Elektromos autók kapcsán sokszor elhangzik előnyként, hogy karbantartásuk mennyivel csekélyebb kiadás, mint a benzines, a dízelmotoros, esetleg gázüzemű autóké. Ez logikusnak tűnik, hiszen nem kell bennük motorolajat, gyújtógyertyát, szíjas vezérlést, gázolajszűrőt stb. cserélni.

De biztos, hogy a villanyautó szervizelésének árelőnyét valóban élvezi az ügyfél? Mi van, ha a kevesebb munkát sokkal magasabb óradíjjal kompenzálják a cégek, esetleg vannak fix költségek, például a nagyfeszültségű akkumulátor diagnosztizálása, amitől végül mégsem lehet számottevő összegeket megtakarítani a karbantartáson? A Vezess összegyűjtötte különböző márkák elektromos és belső égésű motoros autóinak karbantartási költségeit, hogy a számok beszélhessenek.

Nem kell motorolajat cserélni az elektromos autókban, a hibridekben viszont igen

Nagyon fontos megjegyezni, hogy ebben a formában az összegek nem igazán alkalmasak a különböző márkák szervizköltségeinek összevetésére, mert az egyes márkaszervizek nem országosan egységes díjjal dolgoznak, más és más kenőanyagcégekkel működnek együtt. Közelítésnek jók, de elsősorban arra adnak választ, hogy az adott márka kínálatán belül hogyan viszonyul egymáshoz a dízel és/vagy a benzines illetve a füstmentes autók karbantartása. Elsőként ázsiai hibrid, elektromos illetve belső égésű motoros autók költségeit vetjük össze Hyundai Ioniq és az i30, a Kia Soul és a Ceed valamint a Nissan LEAF és a Qashqai kapcsán.

Hyundai Ioniq és i30

Okos konszernstratégiával ugyanazt a hibrid illetve konnektorról újratölthető akkumulátoros hibrid hajtásláncot a Kia a Niro crossoverben használja, a Hyundai viszont a Prius ellenfelének szánt ferdehátú karosszériába csomagolja. Az Ionig az első autó az európai piacon amelyből egyaránt van sima hibrid (HEV – Hybrid Electric Vehicle), külső áramforrásról feltölthető akkumulátoros hibrid (PHEV – Plug-in Hybrid Electric Vehicle) és tisztán elektromos hajtású modell (BEV – Battery Electric Vehicle). A hibridről itt találjátok tesztünket, a füstmentesről pedig itt. Az összevetés harmadik szereplője, a turbós benzines motorú i30 is járt már nálunk. Az alábbi összegeket a szerkesztőséghez legközelebb eső márkaszerviz óradíjaival kalkuláltam, ami a Duna Autó.

Kiemelkedő a 8 év/200 000 km garancia az elektromos Ioniq nagyfeszültségű akkumulátorára és hajtásláncára

Mivel 8 év/200 000 kilométer az elektromos Ioniq hajtásláncára adott garancia, a szervizköltségeket is eddig a határig közöljük. Helyesebben 195 000 kilométerig, mert a szervizperiódus egységesen 15 000 kilométer vagy egy év.

195 000 km megtételével a turbós i30 gazdája 590 650 forintot költ az autó gyárilag előírt karbantartására. Ebben nincs vezérléscsere a láncos szelepmozgatás miatt, gyakorlatilag az olaj, az olajszűrő, a pollenszűrő, a levegőszűrő, a fékfolyadék és az ablakmosó ára a munkadíjjal. A gyújtógyertyák csereperiódusa 150 000 km, a fékfolyadéké 30 000 kilométer vagy két év. Váltóolajat nem, hűtőfolyadékot csak 210 000 kilométer után kellene cserélni.

A hibridek esetében nincs eltérés a sima és a konnektorról tölthető akkus hibrid szervizelésében. Az elvi összköltség 665 434 Ft. Az i30-cal szembeni különbség egyik oka a hibrid önindító-generátorának (HSD) hajtószíjcseréje 105 000 kilométernél illetve a tengelykapcsoló folyadékcseréje minden második szervizkor.

