Olyan a hatósági, vagy annak tűnő dekor egy autón, mint a hatósági egyenruha rendőrön, katonán, közteresen; egyből fegyelmezettebben kezdünk közlekedni, ahogy meglátjuk. Pedig a szervek leginkább miattunk vannak, minket védenek, és csak annak van félnivalója tőlük, akinek rossz a lelkiismerete. Ezzel együtt is belénk van kódolva a félsz a megkülönböztető jelzésekre, a borostyánsárga villogóra és a fényvisszaverő matricára. Éppen emiatt merült fel a szerkesztőségben a kérdés, vajon kell-e félni a kis kamerás autóktól, amik előtt rendszeresen haladunk el mi is? Utánajártunk, megkérdeztük a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-t.

Kell félni ettől a kis kamerás autótól? – Most elmondjuk, mit is csinál az út szélén 1

Veres István díjellenőrzési igazgatóval beszélgettem a NÚSZ és a kis kamerás autók munkájáról (NÚSZ Zrt.)

Mik ezek a kamerás autók és mit csinálnak?

Útdíjellenőrzést végeznek Magyarország egész díjköteles úthálózatán. Vagyis a kérdésre, hogy kell-e félni tőlük, egyesek számára igenlő, a többség számára viszont nemleges lesz a válasz. „A NÚSZ Zrt. mobil egységei jogszabályi (45/2020. (XI. 28.) ITM rendelet, 2013. évi LXVII. törvény, azaz az útdíjtörvény) és az illetékes minisztériumok által meghatározott keretek szerint Magyarország díjköteles úthálózatán végeznek adatgyűjtést, mely elsődlegesen a díjfizetési kötelezettség megfelelőségét célzó ellenőrzésekhez szolgáltat adatokat.”

Hazánk több mint 7000 kilométeres díjköteles úthálózatán szinte bárhol előfordulhat, hogy találkozunk ilyen járművekkel és a NÚSZ Zrt. munkatársaival, akik az autókban töltik munkaidejüket. Több mint 600 előre meghatározott helyszínen szoktak megállni és adatgyűjtést végezni ezek a kamerás autók, melyekkel a járművek megállítás nélküli ellenőrzéséhez szolgáltatnak adatokat.

Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy minden autósnak mindenhol félnie kell attól, hogy ellenőrzik az érvényes úthasználati engedélyét. Magyarországon az e-matrica díjköteles, 3,5 t alatti járművek (motorkerékpár, személyautók és buszok) számára a díjköteles útszakaszok az autópályák és autóutak egy része, melyeket kiegészítő táblák is jeleznek. Ha ilyen NÚSZ-os autót más szakaszokon, például főútvonalon látunk, és személyautóval vagyunk, akkor a válasz egyértelműen az, hogy semmi aggodalmunk nem lehet, mert ezek a szakaszok a 3,5 t alatti járművek esetében nem díjkötelesek.

Kell félni ettől a kis kamerás autótól? – Most elmondjuk, mit is csinál az út szélén 2

GPS-koordináták alapján tájolja be saját magát a kamera

Mivel a 3,5 t feletti tehergépjárművek számára díjköteles az úthasználat hazánk összes főútvonalán is, így országúti szakaszokon ezek a hivatalosan “mobil adatgyűjtő egységek” kifejezetten őket figyelik. Nem mérnek sebességet, hanem az úthasználati jogosultság megállapításához végeznek adatgyűjtést. Fényképeket készítenek a közlekedő járművekről, a lefotózott autók rendszámát és tengelyszámát a megfelelő kategóriába való sorolás alapján a központi rendszerben dolgozzák fel, nem pedig a helyszínen. A kinyert adatokat a rendszer automatikusan összeveti a befizetett, érvényes úthasználati engedélyekkel, és ha nem talál egyezést, akkor jön a pótdíj a NÚSZ-tól, illetve a tehergépjárművekre a bírság a rendőrségtől.

Hogy biztos legyen a dolog, és ne csak egy számítógép és a készült fotók digitális elemzése alapján szórja a büntetéseket a rendszer, minden jogosulatlannak vélt eseményhez tartozó fotót és adatot átnéznek a NÚSZ szankcionálási munkatársai is. Mobil kamerás egységekben ez a fajta kontroll részben már az autóban munkát végző személy által megtörténik, amikor elvégzi a díjkategória-besorolást.  A rendszer jelentős mértékben automatizált, de emellett felülvizsgálati folyamatokkal érik el, hogy hibás fotó miatt tévesen kiküldött pótdíj vagy bírság minimális legyen.

