A Harley-Davidson hallatán valószínűleg a legtöbb embernek nem a kerékpározás jut eszébe. Sokkal inkább a nagy terpesz, a hosszú haj, a szakáll, rákendroll és egy bikinis csaj a hátsó kerék felett. Ez nem véletlenül van így, hiszen ez a márka a motorkerékpárokkal vált ismertté világszerte. Az 1903-ban alapított cég logójában is a „motorbicikli” szó olvasható. Na, de hogyan jutott el mégis a kerékpárokhoz akkor?

2020 októberében a cég gondolt egyet és bemutatott egy elektromos bringa koncepciót, egyfajta tisztelgés gyanánt a legendás “Model One” motorkerékpár előtt, ami minden Harley-k ősének tekinthető. Ez a prototípus már magán hordozta azokat a jegyeket, amelyek később a kis garázsból elindult cég gyártmányainak védjegyévé vált, történetesen a széles kormányt, a ballonos gumiabroncsokat, valamint a kényelmes ülést. Később pedig jött a sorozatgyártás, mi pedig már egy ilyen, Serial 1 típusú kerékpárt próbáltunk ki nemrég Budapesten.

Ezt a Harley-t már kétmillió alatt megkapod 1
Ezt a Harley-t már kétmillió alatt megkapod 2

Ezt a Harley-t már kétmillió alatt megkapod

Ezt a Harley-t már kétmillió alatt megkapod 19
Ezt a Harley-t már kétmillió alatt megkapod 20
Ezt a Harley-t már kétmillió alatt megkapod 21
Ezt a Harley-t már kétmillió alatt megkapod 22
Ezt a Harley-t már kétmillió alatt megkapod 23
Ezt a Harley-t már kétmillió alatt megkapod 24
Ezt a Harley-t már kétmillió alatt megkapod 25
Ezt a Harley-t már kétmillió alatt megkapod 26
Ezt a Harley-t már kétmillió alatt megkapod 27
Ezt a Harley-t már kétmillió alatt megkapod 28
Ezt a Harley-t már kétmillió alatt megkapod 29
Ezt a Harley-t már kétmillió alatt megkapod 30
Ezt a Harley-t már kétmillió alatt megkapod 31
Ezt a Harley-t már kétmillió alatt megkapod 32
Ezt a Harley-t már kétmillió alatt megkapod 33
Ezt a Harley-t már kétmillió alatt megkapod 34
Fotó megosztása:
Ezt a Harley-t már kétmillió alatt megkapod 35

Elképesztően vagány az alváza.

Olyan, de mégsem

Kétség nem fér hozzá, hogy a sorozatgyártású Serial 1 kerékpár is hasonlít az ős motorkerékpárra külső megjelenésben, de azért kevésbé, mint a 2020-ban bemutatott koncepció. Miért? Hát egész egyszerűen azért, mert míg a két évvel ezelőtt napvilágot látott modell – az ős Harley-hez hasonlóan – fehér abroncsokkal, barna nyereggel és krómozott pedálokkal készült, addig a Serial 1-on már teljesen eluralkodott a fekete szín. Igaz, a 2020-as megjelenést lényegében meghagyták limitált szériás modellnek, tehát az sem mondható, hogy teljesen elfelejtődött volna.

Ezt a Harley-t már kétmillió alatt megkapod 36

A kormányának kényelmes fogása van.

Ezt a Harley-t már kétmillió alatt megkapod 37

A Harley-Davidson első motorkerékpárja, a Model 1. Forrás: Wikipedia.org

Nemcsak a váz, hanem a kormány és az ülés is ebben az árnyalatban pompázik, az egész kerékpár matt fekete. Kétségtelen ugyanakkor, hogy ez jól áll a kerékpárnak, főleg a mesterien megmunkált, hidroformálással készült könnyű alumíniumváznak, ami első ránézésre masszívnak és nehéznek tűnik.

Mindez a vastag alsó csőnek köszönhető, amibe a hajtókar mellett magát az akkumulátort, illetve az elektromos vezetékeket is integrálták. Ennek ellenére a Serial 1 nem nehéz, ha esetleg cipelni kellene egy rövidebb szakaszon, akkor mindössze 21,9 kilogrammot kellene megemelnie a tulajdonosának az L méretű változatnál. (Maga a kerékpár S, M, L, XL vázméretekben kapható.) Nem kevés, de ez egy elektromos rásegítésű bringa, ahhoz képest pedig tényleg nem nehéz.

Ezt a Harley-t már kétmillió alatt megkapod 38

Bal kéz felől van a vezetési mód kapcsoló.

De franc akarja cipelni egyébként, amikor ilyen kényelmes ülése és jó fogású kormánya van. Látszik, hogy ezeken a részeken igényes anyagokat használtak, mert egyórás bringázás után sem éreztem azt, mintha padon ültem volna, a kormány markolata pedig nem csúszik és nem is holmi bazári műanyag, ami majd egy-két év múlva szétrepedezik.

A szakavatott szemeknek viszont rögtön feltűnhet, hogy a kerékpáron semmiféle útenegyenlenségeket elnyelő rugó vagy teleszkóp nem kapott helyet, ezt a feladatot ugyanis csak a ballonos Schwalbe Super Moto-X abroncsok, valamint a rázkódáselnyelő ülés hivatott ellátni. Lámpája is tetszetős, ami tulajdonképpen egy pajzs alakú integrált LED-lámpa a fejcsövön elhelyezve. Ilyeneket korábban a sci-fikben láttam, most végre kerékpáron is feltűnik.

