Tavaly év végén újult meg az Audi legnépszerűbb, legjobban fogyó modellje, az A4-es. Ekkor már komoly múlt volt mögötte, közel négy évtizeddel, nyolc generációval, és tízmillió értékesített autóval.
Újak a lámpák és a lökhárító is
Egy modellfrissítésnél szinte kötelezőek az új színek is
Innen nézve is kicsit mást mutat az új modell
Kulcsról és bentről is nyitható az elektromos mozgatású csomagtartó ajtó
26 fotó
Újak a lámpák és a lökhárító is

Újak a lámpák és a lökhárító is

Újak a lámpák és a lökhárító is


A szinte menetrendszerűen érkező renoválás nem lett túl drasztikus, csak a felületet kapargatták meg, hogy új, divatos, és izgalmas vonásokat fessenek a már jól bevált alapra. Így lett a mostani A4-es tesztautónak szögletesebb a hűtőmaszkja, kifejezőbbek a LED-ekkel megtömött szemei, és a motorházteteje, ködlámpája, lökhárítója is megváltozott a korábbi A4-eshez képest. És természetesen az új színek sem maradhattak el.

Belsejében is csupán finomítások érhetők tetten, mindössze a kormány teljesen új, a többi változás kimerül az új kárpitokban, frissített díszítőelemekben. Az A4-es belseje remekül megtervezett, és szinte tökéletesen kivitelezett darab. Érdemes is odafigyelni a belsőre, hiszen a vezető – és az utasok – mégiscsak innen látják a legtöbbet az autót.

Kulcsról és bentről is nyitható az elektromos mozgatású csomagtartó ajtó

Kulcsról és bentről is nyitható az elektromos mozgatású csomagtartó ajtó

Utasterének helykínálata eddig is a kategória egyik legjobbja volt, így ezzel nem kellett bajlódniuk az Audi tervezőinek. Majd legfeljebb a következő frissítésnél, hiszen időközben a konkurensek – például a Hármas BMW – is megnyúltak itt-ott. Ízléses és egyben otthonos is az utastér, pláne a tesztautóéhoz hasonlóan felszerelt kivitelben.

A matt ezüstfelületek köré fényes keret került, a műanyagok barátságosak, a belső világítása pedig kiváló. Határozottan látszik, hogy sokan és sokat gondolkodtak azon, hogy élhető, kellemes hely legyen az autó belseje. A gombok mérete, működése, hangja, kinézete és helye ugyanúgy rendben van, mint a tapintásuk, működésük. Egyedül a váltókar melletti forgókapcsoló mozgatja a menüt ellentétes irányba, mint amerre logikus lenne. De így legalább könnyen megkülönböztethető a bajor konkurens hasonló tekergetnivalójától. Műszerfala nagyobb varázslatot nem rejt magában, a megszokott elosztású és összetételű műszerek szép rajzúak, sportosan hat-órától induló skálával, középen színes kijelző mutatja a fontosabb tudnivalókat, üzeneteket.

Ülései megfelelő méretűek, tartanak is, amennyire kell, rengeteg irányba állíthatóak, és a bőrüléshez igen hasznos fűtés, és szellőztetés több fokozatban állítható gombja is megtalálható a középkonzolon. Még a második sor komfortja is jó, a tisztességes lábtér mellett szellőzés, lehajtható könyöklő, pohártartó, és különféle tárolórekeszek is megtalálhatóak itt.

Jól passzol az autó karakteréhez a fokozatmentes váltó

Jól passzol az autó karakteréhez a fokozatmentes váltó

Ergonomikus, lelkiismeretesen összerakott belső

Ergonomikus, lelkiismeretesen összerakott belső

Ergonomikus, lelkiismeretesen összerakott belső


Praktikus, ügyes megoldásokban nincs hiány a csomagtartóban sem. Itt több emeletet pakolhatunk tele a poggyászunkkal – a legalsó szinten szükség-pótkerék lapul – akár hálós rekeszbe is gyömöszölhetjük, vagy masszív krómgyűrűkhöz is kiköthetjük a mozgékonyabb dolgokat, de állítható korláttal, és kifeszíthető biztonságiöv-szerű szalaggal is megzabolázhatjuk a rakományt. Ha még továbbra is aggasztanának a csomagtartóban kallódó dolgok, akkor még extra hálóval is leválaszthatjuk a csomagtartó légterét – nem kell állandóan vacakolni vele, hiszen ugyanúgy és ugyanoda egy mozdulattal eltüntethető, mint a csomagtérroló.

