Az emberiség történetét végigkíséri a jóslás, a jövő fürkészése. Alapvető kíváncsiságtól vezérelve mindig is tudni akartuk, mit hoznak majd az új idők, és ezalól az autózás világa sem kivétel. Már maga az automobil megjelenése is forradalmi, gyors változás volt, ezért a hőskortól kezdve sokszor feltették a kérdést: mi lesz ezután? Milyen autókkal járnak majd az emberek ötven, száz év múlva?
A fejlődés már akkoriban is nyaktörő tempóban zajlott, így voltak a valóságtól elrugaszkodott elképzelések, de meglepő módon a legtöbb tipp telitalálatnak bizonyult. Az akkor még technikailag elérhetetlen álmokat, a mesebeli funkciók vízióját komoly mérnöki munkával napjainkra megvalósította az autóipar.
Az Arcanum Újságok adatbázisából merített példákat tényleg élmény olvasni, hiszen a furcsa megfogalmazás mögött, a sorok között felismerhető a ma forgalomban lévő autók egy-egy kényelmi, biztonsági extrája.
1925 ‒ apró motorok kora
Száz évvel ezelőtt az áramvonalas, farmotoros autó jelentette a jövőt, aminek leírása kísértetiesen hasonlít egy mai napig népszerű típusra. Igen, ma is van egy autó, aminek motorja szinte teljesen rejtett, és a hátsó tengelynél helyezkedik el, ez pedig nem más, mint a legendás Porsche 911-es.
„Az automobil a jövőben aligha fogja mai alakját megtartani. Történetéből látjuk, hogy fejlődésének első korszakában, csak hogy a »hagyományos formák« sérelmet ne szenvedjenek, a motort hátul helyezték el. Idővel azután előre került a motor, a ló helyébe, s a motorfedő a lóerők számának fokozódásával együtt növekedett.
Most a folyamat fordított irányban kezd haladni. A legújabb típusú kocsik apró, de erős motorjait kis motorfedő borítja, s a kocsi hátsó részén foglalnak helyet (»áramvonal-autó«). Sőt, a jövőben a motorfedő egészen el fog tűnni az automobilról, mert azt az erőforrás csekély méretei fölöslegessé teszik.
A jelek azt mutatják, hogy a jövő automobilja az áramvonaltest és a villamos mozdony kombinatív alakját fogja magán viselni, mely láthatatlanul rejti majd magában a meghajtó motorszerkezetet.” ‒ Auto és Motorújság, 1925 (4. évfolyam, 1‒24. szám)
Egy 1938 Phantom Corsair, amit Rust Heinz tervezett, látható a törekvés az aerodinamikus kialakításra (Fotó: Hulton Archive/Getty Images)
1939 ‒ a mai modern jól felszerelt autó leírása
Lehet, hogy akkoriban vad álomnak tűnt a leírás, de ma már egy jól felszerelt kompakt autó hozza ezt panoráma üvegtetővel, klímával. Érdekes olvasni, hogy akkor még a gombnyomásra szabályozható hőmérséklet még a sci-fi kategóriába tartozott, ma meg minden autóban ott van a klímaberendezés.
„Az amerikai autómérnökök most tartották évi közgyűlésüket New Yorkban. Amerika egyik legkiválóbb szakértője, Edwin Allen nagyon érdekes előadást tartott a közgyűlésen »a jövő autójáról«. Szerinte a jövő automobilja ilyen lesz: megnyomunk egy gombot, és az ajtó kinyílik.
A tető világos, átlátszó anyagból fog készülni, amely átbocsátja a nap gyógyító sugarait, ugyanakkor azonban tompítja a napgáz vakító fényét. Gombnyomásra tetszés szerint szabályozhatjuk a hőmérsékletet, sőt a levegő nedvességtartalmát is. Gombnyomásra ágy ugrik elő, amely különben észrevehetetlen és senkit sem akadályoz.
