Fontos az Opelnek, hogy megmutassa, továbbra is él és virul. Különben aligha utaztattak volna ennyi újságírót Németországba, hogy egy jövőre érkező autóról alig mondjanak és alig mutassanak valamit.

Úgy egy óra alatt végeztünk is a programmal a rüsselsheimi Opel-gyártóközpont egyik csarnokában. Michael Lohscheller, az Opel CEO-ja pörgős és lelkes, de sajnos rendkívül felszínes termékbemutatója során először eldurrogtatott előttünk egy 120 éves ős-Opelt, ezzel illusztrálva, hogy a márkának van múltja. Majd megmutatta nekünk az új konnektoros hibrid Opel Grandlandet (ami a Peugeot 3008 testvérmodellje) és az új Opel Corsa elektromos változatát, demonstrálva, hogy jövője is van. Végül kihívott a színpadra néhány főnemest, akik az Opel-család tagjai, ezzel finoman jelezve, hogy bár az Opel két éve a francia PSA-csoport tagja és tulajdona, azért még mindig van német kötődése is.

Mutatom a lényeget tömörítve videón:

A legfontosabb információ, amit kaptunk, a már előrendelhető, de gyártásba csak az év végén, az első vevőkhöz pedig csak 2020-ban kerülő elektromos Corsa hazai ára. Aki most befizet a kocsira, 9.240.000 forintért kezdhet várni az alapkivitelű autóra. Ez sem fapados, persze, a kulcs nélküli nyitás-indítás, a követőradaros tempomat és a sávtartás már benne van az alapárban. Ha egy kicsit többet, 9.910.000 ezret szán a villany-Corsára a vevő, kap bele még LED-es fényszórókat, 17-es felniket, digitális műszeregységet, és egy igen praktikus extrát, a háromfázisú 11 kW-os váltóáramú töltés lehetőségét is. (Az alapváltozat fedélzeti töltője egy fázison 7,4 kW teljesítménnyel képes tölteni.)

Az új Opel Corsa: keskenyebb és jóval alacsonyabb elődjénél

A Corsa E 50 kWh kapacitású akkucsomagja

Szóval kilenc és negyedmillió forint az alapár – szép pénz egy Corsáért, még akkor is, ha ebből még lejön a másfél milliós állami támogatás. Feltéve, hogy ez a magyarországi könnyítés még akkor is érvényben lesz, amikor végre tényleg elindul a gyártás az idei év végén és a kiszállítások 2020-ban!

Mégsem mondhatnánk, hogy a Corsa E drága lenne. A nagy, 50 kWh-s akkumulátor 3-400 kilométeres valós hatótávot garantál a kocsinak, márpedig ilyen kapacitású elektromos autót ma csak jóval több pénzért kapni. Ha egyáltalán kapni. Az elektromos Hyundai Kona és Kia Niro jelenleg nem rendelhető, a Nissan Leaf 64 kWh-s változata 14,4 millió forintba kerül, a BMW i3 is 13 millió.

Az igazán érdekes konkurensek nagyjából a Corsa-e-vel egyszerre érkeznek majd, házon belülről: a Peugeot 208 és a DS 3 elektromos verziója műszakilag ugyanez a kocsi lesz, más ruhában.

Középen Ivonne von Schönburg-Glauchau, Adam Opel ükunokája

Az új elektromos Opel Corsáról a bemutató után néhány adaton kívül nem tudunk sokkal többet mondani: 130 lóerős lesz, 260 Nm-t tud majd a motor, 8,1 másodperces 0-100-as gyorsulással – ennyi. A kocsiba nem ülhettünk be, sőt: még csak be se láttunk a kordon mögé állított, fekete ablakos mozgó szoborba. Szerencsére kollégánk, Gajdán Miki korábban egy másik rendezvényen már szerzett némi tapasztalatot prototípus-fázisban lévő Corsákkal, vezette is azokat, az ő élményei itt elolvashatók!

Hova húzzam még ezt a beszámolót a kurta-furcsa bemutatóról: elsuhant előttünk egy plug-in hibrid Grandland X is, de ez sem újdonság, mert régóta tudjuk, hogy a PSA EMP2-es padlólemezre épült összes Peugeot-, Citroën- és Opel-modell kilegózható lesz ezzel a hajtáslánccal hamarosan. A 300 lóerős, az 1,6 literes turbós benzinmotor mellett két darab, 80-80 kW-os villanymotorral felszerelt 4×4-es konnektoros hibrid Grandland gyártása az idén indul, az áráról nem kaptunk információt. Megnézhettünk még néhány régi elektromos koncepciót:

Elektromos koncepció E-Kadettből: Opel Impuls I

Megkaptuk a korábban már kiszivárgott képeket az elektromos Corsáról:

A híres kép, ami pár napja már kiszivárgott a nemzetközi sajtóhoz

Sajtófotó az új Corsa műszerfaláról

Valamint kaptunk még néhány egyéb olyan Érdekes Adatot, hogy 2025-re minden Opel-modellből lesz elektromos vagy plug-in változat, de ez is általános európai autóipari cél, az új környezetvédelmi normákat nem tudják máshogy teljesíteni a gyártók, csak villamosítással. 2020-ig a Corsa és a hibrid Grandland mellé még két elektromos autót mutatnak majd be – alig várjuk őket! Az is elhangzott, hogy 2022-re 20 új országban jelenik majd meg az Opel márka – nagyszerű, majd drukkolunk neki. Rüsselsheim, az Opel otthona pedig 1300 nyilvános töltőponttal áll majd a villanyautósok szolgálatára a jövő év végére – ez is csodálatos dolog!
“>

Mindennél csak egy csodálatosabb dolog lesz a villany-Corsával kapcsolatban: az őszi nap, valószínűleg még a Frankfurti Autószalon előtt, amikor végre-valahára tényleg vezethetjük is az autót egy olyan bemutatón, aminek ennél a mostaninál sokkal-sokkal több értelme lesz.