Szingapúrban az autózás világa szinte minden nézőpontból extrémebb, itthon teljesen hétköznapi dolgokért is bírság jár, az autó birtoklása pedig eleve luxus, aminek komoly költségei vannak. Az apró államban vásárlási jogot kell venni (Certificate of Entitlement, mostantól COE), ha valaki saját autót akar.
Ennek külön kategóriái szólnak autóra, motorra, teherautóra, és ezeken belül is külön kategóriákat határoznak meg teljesítmény, szállítható személyek és egyebek szerint. 1990 óta él ez a rendszer, ez korlátozza a forgalomban részt vevő járművek számát 800 000 darabban, vagyis ennél nem lehet több.
A legolcsóbb autók ára így 30 millió forint körül indul, de nem ez az egyetlen furcsaság.
Pénzbüntetés, büntetőpontok, bírósági eljárás, jogsielvétel már 1 km/h-s sebességtúllépésnél is előfordulhat. 40 km/h-s túllépés esetén automatikusan elveszik a jogosítványodat és visznek egyenesen a börtönbe három hónapra.
Ezekhez mérve legalább az üzemanyag „olcsó”, mostanában nagyjából 800 forintért mérik literjét. Viszont a szomszédos Malajziában sokkal csábítóbb árak vannak a totemoszlopokon, ott kőkemény 160 forintba kerül egy liter. Ezért már megéri átgurulni a határon, vagyis megérné, ha a hatóságok ne gondoltak volna erre a kiskapura.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Itt még saját részre sem lehet okosban átjárni tankolni, mert él az úgynevezett „háromnegyedes szabály”. Ennek értelmében tilos elhagyni Szingapúrt úgy, hogy a jármű üzemanyagtartálya nincs legalább háromnegyed részben tele. Ez a szabály érvényes benzin-, dízel- és gázhajtású járművekre egyaránt, és a vámhatóság állítólag valóban ellenőrzi is az autókat.
A szabály megszegése akár 500 szingapúri dolláros (130 ezer forint) büntetéssel járhat, és a bírság kifizetése után a hatóság akár vissza is fordíthatja az autót, hogy még Szingapúrban tankoljon. Természetesen felmerülhet, hogy valaki manipulálja az üzemanyagszint-jelzőt, ám ha ez egyszer kiderül, akkor olyan büntetést kaphat, mintha más adócsalást követett volna el. Ez aligha éri meg.
Ez is jól mutatja, hogy ha valóban keményen akar lecsapni egy hatóság az ügyeskedőkre, akkor meg tudja tenni, Szingapúr ezért mindenképp érdekes példa. Hogy elrettentő vagy követendő, azt pedig mindenki döntse el maga.