Kell félni ettől a kis kamerás autótól? – Most elmondjuk, mit is csinál az út szélén 3

Védik a hátsó ülést a kosztól, a csomagtartóban utaznak a bóják és a kihelyezendő figyelmeztető tábla is

Mit csinál az autó és a benne ülő konkrétan?

Ezek a adatgyűjtő kocsik szinte a nap 24 órájában dolgoznak, vagyis három műszakban, rotációban vannak beosztva a sofőrök. Minden konkrét helyszínen – amit előre menetrendekben terveznek meg módszertani elvárások szerint – a mobil egység szoftvere GPS-koordináták alapján pozicionálja a járműveket.

Az így térben és időben egyértelműen beazonosított helyszíneken általában 130 percet töltenek el, ez kétszer 60 perces folyamatos képrögzítést és egy 10 perces szünetet jelent, aztán új helyszínre mennek. Az autóban ülő munkatárs nem a mobilját pörgeti a munka során, hanem a HU-GO útdíjellenőrző rendszerén keresztül folyamatosan ellenőrzi az elkészült fotók minőségét. Ha szükséges, akkor igazít a kamerán, a paraméterek beállításán, hogy tökéletesen olvasható legyen a rendszám és a teherautók, kamionok esetén pontosan látszódjon az is, hogy hány tengelyes a jármű vagy járműszerelvény. A képminőségért a munkatárs felel, de a központi diszpécserszolgálat is képes valós időben ellenőrizni, így ők is szólhatnak, ha nem teljesen jó a képbeállítás. Az autóban ülők adják meg ezután a képen látható autó kategóriáját és díjbesorolását is, majd ezután történik meg a HU-GO központi rendszerében az elkészült fotón látható járműadatok összevetése és a jogosultság ellenőrzése.

Amennyiben olyan fotó készül, amin láthatóan nincs rendszám az autón, a feldolgozás folytatódik, ún. technikai azonosítót rendelnek az eseményhez. Ezek az esetek az ellenőrzésben a NÚSZ-szal együttműködő hatóságok számára szintén elérhetőek, így egy rendszám nélküli járművet, kamiont az illetékes hatóság viszonylag könnyen ki tud szűrni, ha a közelben tartózkodik, akár meg is tud állítani.

Kell félni ettől a kis kamerás autótól? – Most elmondjuk, mit is csinál az út szélén 4

Egy műszakban nyolc órát töltenek az autókban kezelőik, de nem unatkoznak, folyamatos munkát végeznek, mivel a célszoftver a járművek kategóriáját és tengelyeinek számát nem tudja meghatározni, ezért ezeket ők adják meg a helyszínen készített fotók alapján (NÚSZ Zrt.)

A NÚSZ mobil egységei sosem „csak úgy” megállnak az út szélén. Forgalmi és forgalombiztonsági szabályoknak megfelelően nem állhatnak meg veszélyes helyen, leállósávban, vagy csak úgy, az útpadkán, és az adatgyűjtő ponton még bójákkal is ki kell jelölniük a munkavégzési területet. Videofelvétel nem készül, csak fotó, valamint sebességmérésre sincsenek beállítva a NÚSZ járművei, ez a rendőrség feladata, nem pedig a NÚSZ-é. Így ilyen autót látva attól biztosan nem kell félnie senkinek, hogy gyorshajtásért fog csekket kapni.

Ki kap büntetést?

Mindenki számíthat szankcióra, aki a képkészítés helyén és idejében nem rendelkezik érvényes úthasználati jogosultsággal és a jogszabályban rögzített kivételi körbe se tartozik bele. A NÚSZ saját autóinak rendszáma természetesen szerepel a rendszerben, de minden egyéb közlekedő számára alapvetően csak az nyújt kibúvót a büntetés alól, ha megvásárolja a díjkategóriájának megfelelő jogosultságot. A NÚSZ díjellenőrzési igazgatójával, Veres Istvánnal beszélgettem az ellenőrző portálokról, az adatgyűjtő és ellenőrző egységekről és általánosságban a NÚSZ ellenőrzési munkájáról is, majd az M5-ös autópályán elhúzó tűzoltóautó ihlette meg a kérdést, hogy nekik is kell vajon rendelkezniük úthasználati jogosultsággal?

