Budapest az elsők között vezette be a közúti forgalomirányító lámpákat Magyarországon, a fontos eszköz történetét az Arcanum Újságok archív cikkein keresztül idéztük fel.
Már az 1920-as évek végén megjelentek az úgynevezett villanyrendőrök – így hívták akkoriban a közlekedési jelzőlámpákat, mivel a működtetésükhöz rendőr jelenlétére volt szükség. Az első ilyen berendezést 1926-ban telepítették a főváros egyik legforgalmasabb csomópontjába.
A korabeli beszámolók szerint a szerkezet a kereszteződés közepén, drótkötélen függött, és egyetlen izzó szolgáltatta mindhárom színt. A piros, sárga és zöld fényű jelzéseket egy rendőr váltogatta manuálisan: a lámpából lelógó hosszú kart forgatva cserélte a színszűrőket. A találó “villanyrendőr” elnevezés is arra utalt, hogy a készüléket tulajdonképpen egy elektromos lámpával felszerelt rendőr irányította.
Látványosság volt a villanyrendőr
Hatalmas látványosság volt ez akkoriban, az utca népe pedig inkább röhögött rajta, semmint örült neki: “A közönség vicceket gyárt a villanyrendőrről és a járda szélein nagy csoportokba gyülekezve akadályozza a forgalmat, nézi a villanyrendőr működését. Azonban a pesti közönség humorizáló kedvét elveszi a főkapitány rendelkezésének utolsó pontja, amelyben kijelenti, hogy a rendelkezés ellenvétőket 500.000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel, vagy 5 napi elzárással büntetik” –Magyarország, 1926. december (33. évfolyam, 273-298. szám)
Az újságok részletesen tudósítottak a fejlesztésről: a Magyarország című lap például kiemelte, hogy a rendőrfőkapitány rendeletben szabályozta a működtetés módját, melyet falragaszokon tudattak a lakossággal. Érdekesség, hogy a lámpa csengővel is fel volt szerelve, amely minden váltás előtt csengetett, figyelmeztetve a közlekedőket a szín változására.
Az első villanyrendőr tapasztalatai után a főváros vezetése folytatta a közlekedési lámpák telepítését. 1927-ben már a Nagykörút egy másik pontján helyeztek üzembe jelzőlámpát – először az Üllői út sarkán, majd néhány nap múlva áttelepítették az Oktogonhoz. Az 1930-as évekre a villanyrendőrök a pesti utcák mindennapjainak részévé váltak. 1938-ban megjelent az első, külön oszlopra szerelt jelzőlámpa (a korábbi függesztett megoldások helyett) a Szent István körúton.
“A Szent István körúton nemrégiben új rendszerű közlekedési jelzőlámpákat állítottak fel. A Szemere utca betorkolásánál régóta áll négy ilyen készülék. Az új lámpákat csütörtökön helyezték üzembe. Az új lámpák mint fekete-fehér felkiáltójelek hívják fel a figyelmet a közlekedési technika fejlődésére. De egyúttal arra is, hogy Budapesten még milyen messze vagyunk a nagy forgalmú világvárosok hasonló berendezéseitől.
A Szent István körúti lámpák lényege az, hogy nem az útkereszteződés közepén függnek, hanem az útkereszteződés négy sarkán foglalnak helyet, s a váltakozó piros, sárga és zöld színű fénytárcsái egymás alatt „emeletesen“ helyezkednek el a készüléken, s a vezető rögtön megállapíthatja, hogy sárga jelzés után tilosra, vagy pedig szabadra állítódik-e be a lámpa.” – Nemzeti Ujság, 1938. április (20. évfolyam, 73-96. szám)
Utolsó fejlesztésként 1943-ban kísérlet történt a lámpák összehangolására is: a Szent István körúton zöldhullámot alakítottak ki, hogy a forgalom folyamatosabb lehessen.
