„Június első hetében elkezdődött az R-betűvel kezdődő rendszámok gyártása” – közölte a Vezess kérdésére a Belügyminisztérium sajtóosztálya, amely hozzátette: az elkészült rendszámok szállítása az igények szerint folyamatos a kormányablakokhoz és az okmányirodákba. A Miniszterelnökség szerint júliusban megkapják az autósok az első R-betűs rendszámokat.

Ez azt jelenti, hogy rekord gyorsan kifutott a 2016 decemberétől autókra szerelt P-betűs széria, mindössze másfél év alatt. Ennek egyszerű oka van: évről évre csúcsokat döntöget a használt autók behozatala, valamint folyamatosan emelkedik az újonnan vásárolt járművek forgalomba állítása, 2017-ben 155 ezer használt, plusz 116 ezer új személyautóra került P-vel kezdődő rendszám.

Kisebb meglepetések a betűválasztásban

A mostantól minden autósnak kérés nélkül osztott R-betűs rendszám sokáig a rendőrségi járművek kiváltsága, egyedi azonosítója volt. 2018 elején közel 800 darab, az ORFK állományába tartozó jármű viselt ilyet, ráadásul nem kis részük átlagos külsejű, kék-fehér fóliázás nélküli személyautó.

Több évtizedes szokásával ellentétben a rendőrség az elmúlt években hanyagolni kezdte az R-betűt, miközben sokan – talán rájátszva a rendőrségi régi gyakorlatára – plusz pénzért kértek ilyet az autójukra. Évek óta lehet látni RRR-rendszámos Audikat, Volkswageneket, a BM szerint azonban az utóbbi években ilyen rendszámot privát tulajdonú járművekre vásároltak a gazdáik. Az év elején 52 darab RRR-azonosító volt forgalomban, a minisztérium szerint egyiknek sem volt köze a rendőrséghez.

Hogy zavaró lesz-e 2018-tól a közel ezer rendőrségi R-betűs rendszám mellé érkező tengernyi sima R-betűs rendszám, arra a minisztérium azt felelte: nem lesz összekeverhető, és nem lesz zavaró.

Eddig bő 100 ezer forintba fájt, ha valaki a rendőrségi rendszámhoz hasonlót akart magának, mostantól alapból ez jár

Már a P-betű bevezetéséről szóló döntés is kisebb meglepetést okozott 2016 őszén. Nem azért, mert az ún. próba-rendszámokat több évtizede ez a betű jelöli, hanem mert a kifutó N-betű után nem az abc szerint soron következő O-betű jött. Azt egyszerűen kihagyták a sorból a döntéshozók. „Azért nem lehet O karakterrel kezdeni, mert összetéveszthető a Q és a 0 karakterekkel” – mondta másfél éve a Vezess kérdésre az akkor még létező illetékes hatóság, a KEKKH. Annak ellenére született ez a döntés, hogy a rendszámtáblák második és harmadik helyein addig is, azóta is természetes módon használatos az O-betű.

Százmilliókat költenek spéci rendszámokra a magyar autósok

Egyre fogynak az abc utolsó harmadához érve a még szabadon variálható betűk és számok, mégis – valamint borsos áruk ellenére – az utóbbi években folyamatosan nőtt az autósok által kiválasztott különc rendszámok vásárlása.

A 3 betű és 3 szám még ki nem adott variációjából álló egyéni rendszámból 1132 párt vettek tavaly 112 ezer 450 forintos áron, idén május 31-ig pedig 695-öt. A 435 ezer forintba kerülő egyedi rendszámból pedig tavaly 142 párat, idén az első öt hónap alatt pedig 69-et, ez 4 betű és 2 szám, vagy 5 betű és 1 szám variációja. Mindez tavaly közel 200 millió forintjába került az autósoknak.

Két feltétele van ilyen rendszám vásárlásának. Szabadnak kell lenni a kiválasztott kombinációnak, amiről az online adatbázisoknál megbízhatóbb információt az okmányirodákban vagy a kormányablakoknál az ügyintézők tudnak adni. A másik feltétel szerint kiadható, ha közrendbe, közerkölcsbe vagy jogszabályba nem ütközik. Itt sok esetben már nem annyira éles a határvonal, szó szerint közöljük az ide vonatkozó magyarázatot.

„Közrendbe ütközőnek kell tekinteni az egyedileg előállított rendszámtáblát, ha annak jelkombinációja sérti Magyarország államberendezkedésének és jogrendszerének az Alaptörvényben meghatározott alapvető elveit és intézményeit, az ott meghatározott alapjogokat és kötelezettségeket, valamint azokat a feltétlen érvényesülést kívánó jogi normákat, amelyek közvetlenül védik az ország társadalmi-gazdasági rendjének alapjait, így különösen, ha a jelkombináció önkényuralmi jelképre utal, illetve jelentéstartalma önkényuralmi rendszert jelképező személlyel azonosítható. Közerkölcsbe ütközőnek kell tekinteni az egyedileg előállított rendszámtáblát, ha annak jelkombinációja sérti a nagy többség által elfogadott, pozitív értékeket, így különösen, ha az erkölcstelen, durva, agresszív, trágár jelentéstartalomra utal.”

Rejtélyes módon először kiadták, majd visszavonták ezt a rendszámot – itt olvashatja a történetet

Mi lesz a jövőben?

Öt-hat éve még 2030 környékére várták a hatóságok a mostani, 1990 augusztusában indított 3 szám, 3 betű kifutását, ám annyira felpörgött az új és használt autók forgalomba állítása az elmúlt pár esztendőben, hogy ha így folytatódik, 2025 környéke a reálisabb dátum.

Hogy utána mi lesz, nem tudni. 2010 után a jelenlegi kormányzat környékéről felvetődött a területalapú rendszám ötlete, ami a kontinensen a legelterjedtebb, és máshol a járműről, plusz az üzembentartójáról a legtöbb információt adó azonosító. Mivel a használtan behozott ilyen-olyan életkorú járművek nálunk ugyanazt a P, mostantól pedig ugyanazt az R-betűt betűt kapják, mint a nullkilométeres vadonatújak (és így volt ez a korábban használt betűknél is), a jelenlegi rendszer szinte semmilyen érdemi információt nem tartalmaz, és meglehetősen nagy a káosz a járművek orrán és farán.

Azt hittük pár éve, hogy komolyan gondolja a kormányzat az átállást a területalapú rendszámra, amit sokan újabb pénzlenyúlásnak gondoltak. Talán emiatt, talán másért, csendben elült az ötletelés erről.

Amikor a Vezess legutóbb megkérdezte az illetékes hatóságot, mi a helyzet, azt válaszolták, hogy nincs tudomásuk készülő bevezetésről.

Nem csak RAP, hanem RAB, sőt, RAT-feliratos rendszámok is jönnek hamarosan (utóbbi jelentése angolul patkány, de árulókra is szokták használni a “rat” kifejezést)

Forrás: Vezess