Valamiért a szerkesztőségi naptárban facelift-ként szerepelt az Opel rendezvénye, ahol a 2012-es Insigniát mutatták meg nekünk. Pedig erről szó sem volt – a modell még csak három éves – így csupán módosított motorválasztékkal, plusz lóerőkkel, új formájú hatalmas alufelnikkel és két friss bőrkárpittal próbálják még vonzóbbá tenni a vevők számára a legnagyobb Opelt.
Pedig az Insigniának nincs is égető szüksége arra, hogy mindenáron javítani kelljen rajta valamit, hiszen Európában, saját kategóriájában a slágerlista második helyén áll. És még a 2011-es évben is kitartott az Év Autója díj mellé járó lendület, az Egyesült Királyságban például nincs nála népszerűbb a szegmensben.
Kisfilm az Insigniáról:
A kisebb jobb?
Talán a legfontosabb változás, hogy a korábbi 1,8-as benzinmotor helyébe egy 1,4 literes, 140 lóerős, 200 Nm nyomatékra képes turbós szerkezet lépett. A hatfokozatú manuális váltóval, és Start/Stop rendszerrel is felszerelt ecoFLEX változat papíron két literrel fogyaszt kevesebbet elődjénél. Nálunk a fedélzeti számítógép adatai a beígért 5,7 liter helyett 7,6-ot mutatottak, de ebben benne volt a korlátozás nélküli német autópálya-szakasz is, ahol pár pillanatra a 200-ba is belekóstoltunk a kismotoros Insigniával.
A papíron szereplő jó fogyasztási eredményhez még alacsony gördülési ellenállású abroncsok és a légellenállást csökkentő alvázburkolat is szükséges, és az új, elektromos szervokormány is segít valamit a spórolásban.
Erősebb 4×4-es
A statisztikák szerint az Insignia vásárlók kifejezetten éhezik a lóerőket. A benzines modellek 23 százaléka 200 lóerő feletti teljesítménnyel kel el – az európai átlag 10 százalék – és a dízeleknél is jóval magas – 60 százalék – a 140 lóerő feletti teljesítménnyel eladott modellek aránya. Az európai átlag 36 százalék.
Kipróbáltuk a sorozat talán legszórakoztatóbbra sikerült darabját is, a harminc lóerővel izmosodott kétliteres turbós változatot is. A teljes egészében alumíniumból készült motor a nagyobb turbónyomástól, a módosított üzemanyag-befecskendezéstől és a szívó- illetve kipufogó oldalon is csökkentett áramlási veszteségektől erősödött meg 250 lóerősre. Forgatónyomatékban is javult az eredménye, a korábbi 350Nm-ről 400Nm-re.
Kellemetlen hír, hogy az elsőkerék-hajtású változat továbbra is 220 lóerős marad.
Kisebb CO2 emisszió
Az Opel saját fejlesztésű, kikapcsolható Start/Stop rendszere mindhárom ? 110, 130, és 160 lóerős – 2,0 literes CDTI-hez rendelhető. Használatával a 160 lovas verzió a korábbi 4,9 literes átlagfogyasztás helyett 4,3 literrel is beéri, miközben kilométerenként 115 gramm CO2-t enged a légkörbe.
Néhány újdonság az utastérbe is került, így ezentúl az Opel Eye rendszere figyeli a követési távolságot és hang, valamint fényjelzéssel figyelmezteti a sofőrt, ha veszélyt szimatol. Szintén hangjelzés hívja fel a figyelmet a sávelhagyásra.
Javítottak a táblafelismerő-rendszeren is, amely már nemcsak a kerek táblákat ismeri fel, és megbirkózik a világító, változtatható tartalmú táblákkal is.