Az ülések könnyű, mozgatható székek lesznek, a padló pedig teljesen sima. A falakban hangszórók és telefonok lesznek elrejtve úgy, hogy egyetlen gombnyomásra zenét hallgathatunk, vagy pedig menet közben is telefonálhatunk bárkivel. Edwin Allen előadása végén kijelentette, hogy már nem is választ el hosszú idő az ideális automobil megszerkesztésétől.” ‒ Magyar Szó, 1939. június (13. évfolyam, 120‒144. szám)
Automata autópályák, önvezető autók, erről már száz éve is gondolkodtak a mérnökök. (Fotó: Found Image Holdings Inc/Getty Images)
1942 ‒ háborús idők borús jövőképe
Amikor válság, háború van, az álmok is fakóbbak. Így 1942-ben már a racionális autó volt a jövő vágyott tárgya, ami keveset fogyaszt és olcsó.
„Autószenvedélyüket most úgy élik ki, hogy elképzelik, milyen a háború utáni autó. Az amerikai lapokban részletes ismertető cikkek jelennek meg, rajzokkal illusztrálva, a jövő gépkocsijáról. A legtöbb szakértő szerint a jövő autója tojás vagy vasaló alakú lesz. Egyesek úgy tervezik, hogy a tetején kell majd beszállni. Ez a tető egyébként átlátszó plasztikus anyagból készül. A jövő autója az álmok és tervek szerint gyorsabb lesz, mint a mai, kevesebb benzint fogyaszt, és mégis olcsóbb lesz a mainál.” ‒ Független Magyarország, 1942 (4. évfolyam, 1‒52. szám)
A Waze első leírása 1969-ből, avagy az élő online adatokon alapuló navigáció tényleg álomszerű technika. „A jövő automobilja valóban méltó lesz nevének első felére. Csak közölni kell vele az úti célt ‒ egy kód tárcsázásával, sőt talán szóban ‒, és oda jut majd, a legmegfelelőbb útvonalon, miután először tájékozódott az út információrendszeréről, a forgalmi akadályok és közlekedési dugók helyzetéről. Mellékesen ezzel a parkolási nehézségek is megoldódnak. Amint az ember a kocsijával a hivatalához megérkezett, utasíthatja, hogy hagyja el a várost. Este rádióhívásra vagy előre rendelt időre ismét jelentkezik szolgálattételre.” ‒ Gyulai Hírlap, 1969. július‒december (10. évfolyam, 50‒101. szám)
Áramvonalas, lehetőleg gázturbinás gépnek képzelték a jövő autóját az 1950-es években. (fotó: Getty Images)
Az optimista hatvanas évek
A hatvanas évek végére az emberiség elért a Holdra, a gazdaság vasfüggönyön innen és túl elég jó ütemben fejlődött. A jövőt is optimistábban látták ekkor, az autózás helyett egyesek már teljesen más közösségi közlekedésről álmodtak.
Volt egy elgondolás, ami nagyon hasonlít a mai autómegosztó szolgáltatások működéséhez: „El fog tűnni a mai éles különbség a magán- és a tömegközlekedési járművek között, a magán- és a tömegközlekedés között. Az azonos cél felé tartó utasokat össze lehet gyűjteni ‒ és szét lehet osztani! ‒ két- vagy négyüléses egységekbe, amelyek egy gyűjtőhelyig haladhatnának, amely a mai fogalmak szerint egy állomásnak felelne meg.”
Azért akadtak meredek elképzelések, mint például a kerék elhagyása. Ez 2025-ben sem valósult meg, de az automatizált közlekedéshez már pár lépéssel közelebb állunk, amiről ugyanez a cikk így ír:
„A jövő gépkocsija ‒ legalábbis végleges formájában ‒ valószínűleg kerék nélküli, automatikusan vezérelt jármű lesz, és háztól házig megállás nélkül fog közlekedni. Aki majd használja, meghatározza az úti célt, valószínűleg az útvonalat és esetleg a sebességet is.