Adatlap

Audi A4 Avant 2,0 TDI Multitronic

Tavaly év végén újult meg az Audi legnépszerűbb, legjobban fogyó modellje, az A4-es. Ekkor már komoly múlt volt mögötte, közel négy évtizeddel, nyolc generációval, és tízmillió értékesített autóval.
Motor 1968 cm3, Dízel, S4
Teljesítmény 177 LE
Nyomaték 320 NM
Gyorsulás (0-100 km/h) 8,4 sec
Végsebesség 211 km/h
Fogyasztás (vegyes) 4,9 l / 100 km

A további extra helyigények kielégítésére pedig sízsákot is bevethetünk, ezzel az utastérbe betüremkedő sporteszközökről lecsepegő hólevet is távol lehet tartani a kárpittól. Mindössze egy zavaró dolog van itt leghátul, a nyitáskor magától felhúzódó csomagredőny, amit minden alkalommal kézzel kell visszacsalogatni a helyére. Bosszantó, amikor a vezetőülésbe huppanunk, belenézünk a belső visszapillantó-tükörbe, majd egy a fogunk között elmormolt káromkodás után visszaballagunk a kocsi hátuljához, hogy a helyére húzzuk a redőnyt. Ezt szívesen kihagynánk.

A csomagtartó ajtaja közelről, távolról, és a vezetőülésből egyaránt gombnyomással is nyitható. Elektromosan mozgatott hátsó ajtó nélkül persze simán lehet boldogan élni, de mégis kellemes, európai dolog, amikor úgy záródik a csomagtartó, hogy a bent ülők nem ugranak ki a cipőjükből egy határozottabb lecsapástól. Igaz, a gombnyomásra csukható, zárható hátsó ajtó okozhat kellemetlen meglepetést is. Magyarul simán kizárhatjuk magunkat az autóból. Mi szerencsére ezt megúsztuk, de csak azért, mert a tesztautó átvételekor erre a csapdára nyomatékosan felhívták a figyelmünket.

Gigászi váltókar vezérli a fokozatmentes váltót

Gigászi váltókar vezérli a fokozatmentes váltót

Gigászi váltókar vezérli a fokozatmentes váltót


Menet közben kényelmes, stabil, vele az utazás, komfortos rugózással, és kissé steril kormányzással.  A menetkomfortnak jót tesz csendes üzemű motor, valamint a folyamatosan az áttételek módosításával játszó váltó is. Valószínűleg eddig még nem mondtam olyat fokozatmentes váltóról, hogy jó. Pedig az A4-esben határozottan ezt éreztem. Meglehet azért, mert ezúttal nem benzinmotorhoz, hanem nyomatékos dízelhez kapcsolták, így a CVT-k legutálatosabb tulajdonsága – a nagyobb gáznál érkező, hisztérikus hangnemű, de monoton motorsívítás – nyomtalanul eltűnt.  Az Audi drive select fantázianevű üzemmód kapcsolót gazdaságos állásba kapcsolva a fordulatszámmérő mutatójával reménytelen küldetés 2000-fölé jutni, leginkább az 1400-1700-közötti tartományban dolgozik ilyenkor, miközben megpróbálja minél kisebb fogyasztással róni a kilométereket.

Egyedi LED-es fénycsík a lámpában

Egyedi LED-es fénycsík a lámpában

Klasszikus, jól átlátható műszerfal

Klasszikus, jól átlátható műszerfal

Klasszikus, jól átlátható műszerfal


Ezzel a beállítással érthetően nem túl élvezetes a vezetés, cserébe az elektronika a motor- és váltóvezérléssel segíti a takarékos autózást. De persze érdemes  más állásban is kipróbálni, és az autó ilyenkor sikeresen átváltozik, hiszen a motorból előcsalható 177 lóerővel haladni is lehet. Nem is rosszul. Papíron ugyan már 8,1 másodperc alatt elérhetjük vele a százas tempót, de a fokozatmentes váltó miatt ezt a valóságban kicsit másként érezni. Meg ugye az életben aránylag ritka a 0-100-as forgalmi helyzet, így csak a hétköznapi gyorsulást érezni valamivel lomhábbnak a valóságnál, a szinte végig változatlan motorfordulatszám miatt. Ha ezzel nem törődünk, akkor hamar megszeretjük a CVT-t, hiszen kényelmes, komfortos darab, jól illik az autó karakteréhez.

Az A4-st a német prémium-szentháromság más tagjaival összehasonlítva, valamivel alacsonyabb árral, talán kevésbé látványos, ám határozottan okosabb, könnyebben használható belsővel rendelkező autónk lehet, amely leginkább csak az elsőkerék-hajtásával különbözik a fajtársaktól.