15 000 km vagy egy év az i30 1,4 turbó szervizperiódusa, akárcsak a hibrid és az elektromos Ioniqé

Benne van a gyakoribb, 60 helyett 45 ezrenként kalkulált légszűrőcsere, ami valamivel többe is kerül, mint a benzineshez. A gyakorlatban viszont az i30 turbója annyi levegőt présel a hengerekbe, hogy a szívó benzinmotoros hibrid hátránya elméleti lehet, ha az i30 tulaja nem akarja rojtosra használni a légszűrőt. Az árakban nem jelenik meg a motor és az inverter hűtőfolyadékának cseréje, mert ez csak 210 000 kilométer megtétele után esedékes.

Vezetési stílustól függő élettartamával, a többi kopóalkatrészhez hasonlóan, a tengelykapcsoló sem szerepel a kalkulációban, de érdemes finoman elindulni az Ioniq-kal. A duplakuplungos sebességváltó két kuplungjának alkatrészára mintegy 410 000 Ft, ez jusson eszébe mindazoknak, akik kilőnek a lámpától, emelkedőn, fék helyett, kuplung-gázzal tartják meg az autót vagy pechjükre sokat járnak mélygarázsban, meredek rámpán.

Karbantartási összköltség 120 000 kilométeres használattal

i30 1,4T (140 LE) – 355 966 Ft
Ioniq hibrid és konnektoros hibrid (139 LE) – 401 094 Ft
Ioniq Electric (120 LE) – 147 013 Ft

Kopóalkatrészek nélkül, a kötelező karbantartások díja. Forrás: Hyundai Holding Hungary

Egészen baráti összegekkel számolhat az elektromos Ioniq tulaja. 195 000 kilométerre a kalkulált karbantartási összköltség 228 690 forint, amiben 13 szervizlátogatás van. A 60 ezer kilométerenként ismétlődő szervizek díja a legmagasabb 27 720 forinttal, a többié 24 260 illetve 9900 forint, bruttó ügyféláron egy budai márkaszervizben, Európa-rekordot jelentő 27 százalék áfával. Aki tényleg elektromos Hyundait venne, és nem várja meg a füstmentes Konát, tudjon arról, hogy az Ioniq Electric első három karbantartása ingyenes elvégzik az ügyfelek részére a márkaszervizek.

Kia Ceed, Soul 1,6 és Soul EV

Keveseknek jut eszébe a gyakoribb LEAF, a feltűnő BMW i3 vagy a közösségi autómegosztók Volkswagen Upjai mellett, de ár/érték arányban a Kia Soul egy igazán érdekes elektromos autó. 9,6 millió forintba kerül, mínusz az 1,5 milliós állak támogatás, 27 kilowattóra az akkukapacitása és 212 kilométer az optimista hatótávolsága. Tesztünket itt olvashatjátok róla. A Kia Soul EV két ellenfelet is kapott, mivel a benzines motorú és automatikus váltóval felszerelt 1,6-os súlytalan modell Magyarországon. Tavaly összesen, minden motorváltozatot beleszámolva 82 db Soul kapott magyar rendszámot a DataHouse adatai szerint. Az összevetésben ezért szerepel a sokkal népszerűbb Ceed is, 1,4 literes benzines szívómotorral.

15 000 kilométerenként kell a kötelező karbantartást elvégeztetni a Ceeden. A Soulok esetében az éves átnézés mellé 30 000 km megtétele vagy két év után tartozik nagyobb karbantartás

Nagy Norberttől, a Kia Motors Hungary ügyvezető igazgatójától megtudtuk, hogy a márkaszerviz-hálózat az elektromos autókat ugyanolyan díjszinten tartja karban, mint a belső égésű motoros autókat az 1,1 literes Picantótól a konnektoros hibrid Optima kombiig. Az egyforma rezsióradíj tovább növeli az elektromos Soul előnyét a szervizköltségek terén.