A rövid válasz igen, de a mentességre jogosult járművek esetében ez a jogosultság jellemzően nem vásárlással, hanem a BM mentességi nyilvántartásba vétellel van összefüggésben, amit az értékesítési adatok mellett szintén figyelembe vesznek az ellenőrzéseik során. A NÚSZ díjellenőrzési folyamatai alól annyira nincs kibúvó, hogy István is kapott már a saját autója után saját magától levelet pótdíjfizetési kötelezettségről: egyszer kölcsönadta autóját, amivel véletlenül olyan megyében is közlekedtek, amire nem vásároltak jogosultságot.

Kell félni ettől a kis kamerás autótól? – Most elmondjuk, mit is csinál az út szélén 5

Menet közben 180 km/h sebességeltérésig képes fotózni a kisebbik kamera

Senki sem golyóálló, a rendszer normál úthasználat mellett szinte megkerülhetetlen, de vannak helyi sajátosságok, és egyesek megpróbálják a kiskapukat kihasználva, vásárlás nélkül igénybe venni a díjköteles szakaszok egy-egy részét. Rendszerint a külföldi autósok gondolják úgy, hogy a magyar ellenőrzési szervezetek keze csak a határig érvényes, pedig ez nem így van. Jellemzően a tranzitútvonalakon (M1-M0-M5-M43) és azok térségében tapasztalnak nagyobb mértékben bliccelést. 

Ilyen esetekben ugyanúgy megy a pótdíjfelszólító levél a külföldi autó tulajdonosának is, csak ott már az adott országban a NÚSZ érdekeit képviselő behajtási partnereken keresztül, jogszerűen felszámított kezelési és ügyintézési költségekkel emelt összeggel. Miután a NÚSZ a telepített portálokon túl mobil adatgyűjtő és ellenőrző egységeivel véletlenszerűen tűnik fel az utakon, nehéz őket állandóan figyelni és kikerülni: valahol, valamikor mindenképp találkozni fogunk vele, ezért jobb, ha nem kockáztatjuk meg a bliccelést.

Kell félni ettől a kis kamerás autótól? – Most elmondjuk, mit is csinál az út szélén 6

A HU-GO egyszerű kezelőfelületet ad a kezelőknek, ők adják meg minden fotó alapján a jármű kategóriáját, a központban ellenőrzik a rendszámot

Alapvetően nem a büntetések folyamatos szórása miatt ellenőriz ilyen alapossággal a NÚSZ, hanem, hogy a jogkövető magatartást erősítse, és a bliccelési hajlandóság is minimális szinten maradjon. Többször összehangolt ellenőrzésekkel, hatóságokkal közösen igyekeznek minél hamarabb kiszűrni a bliccelőket. Ilyen esetekben a közlekedő járműveket akár megállítással ellenőrzik, és a helyszínen szankcionálják is.

Ebben az ellenőrzési formában nem is engedik tovább a díjköteles szakaszra haladókat addig, amíg nem fizetnek. A helyi mobil irodában ezt megtehetik. Lehet a 60 percen belüli észlelés esetén biztosított, komolyabb pótdíjfizetést elkerülő lehetőség vagy a 60 percen túli, esetleg korábbi jogosulatlan úthasználatból eredő pótdíj.

A bliccelést többször kockáztatók számára érdemes lehet tudni, hogy a NÚSZ visszamenőlegesen is nyilvántartja a korábbi jogsértéseket, így ha csak egyszer is találkoznak a NÚSZ egységével, akkor már nemcsak az aktuális, hanem a korábbi pótdíjakat is felszámolják nekik, ami bizony sokba kerülhet.

Technikailag is meglehetősen érdekesek ezek az autók

Számos kiegészítőt alkalmaznak az autón kívül és belül is a tökéletes fotók készítése érdekében. Belül egy ipari számítógép irányítja a HU-GO mobil útdíjellenőrzési rendszert, melyet vagy egy tablet jellegű érintőképernyőn kezelhet az autó kezelője, vagy egy funkciókkal felprogramozott, vezeték nélküli billentyűzettel. A belső átalakítások sora rövid, a számítógépen és kijelzőt rögzítő elemen kívül az autótetőre kerülő kamerák és fénytechnikai eszközök áramellátását szabályzó kapcsolót építik csak be, valamint a hátsó ülés műbőr huzatot kap, hogy védjék a csomagtartóba pakolt forgalomtechnikai eszközöktől a belső teret.