A háború, Budapest ostroma azonban megtörte ezt a fejlődést: Budapest ostroma alatt az addig kiépített forgalomirányító lámpahálózat szinte teljesen megsemmisült. A romokban heverő városban egy időre ismét csak karjelzésekkel vagy rendőri irányítással zajlott a forgalom.
A szovjet katonák nem értették
A közlekedési lámpák újraindítása csak a háború után, 1945-ben kezdődhetett el. Nyolcvan évvel ezelőtt – 1945 őszén – kapcsolták be ismét az első lámpát az Oktogonon. 1945 őszén az Oktogonon állították fel, és szeptember 27-én kapcsolták be.
A Szabadság című újság 1945. szeptember 19-én lelkesen adta hírül: „Jön a villanyrendőr!” – A főváros legforgalmasabb helyein ismét felállítják az elpusztult forgalomirányító villanyjelző berendezéseket, melyeket népszerűn „villanyrendőrnek” neveztek. Ezek közül a legelső az Oktogon téri lesz, amely a közeli napokban megkezdi „a szolgálatot”. Rövidesen újabb három ilyen berendezőkészülék felállítására is sor kerül, ezeken kívül a főváros még négy készüléket rendelt.
A szovjet Vörös Hadsereg járművezetői azonban nem ismerték fel a jelzéseket, vagy csak egyszerűen figyelmen kívül hagyták azokat. Mivel abban az időben a szovjet hadsereg gépkocsivezetőit nem lehetett felelősségre vonni a magyar közlekedési szabályok megszegéséért, a helyzet tarthatatlanná vált. Alig néhány nap működés után egy szovjet őrnagy utasítására kikapcsolták az Oktogon lámpáját.
Barbjerik Ferenc Magyarország, Budapest VI. Oktogon (November 7. tér) szemben a 4. számú épület Teréz (Lenin) körúti oldala.
Budapest közönsége így továbbra is villanyrendőrök nélkül maradt még egy ideig.
E közel féléves kényszerszünet után 1946 kora tavaszán indulhattak újra a budapesti közlekedési lámpák. 1946. február 26-án ismét üzembe helyezték az Oktogonon a jelzőlámpát. A Magyar Nemzet másnapi tudósítása megjegyezte, hogy a budapestiek hamar alkalmazkodtak a lámpához – talán túlságosan is hamar:
„A jót könnyű megszokni” – pillanatig sem tart a pestiek csodálkozása, tudomásul veszik a tényt, és nem alkalmazkodnak hozzá. Rövid megfigyelésünk alatt csupán magyar rendszámú autók szaladnak bele a pirosba, a külföldi sofőrök a tilosra rögtön stoppolnak.
Oktogon 1959-ben. A képen jól látszik az az emelvény, ahonnan a rendőr kapcsolta a lámpákat (Fotó: Fortepan/Képszám: 199691)
A szellemes megfogalmazás arra utalt, hogy bizony a hazai sofőrök közül is sokan átrobogtak a piros jelzésen, míg az idegen (értsd: szövetséges) járművezetők fegyelmezettebben megálltak. Mindenesetre 1946 elejétől a közlekedési lámpák ismét a főváros közlekedésének részévé váltak. Érdemes megemlíteni, hogy a lámpákat továbbra is rendőr kezelte – az Oktogonnál például Ságfalvi András rendőr posztolt, aki már 1944-ben is ott irányította a forgalmat, és a lapnak nyilatkozva elmondta, mennyire örül, hogy újra gyakorolhatja a szakmáját.
A kép közepén látszik a villanyrendőr. (Magyar Rendőr/Fortepan)
Az 1940-es évek végén felmerült egy érdekes megoldás: hordozható közlekedési lámpával akarták megoldani a problémát, hogy ezzel segítsék a közlekedést. “A közlekedési rendőrség azt tapasztalta, hogy a főváros egyes területein időnként szükség lenne a főútvonalakon már bevezetett fényjelző közlekedési rendőrlámpák felállítására. Tekintettel arra, hogy egy ilyen lámpafelállítása igen költséges, felmerült az úgynevezett mozgó rendőrlámpák forgalombahozatalának gondolata.