A hatvanas évek optimizmusa sok érdekes tanulmányt szült, ilyen volt a Chevrolet Astro III, amit 1969-ben mutattak be. (Fotó: Photo12/Universal Images Group via Getty Images)
Az első ilyen rendszereknél számítógép fogja kiválasztani az optimális útvonalat, később azonban a fejlődés oda vezethet, hogy a felhasználó ezt saját maga választhatja meg. Igen kívánatos, hogy a sebesség és az útvonal megválasztása az egyéntől függjön, mivel a személygépkocsinak az egyszerű személyszállításon kívül más rendeltetése is van: például városnézés vagy turisztika, hogy csak két, nem kifejezetten szállításjellegű alkalmazást említsünk.”
„És végül: mi lesz a mai autóval? A gépkocsi mai formája sem fog eltűnni. Feltételezhető, hogy még 2000-ben is számos olyan jármű lesz, amelyek a mai autóra fognak emlékeztetni, és autópályák is lesznek ‒ félreeső helyeken ‒ arra a célra, hogy ezeket a járműveket használni is tudják. Az emberekben erős ‒ mintegy atavisztikus ‒ hajlam van, amely arra ösztönöz, hogy olyasmivel foglalkozzék, ami korábban az emberiség fennmaradását szolgálta.
Ma is sokan szeretik a sebességváltást, pedig több munkával jár, mint automata váltós kocsival közlekedni. Ma is sokan szeretnek lovagolni, sportból, holott az autó sokkal kényelmesebb. A jövő közlekedésében ‒ a komoly közlekedés szempontjából! ‒ a mai autó körülbelül azt a szerepet fogja játszani, mint korunkban a ló…”
1973 ‒ a tudományos jövőkép
1973-ban a KGST Közlekedési Állandó Bizottsága célul tűzte ki a közlekedési eszközök várható műszaki színvonalának meghatározását egészen kétezerig. A Közlekedéstudományi Szemlében számoltak be az eredményről, ami egész józan és reális jövőképet rajzolt ki:
„A kérdőíveket mintegy 430 személyhez küldtük el. Annak érdekében, hogy elkerüljük a közlekedési dolgozók esetleges »szakmai elfogultságát«, és a kapott eredmények többé-kevésbé objektívek legyenek, a megkérdezett személyek közé más területeken dolgozó műszaki szakembereket, közgazdászokat, egyetemi hallgatókat is bevontunk. A téma »népszerűségét« és az ahhoz kapcsolódó széles körű érdeklődést igazolja, hogy a kiküldött kérdőíveknek mintegy 42%-a visszaérkezett.
Angol elektromos autó prototípus 1975-ből. A jövőt jósló cikkekben ritkán szerepelt valós megoldásként. (Fotó: Brian Randle/Mirrorpix/Getty Images)
A 2000. évben a közúti gépjárművek üzemanyaga, energiahordozója zömmel a (cseppfolyós vagy gáznemű) szénhidrogén lesz. Érdekes, hogy a cseppfolyós és a gáznemű szénhidrogén üzemanyagnak egymáshoz viszonyított arányát illetően mennyire eltérő a két felvételi kör értékítélete: míg a KÖTUKI dolgozóinak válaszai szerint a cseppfolyós szénhidrogén 74,7%, a szénhidrogénen alapuló gáz aránya 25,3% a szénhidrogén üzemanyagon belül, addig a »külső« személyek válaszai szerint ez a két arány 63,9% és 36,1%. A többi energiahordozó közül még az elektromos energiának jut jelentős szerep.
A motorok szerkezeti megoldását tekintve a különböző típusokat megosztották alternáló mozgást végző (pl. Otto-, Diesel-motor), illetve alternáló mozgás nélküli (Wankel-motor), szakaszos energiaátalakulással működő, valamint csak forgó alkatrészeket tartalmazó szakaszos energiaátalakítással (pl. gázturbina) és csak forgó alkatrészeket tartalmazó, folyamatos energiaátalakítással működő megoldásokra (pl. elektromotor).