Kell félni ettől a kis kamerás autótól? – Most elmondjuk, mit is csinál az út szélén 7

Hibrid Toyotákból áll a flotta nagy része, problémamentesen bírják a 24 órás szolgálatot

Figyelmeztető sárga villogó fény, a munkakörnyezetet megvilágító fény és két ipari célkamera kerül a tetőn kialakított tartószerkezetre. A nagyobbik kamera az álló helyzeti képrögzítésre szolgál, dupla optikával és infraegységgel kiegészítve. A dupla optika a közeli rendszám és a távoli oldalnézeti képek egy időben történő készítéséhez szükséges. A kezelő által használt célszoftver képes teljesen manuális beállítást vagy előre programozott időjárási és fényviszonyoknak megfelelő alapbeállításokkal is dolgozni.

A nagyobbik, 360 fokban és vertikálisan is forgatható kamera két oldalán kialakított infravörös fények miatt éjszakai fényviszonyok mellett is akadálytalan az adatgyűjtés, szinte bármilyen körülmények között képesek olvasható képet készíteni a rendszámokról, még akkor is, ha azokat kosz vagy sár borítja.

A tetőn lévő kamerát éjszaka egy kiegészítő külső infrafénnyel egészítik ki, ami a tehergépjárművek ellenőrzéséhez szükséges megvilágításról gondoskodik. A kiegészítő infra az egyik forgalomtechnikai bója tetejére kerül úgy, hogy a készülő éjszakai fotókon a tehergépjárművek oldalról is teljes megvilágítást kapjanak, így a helyszíni díjkategória és tengelyszám megállapításához minden jól látszik a képen.

Kell félni ettől a kis kamerás autótól? – Most elmondjuk, mit is csinál az út szélén 8

Éjszaka kiegészítő infravörös fényeket is használnak, főként a tehergépjárművek tengelyszámának megállapításához

Kamerából van még egy kisebb típus a tetőn, ami fixen előrefelé néz. Ez is fotókat készít, de nem álló helyzetben, hanem a forgalomban haladva, menet közben. A mobil adatgyűjtő autók 8 órás munkaidejébe ugyanis beletartozik az egyes helyszínek közötti átállási idő és út is, így a kis kamerával felszerelt egységek már az utazási időben is képesek adatokat gyűjteni jogosultság ellenőrzéséhez. A kamera stabilizálása 180 km/h-s sebességeltérésig pontos képet készít, vagyis a 90-nel haladó kamerás autó a szemből 90-nel érkező autó rendszámát is tökéletesen le tudja fotózni.

Ez egyelőre főként a teherforgalom számára érdekes részlet, ugyanakkor már folynak a további fejlesztések, így hamarosan akár az autópályán személyautóval közlekedve, ilyen autót megelőzve is ki fog derülni, hogy valóban megvettük-e az e-matricát. Alapvetően már most is jó tanács lehet, ha személyautóval autópályán közlekedve egy NÚSZ-os autót látunk, akkor érdemes meggyőződni az e-matrica meglétéről, mivel az észlelést követően 60 percen belüli vásárlással még megelőzhető a pótdíj.

Milyen autókat használnak?

Rengeteget mennek a NÚSZ mobil kamerás autói. Mivel napi 24 órában szolgálatban vannak és több mint 7000 kilométernyi úthálózatot járnak be, gazdasági szempontból sem mindegy, milyen műszaki specifikációval írják ki a járműbeszerzési eljárásaikat, és hogy végül milyen modellek közül választhatnak. A km-futás mellett jelentős az alapjárati, egy helyben töltött üzem is, mivel a plusz rendszerek az autó saját áramellátását használják. A NÚSZ jelenleg 40 darab aktív és 11 darab pótautót használ, amik évente 35-55 ezer kilométert futnak és legfeljebb 5 évig tartják meg őket, amíg az üzemeltetésük és javíttatásuk megéri. Ezt az üzemet nem viseli el bármilyen autó.

Kell félni ettől a kis kamerás autótól? – Most elmondjuk, mit is csinál az út szélén 9

Kevesebbet fogyasztanak a hibrid Toyoták és szervizigényük is minimális, csak a kötelező

Korábban modelljeik nem viselték jól a többórás alapjáraton való ácsorgást, rendszeresebb szervizre szorultak, ami kieséssel járt. Éppen ezért és a fenntarthatóságot is figyelembe véve  frissítették a mobil adatgyűjtő járműparkot. Ma már 35 hibrid Toyota teljesít szolgálatot, ezek pedig sokkal több szempont szerint teljesítenek jól, mint azt gondolnánk.