Míg a Ceed évente vagy 15 000 kilométerenként igényel kötelező karbantartást, a Soult ebben a periódusban elég egy átnézésre beadni a márkaszervizekbe, ami mindkét hajtásláncra vonatkozik. A nagyobb falat itt a kétévente vagy 30 000 kilométerenként ismétlődő szervizlátogatás, ami valamivel többe kerül, mint a Ceed 1,4 szervizelése azonos óraállásnál.

Karbantartási összköltség 120 000 kilométeres használattal

Soul 1,6 aut. (128 LE) – 335 486 Ft
Ceed 1,4 (100 LE) – 397 980 Ft
Soul EV (109 LE) – 147 384 Ft

Kopóalkatrészek nélkül, a kötelező karbantartások díja. Forrás: Kia Motors Hungary

A jobb összehasonlíthatóság érdekében kiszámoltam a kötelező karbantartások költségét 120 000 kilométerre is. Ezzel a futásteljesítménnyel 397 980 forintba kerül a Ceed kötelező szervizelése a K461 kódú benzines szívómotorral. A benzines Soulé 335 486, az elektromosé 147 384 Ft, ha überegzaktan kalkulálunk.

Nem sok van hátra a Soul EV pályafutásából, amely igazán harmonikus és szerethető elektromos autó. 109 lóerős motorjával, 285 Nm nyomatékával igen fürge és optimista számítással 212 km a hatótávolsága. A reális 120-170 km

A 150 000 kilométerre vagy tíz évre érvényes adatokból jól látszik, hogy az elektromos autó szervizköltsége lényegesen alacsonyabb, mint a két benzinesé. Az automatikus váltós Soul 1,6-tal összevetve a kötelező karbantartásokra körülbelül 260 000 forinttal kevesebbet számláznak a márkaszervizek, a Ceedel szemben közel 350 000 Ft az árelőny.

100 000 kilométernél többet futó elektromos autókról hallva óhatatlanul felmerül hogy mi lesz akkorra az akkumulátorokkal? Nem köntörfalazunk, sajnos mi sem tudjuk, de bizakodásra ad okot a gyári garancia, ami az elektromos Kiák esetében is 7 év/150 000 kilométer.

Nissan LEAF

Ebben a műfajban a Nissan LEAF a piac legfontosabb szereplője. Hatótávja, ára, belső méretei alapján ez a legésszerűbb elektromos autó, globálisan nézve a piacvezető is (Európában a Renault Zoé az első).

Mivel a Pulsar jobblétre szenderült, a magyar piacról kivezetett kompakt autó helyett a Qashqait választottuk ellenfeléül. Külön köszönjük Tamás János, a Nissan Centrum szervizvezetőjének munkáját, aki összeállította a három modell szervizkalkulációját, beárazva az alátétektől a vezérléskészletig az összes szükséges alkatrészt és a csere munkadíját. Hasonlóképp köszönjük a többi szakember erőfeszítését is, akik a szervizköltségek összeállításával hozzájárultak a cikk megszületéséhez!

Bár az 1,6 dCi Qashqaiban 30 000 km az olajcsere-periódus felső határa, de mi nem nyújtanánk a benzinesre érvényes 20 000 kilométeres határ fölé

Mindhárom autó esetében hat évre és 120 000 kilométeres futásteljesítményre vonatkoznak a karbantartási költségek. 1,2 literes benzines turbómotorral a Qashqai karbantartási periódusa 20 000 km vagy egy év. Az 1,6 dCi dízelt évente vagy 30 000 kilométerenként kell márkaszervizbe vinni, akárcsak a LEAF-et. A konszerntárs Renault-tól származó dízel és a saját benzines motor is láncos vezérlésű, aminek nincs gyári csereperiódusa, így vezérléscsere sincs.

A benzinesben 80 000 kilométernél kell a generátor, a vízpumpa és a légkondicionáló hajtószíjat cserélni, ami a dízel Qashqai tulajának csak 150 000 kilométer megtétele után kerülne pénzébe.