Ezt a Harley-t már kétmillió alatt megkapod 39

Abszolút kényelmes üléssel büszkélkedhet.

Technika

A Serial 1 érdekes jószág az elektromos kerékpárok között, mert tényleg nem lehet látni rajta, hogy villanymotorja van. Pedig van benne egy 529 Wh kapacitású lítiumionos akksi, amit a töltés miatt akár ki is lehet venni és a szoba négy fala között a hálózati csatlakozóra dugva lehet tölteni, körülbelül 4-4,5 óra alatt. Az, hogy mekkora hatótávval gazdálkodhatunk, az elsősorban a választott vezetési módtól függ. A kerékpárral 58-175 km tehető meg egy feltöltéssel, ami városban finoman szólva is elég lehet.

Ezt a Harley-t már kétmillió alatt megkapod 40

Azért egy ilyen felirat is befigyel rajta.

A vezetési módok között jobb kéz felől, egy kis kapcsoló segítségével válthatunk. A Serial 1 alapvetően négyféle – ECO, Tour, Sport, Boost – üzemmódban vezethető. Az Eco mód inkább a sík terepen és kedvező útviszonyok, például tükörsima aszfalton indokolt. A Tour mód a nevéből adódóan már inkább a túrázáshoz, vagyis a változatos terepviszonyok mellé ajánlott, amikor a sík szakaszokat kisebb emelkedők vagy lejtők törik meg. A sport fokozatnak pedig leginkább az off-road dombokon történő felkapaszkodás terén vehetjük hasznát, de közúton a nagyobb kanyarokból is gyorsabban ki lehet vele jönni.

A Boost módban pedig maximálisan kihasználhatjuk az elektromos hajtás előnyeit. Ebben a fokozatban szinte hajtani sem kell a bringát, hanem megy előre, mint a gerely. Ez a meredek emelkedőkön nagyon jól jön, de erős szembeszélnél is hasznos lehet. Ha azonban folyamatosan ezt használjuk, akkor számolni kell azzal, hogy meglehetősen hamar le fogjuk használni az akkumulátorban tárolt energiát.

Ezt a Harley-t már kétmillió alatt megkapod 41

Feje tetejére állítja a világot?

Van egy nagyon pozitív opció is a Serial 1 esetében: ha akarjuk, akkor aktiválhatjuk a „walk-assist”, vagyis a sétaasszisztens funkciót, ami igazából arra jó, hogy nagyon kis sebességgel, lépésben tudjunk haladni az elektromos bringával. Ez akkor jön jól, amikor például kísérünk valakit, aki gyalogszerrel van, de egy kellemes margitszigeti bringázáshoz is alkalmas lehet, amikor az ember nem akar nagy sebességgel haladni, hanem inkább élvezni akarja a táj és a környezet által nyújtott látványt.

Nem érzi meg a rossz utakat

A Serial 1-gyel kifejezetten jól el lehet boldogulni olyan nagyvárosban, mint amilyen Budapest, amely a terepviszonyokat nézve nagyon változatosnak mondható. Én főként Dél-Budán használtam, és boost fokozatban egészen hamar megvoltam az emelkedőkkel, sík terepen pedig inkább Ecóban közlekedtem vele, mert így nem füstöltem el a hatótávot, és közben közepes erőkifejtéssel tudtam haladni. A 90 Nm-es maximális nyomatékot kínáló villanymotorja pedig minden vezetési módban elegendő kraftot nyújtott.

Ezt a Harley-t már kétmillió alatt megkapod 42

Jól láthatóan gyűjti a koszt a sárvédő hiánya miatt.

Ezt a Harley-t már kétmillió alatt megkapod 43

A hátsó lámpákat zseniális módon az alvázba integrálták.

A koncepcióban, történetesen, hogy nagy abroncsokkal és komfortos ülésekkel csillapítja a kerékpár az utak egyenetlenségeit, van fantázia. Úgy is fogalmazhatnék, hogy ez városban teljes mértékben működik, ezek után nem is akarnék kisebb gumikkal kerékpárt. Meglepő módon ezeknek a gumiknak alig van hangjuk, szinte csendben tudunk suhanni. A hajtás lánc helyett szíjat használ, ami ugyancsak csendessé teszi.

Az viszont nagy kár, hogy nincs sárvédője, ami a történelmi hűség miatt van, mert a Serial Number One-nak se volt, de egy esős őszi nap után úgy nézett ki a hátam egyóra bringázás után, mint aki fetrengett egyet egy tócsában. És nem az izzadságra gondolok, hanem a hátsó kerék által felvert vizes koszra.

Ezt a Harley-t már kétmillió alatt megkapod 44

Ez lesz a jövő generációinak Harley-ja?

Mindent összevetve a Harley-Davidson Serial 1 Mosh/City tökéletes választás városi felhasználásra. Az ára miatt azonban nem biztos, hogy széles körben elterjedt kerékpár lesz, mivel legalább 1 920 000 Ft kell letenni érte az asztalra. De az is tény, hogy ezért cserébe prémium kerékpárt kap az ember. Évtizedeken keresztül használhatjuk az elektromos Harley-t. Dizájnja, márkája és hajtáslánca miatt pedig jó darabig nem fog kimenni a divatból. Ráadásul olcsóbb is, mint egy motorkerékpár.