A megkérdezett KÖTUKI-dolgozók 56,1%-a a járművek önsúlyának kismértékű csökkentése, illetve 27,3%-a a kismértékű növekedése mellett szavazott.” ‒ Forrás: Közlekedéstudományi Szemle, 1973 (23. évfolyam, 1‒12. szám)
Csepel Autógyár, a kanadai Marathon Electric Car Company, Marathon C-300 típusú elektromos autója.
Csepel Autógyár/Békés György
Sok ma már megszokott felszerelés fejlesztése, ötlete merült már fel az 1970-es évek végén, így nem csoda, hogy a korabeli jövőképben már szerepel az elektronikus vezérlésű gyújtás, valamint a rádiótelefon.
„Általánossá válik az elsőkerék-hajtás. Sebességváltáskor nem kell kuplungolni: elvégzi azt is az automata (mint már ma is a legdrágább kocsikban). És persze akár két ujjal is foghatja és forgathatja a vezető a volánt. Mozdulatainak engedelmeskedik a szervokormány: a legnehezebb kocsi is oly könnyedén irányítható, mint egy kerékpár.
A hosszú ideig egyfolytában történő autóvezetés a gerincporckorongok igénybevétele következtében gyakran kellemetlen hátfájást okoz. Dr. Beck röntgenorvosnak most sikerült olyan ülést szerkesztenie, melyben ezek a kellemetlenségek nem lépnek fel. Az ülés támlájába hét kis párnát építettek be, melyeket egy szerkezet egymás után fölfúj, majd kiengedi belőlük a levegőt, ismételten mozgásba hozva így a hátgerincet. A párna felfújásának és leeresztésének ütemét az autóvezető tetszése szerint szabályozza.
A legnagyobb újítás a kocsi agya lesz: egy kis elektronikus számítógép biztosítja a követési távolságot, kapcsolja a megfelelő világítást, vezérli a gyújtóberendezést (amelyet nem kell karbantartani, mert nem lesznek benne mozgó alkatrészek), irányítja a szellőző- és klímaberendezést.
Az elektronika szerepének növekedése a gépjárműiparban, illetve a gépkocsikban nem véletlenszerű. A szórakoztató és kényelmi berendezések, az autórádió és a rádiótelefon, a vezeték nélküli garázskapunyitó készülékek, vagy a forgalomirányítás elektronikája már réginek mondható. De vannak újak is: a Tempo Control elnevezésű sebesség-ellenőrző készülékhez tartozó hangszóró figyelmezteti a vezetőt jól hallható hangjellel, ha az előre beprogramozott sebességet túllépi.” ‒ Pajtás, 1978. szeptember‒december (33. évfolyam, 23‒38. szám)
„Az Egyesült Államokban természetesen arra gondolni sem lehet, hogy a személygépkocsik számát lényegesen csökkentenék. Az azonban bizonyos, hogy a gépkocsigyártás struktúrája alaposan megváltozik. Detroitban, az autóipar fellegvárában azt jósolják, hogy a jövő autója kisebb, könnyebb, ugyanakkor lényegesen drágább lesz, mint a jelenlegi típusok.
A jövő kocsijait mikrokomputerekkel szerelik fel, ezek optimalizálják az üzemanyag-felhasználást, és egyúttal minimalizálják a környezetszennyezést. Sikeres kísérleteket végeztek elektronikusan vezérelt befecskendező szivattyúkkal, amelyek a benzint közvetlenül az égőtérbe juttatják.” ‒ Műszaki Élet, 1979. július‒december (34. évfolyam, 15‒26. szám)
Nyilván voltak újságok amelyek bedobták a repülő autót, a kerék elhagyását, meg az atomhajtást, de tanulságos, hogy a legtöbb előrejelzés sokkal józanabb, sőt valós, és azóta valósággá vált fejlesztésről szólt.