Az elektromos LEAF szervizelése kimerül a pollenszűrő cseréjében. Fékfolyadékot kétévente vagy 60 ezrenként kell cserélni, az akkut is temperáló hűtőfolyadék cseréje először 90, aztán 150 000 kilométernél esedékes. A hat liternyi hűtőfolyadék ára összesen 10 680 Ft. A periodikus karbantartásra az első esetben 1,1 óra jut, a többi szervizlátogatás munkadíja 1,5-1,7 óra között mozog. Olajcsere egyáltalán nincs, az egyfokozatú erőátvitel kenőanyaga az autó egész élettartamára szól, cserélni a gyári utasítás szerint csak akkor szükséges, ha valamilyen okból meg kell bontani az erőátvitelt.

Használtan 2014 utáni LEAF-et érdemes venni. A töltésmenedzsment és az akku átdolgozásával a modellfrissítés utáni autók akkumulátora megbízható, a 2010-2012-es autókban többször kellett garanciában akkumulátort cserélni

A jelentős árelőnyben szerepe van annak is, hogy a megkérdezett márkaszervizben alig van különbség a rezsióradíjak között. A két Qashqai tarifája 11 732 Ft, a LEAF-é 12 520 Ft óránként.

Karbantartási összköltség hat év/120 000 kilométeres használattal

Qashqai 1,2 DIG-T benzines (115 LE) – 556 858 Ft
Qashqai 1,6 dCi CVT (130 LE) – 462 899 Ft
LEAF (109 LE) – 156 824 Ft

Kopóalkatrészek nélkül, a kötelező karbantartások díja. Forrás: Nissan Centrum

A LEAF-re valóban áll az elektromos autóktól remélt előny karbantartási kiadásokban. A dízel Qashqainál 300, a benzinesnél 400 ezer forinttal kevesebbe kerül a karbantartása, és a való életben tovább nyílna az olló, mert fékei is jóval csekélyebb mértékben kopnak. Még hosszabb távon nem tudjuk, mi a helyzet. 150-250 000 kilométert futott elektromos autók akkukapacitásával, működésével kapcsolatban nemigen van releváns szerviztapasztalat, amikor kuplungot, kettős tömeg lendkereket, turbófeltöltőt, esetleg injektorokat kellene cserélni a belső égésű motoros autókon.

Mi derült ki ebből?

Háromból háromszor beigazolódott, hogy az elektromos autók karbantartása nemcsak elméletileg kerül sokkal kevesebbe, mint a dízel vagy benzines társaké. Legalábbis ott, ahol az óradíjakban – még – nincs vagy alig van felára az elektromos autóknak, amelyek szervizelése nagy befektetést követel a márkaszervizektől.

Egyelőre a márkaszervizek azonos vagy alig magasabb áron tartják karban a Hyundai és a Kia elektromos autóit. A megkérdezett Nissan márkaszervizben is minimális volt a füstmentes modell óradíjának felára, de ez változhat a jövőben, mert a villanyautók komoly diagnosztikai többletkiadásokat kívánnak

Hosszúra nyúlt cikkünk egy sorozat első része. Legközelebb az európai márkák elektromos autóinak szervizköltségét hasonlítjuk össze a házon belüli belső égésű motoros alternatívával. A Volkswagen Up és a Golf mellett az i3 és az 1-es BMW illetve a Renault Zoé és a Clio kapcsán adunk majd választ arra, hogy lényegesen magasabb vételárukból mennyit hoznak vissza az elektromos autók a márkaszervizes karbantartással? A szervizelés önmagában nem kompenzálja a sokkal magasabb árszintet, de a csekély üzemanyagköltség, az ingyenes közterületi parkolás, a főleg céges használattal domináns adóelőnyök alapján, hosszú távon sokkal több embernek érhetné meg zöld rendszámos autóval járni, mint ahányan most alkotják a villanyautós közösséget.

Forrás: vezess.hu