Miután a hibrid rendszer számára nem sokkal másabb az alapjárati üresben járatás, mint a menet közbeni hajtás, az autók fogyasztása nem tér el jelentősen az általános használatúakétól. 6-7 liter maximálisan, amit a Yarisok fogyasztanak, korábban a dízelmotoros modelleké felment akár 10 literre is az alapjárati járatás miatt. A tisztább üzem jót tesz a környezetnek, de a hibrid rendszer miatt nincs szükség kiegészítő akkumulátorra sem, így az összes beépített rendszer mind az autó saját áramellátását használja.

Kell félni ettől a kis kamerás autótól? – Most elmondjuk, mit is csinál az út szélén 10

Külső áramforrás a kiegészítő infravörös fénynek

Az autók rengeteget futnak és bár a megtekintett Yaris viszonylag friss, alig több mint 16 000 kilométert futott, szerepel a flottában 300 000 kilométert futott hibrid Auris is, amibe két év alatt került bele ennyi. Szervizre mennyit költöttek ennél az autónál? Alig valamennyivel többet az átlagos kötelezőknél, időszakosan hordják csak szervizbe a kocsikat.

Biztonságos ez, hogy órákig állnak az út szélén?

Minden útszakaszon a forgalombiztonsági szempontok szerint legbiztonságosabbnak tekinthető pihenőkben, parkolóöblökben vagy a le- és felhajtásra kialakított szakaszok forgalomtól elzárt helyein támasztják le az autókat. Emellett mindenhol bójákkal és kikerülési irányt jelző táblákkal is biztosítják a területet, de ha lehetőség van rá, akkor inkább forgalomtól elzárt vagy fizikai tereptárgyakkal védett területen végzik az adatgyűjtési munkát. Szemléltetésképpen én egy olyan ellenőrzőponton figyelhettem meg a rendszer működését az M5-ös autópálya mentén, ami már a szalagkorlát és az oldalárok túloldalán, egy forgalomtól elzárt területen történt, ehhez hasonló pontokat többfelé használnak.

Kell félni ettől a kis kamerás autótól? – Most elmondjuk, mit is csinál az út szélén 11

40 darab ilyen autó szolgál hazánk 7000 kilométernyi úthálózatán, ki kell jelölniük biztonságosan a területet minden helyzetben

A biztonsági és forgalomtechnikai keretek betartása mellett így is megesik, hogy megsérül valamelyik autójuk, mert nem feltétlenül vannak jó helyen, jó időben. Pár napja épp a 87-es úton ért kisebb baleset egy mobil adatgyűjtő autót, amikor éppen előtte elhaladva kapott defektet egy lengyel kamion és a repülő gumidarabok betörték az autó ablakát. Ezen kívül inkább csak időszakosan, a vadvonulások miatt sérült meg autójuk, de személyi sérülés jellemzően nem szokott történni és nagyobb baleset sem érte az autóikat, ami reméljük, hogy így is marad.

Miután a NÚSZ díjellenőrző kollégái rengeteg időt töltenek az utakon, elkerülhetetlen, hogy az úthasználók baleset miatt kérik a segítségüket, vagy egyszerűen csak útbaigazítást kérnek. Ilyen helyzetekben a NÚSZ munkatársai már többször is derekasan helytálltak, a sok pozitív visszajelzés és köszönet alapján a jogszabályi kötelezettségeik ellátása mellett emberségből is. Sokan persze azt kérdezik meg tőlük, hogy mit csinálnak az út szélén, mit fotóznak vagy videóznak, gyorshajtást figyelnek-e. Az ilyen kérdések és a fotók törlésének kérése miatt bizonyosan nem érdemes zavarni a munkájukban az autók kezelőjét, ugyanis sebességmérés nem történik és a fotók sem törölhetőek a rendszerből.

Ha ilyen autót láttunk és tudjuk, hogy nem vettünk autópálya-matricát, akkor inkább vegyük meg a felhajtástól számítva egy órán belül, úgy lehet a legolcsóbban megúszni a mulasztást, minden más esetben számíthatunk rá, hogy napokon belül meg fogjuk kapni a csekket a NÚSZ-tól. Az e-matrica szabályos megvásárlása kevesebbe kerül, mint a büntetés összege, ezt általában még a szándékosan bliccelők és a külföldi autósok is megértik, és a későbbiekben többnyire mind jogszerűen használják a díjköteles útjainkat.