve. A motor arra született, hogy leváltsa a 2.0 dCi-t (legalábbis kézi váltóval együtt értve, automatával a kétliteres dízel továbbra is elérhető.
Bár az új motor hengerűrtartalma kisebb, mégis a kétliteresével azonos, 320 Nm-es nyomatékra képes, ráadásul alacsonyabb, 2000 helyett már 1750 fordulat/perc értéktől. Teljesítménye ugyan 150 helyett csupán 130 lóerő, de hétköznapi használat során viszonylag kevesen forgatnak egy dízelmotort 4000-es fordulatszám közelébe, ahol ez a különbség jelentkezik.
A vezetés során pedig abszolút nem éreztük hiányát a nagyobb motornak. Könnyedén gyorsul a kocsi, a hagyományos forgalmi helyzetekben bőven elég az ereje. Sőt, ez a teljesítmény még ahhoz is elég, hogy élvezet legyen a vezetés.
Bár már tavaly óta elérhető az 1.6 dCi, az idei évtől a motorhoz automatikus stop&start rendszer is jár. Eddig azért nem volt, mert a motorleállító rendszer a Nissan saját fejlesztése, Japánból érkezik, de a tavalyi természeti katasztrófa nyomán csak késve tudták megkezdeni a gyártását – azonban a motorral nem akartak várni.
Bár a szabvány szerint 4,5 literes átlagfogyasztást produkál a modell, már előre sejtettük, hogy ennek a közelébe sem kerülünk. Aránylag sokat autóztunk családosan, 2 felnőtt + 2 gyerek és csomagok, ráadásul gyakran használtuk ki a motorban rejlő erőt is. 25 %-ban autópályán, 25 százalékban városban és 50 százalékban országúton autózva 7,1 litert produkált a kocsi. Sok?
Aligha, egy átlagosnál magasabb építésű, megpakolt kocsitól nem rossz – egy személlyel, üresen, kissé visszafogottabban 1-1,5 literrel kevesebb is tudna lenni.
Kompakt méretével elve városi felhasználásra találták ki a Qashqait, de ez a tesztautóra különösen igaz, hiszen a hatfokozatú manuális sebességváltó csak az első kerekeket hajtja. Persze a Qashqai ennek ellenére az átlagnál könnyebben birkózik meg az akadályokkal, hiszen felépítése megmaradt terepjárósnak.
Ez a gyors kanyarvételeknél kissé érződik is, a személyautókhoz képest magasabb súlypont miatt a karosszéria erősebben dől be, de ez nem jelenti azt, hogy a kerekek elvesztenék a tapadásukat. A futómű hangolása inkább kényelmesnek mondató, peres gumijai ellenére a tesztautó remekül szűrte az úthibákat, az utasokhoz viszonylag kevés jutott belőlük. Kormányzása könnyű, de a pedáljaihoz sem kell túl nagy erő.
410 literes csomagtartójával már családi autónak megfelelő, talán ezért is kedveli annyi hölgy a modellt. Formája nemcsak fiatalos, de robusztus, biztonságot sugall, ami fontos kritérium, ha gyerekeinket akarjuk szállítani a kocsival.
Egyébként felnőttek fuvarozásra is megfelelő az autó hátsó traktusa, 180 centiig a fejtér és a lábtér is elegendő. Zavaróbb viszont az első ülések gyengesége. Az anyósülést egyszerűen túl magasra szerelték be, de olyannyira, hogy 178 centimmel is a szélvédő felső negyedében kellett kinéznem és túlságosan közel volt a tetőkárpit. Az üvegtető nélkül jobb lenne a helyzet.
A vezetőülésnél a magassági probléma az ülőlap lesüllyesztésével valamelyest orvosolható, de ott meg a háttámlával gyűlt meg a bajom. A japános karos állítás a tekerősnél közelebb áll az ideálishoz, ha autós légyotthoz keresünk megoldást, de vezetés szempontjából cseppet sem volt jó. Az első két napban folyamatosan a helyes beállítás keresésével babráltam menet közben, aztán inkább én idomultam.
Az üléseket 350 000 forintos felárért bőrborítással látták el a tesztautóban, ennek és az említett üvegtetőnek hála igazán barátságosnak mutatkozik az autó belseje, amelyben egyébként az anyagminőség és az összeszerelés is jó, de mostanra sokkal jobbat kínál a konkurencia.
Összesen négy kamera képét jeleníti meg a CCTV, osztott képernyőn. A nagyobb részen az autó mozgásának megfelelően az első vagy hátsó képet, míg az 1/3-ad részen madártávlati képet látunk az autó körüli területről. Itt ugyan elég miniatűr a megjelenítés, de arra jó, hogy lássuk, az autó környezetében van-e bármilyen akadály.
Összességében a Qashqai továbbra is vonzó választás, remek motorjával, jó vezethetőségével, csendes utasterével kellemes társ válik belőle.