“A tervek szerint ezeket a könnyűfémből készülő jelzőkészülékeket gépkocsin szállítják a város olyan pontjaira, ahol egy-egy alkalommal nagyobb forgalom várható – például sportmérkőzések, tömegfelvonulások stb. alkalmával. A hordozható rendőrlámpák akkumulátorral működnek, csupán piros és zöld jelzést mutatnak. Az ötletes jelzőkészülékeket a közeljövőben már be is mutatják a szakembereknek s azután hamarosan forgalomba állítják.” (Autó, 1948. május-december) – persze ez ötlet szintjén maradt meg ebben az időszakban.
Az automaták kora
A villanyrendőrök még hosszú ideig őrizték eredeti, kézi vezérlésű jellegüket. A háború után is évtizedeken át toronyból vagy emelvényről kapcsolgatták a rendőrök a lámpákat. Technikailag azonban időközben megérett a lehetőség az automata forgalomirányításra. Az első teljesen automatizált jelzőlámparendszer Budapesten 1965-ben állt szolgálatba. – ez már magyar gyártású berendezés volt, amely emberi beavatkozás nélkül, előre programozott módon váltotta a lámpák színeit. Pár évvel később, 1969-től a főváros a svéd Ericsson cég rendszerére tért át, a lámpákat a Tesla-gyár készülékeire cserélve.
“Budapesten jelenleg hétféle típusú közlekedési lámpa van, gyakran elromlanak és hosszabb ideig nem is alkalmasak automata forgalomirányításra. Ezért a Fővárosi Tanács úgy döntött: a jövőben az új közlekedési csomópontokat az európai nagyvárosokban legjobban bevált VSV elnevezésű svéd típusú közlekedési lámpákkal szerelteti fel. A tervezet szerint első ütemben a Népköztársaságútján – a November 7. tér és a Hősök tere között három kereszteződésnél és a Köröndön – összesen 70 lámpát helyeznek el. A piros, sárga, villogó zöld és zöld színű lámpákat hat Tesla automata berendezés irányítja majd.
Az elöregedett közlekedési lámpákat folyamatosan mindenütt Teslákra cserélik ki és ugyanilyeneket szerelnek fel azon a 82 csomóponton, ahol még nincs közlekedési lámpa, illetve ahol rendőrök irányítják a forgalmat. A Tesla közlekedési lámpákkal felszerelt útvonalakon később majd lehetőség nyílik arra is, hogy úgynevezett zöldhullámsávot alakítsanak ki, vagyis, ha valahol zöld lámpát kap egy gépkocsi és meghatározott átlagsebességgel hajt tovább, a zöldhullám-vonalon sehol sem kell megállnia. Ugyanilyen lámpákat szerelnek fel a nagyobb vidéki városokban is.” – Hétfői Hírek, 1968 (12. évfolyam, 1-52. szám)
Lámpa az Oktogonon 1984 – Krizsanóczi Anna/Fortepan
Az 1960-as évek végére fokozatosan eltűntek a rendőrtornyok és emelvények a forgalmas csomópontokból, hiszen a lámpák immár önműködően irányították a kereszteződések forgalmát. Természetesen a rendőri jelenlét nem szűnt meg teljesen – máig is szükség van forgalomirányító rendőrökre egy-egy különleges helyzet vagy forgalmi zavar esetén. Ám a hétköznapokban a közlekedési lámpák átvették a főszerepet.
A jövő
Az autonóm autótípusok megjelenésével a jelzőlámpák technológiája is újabb szintre léphet. A MIT Senseable City Lab 2016-ban publikált tanulmányaiban például már fel sem tűnnek jelzőlámpák. Egyes elképzelések szerint a jövőben az autók közötti állandó kommunikációnak köszönhetően a lámpáknál való megállás helyett automatikusan kezelik és fenntartják az egymás közötti távolságot és sebességüket, így zavartalan, és emberi szemmel félelmetes lesz az áthaladás.
