Tokió a világ egyik legnyüzsgőbb metropolisza, statisztikák szerint naponta negyvenmillió, azaz négy magyarországnyi ember jön-megy és intézkedik benne. Ha ők mind autóval járnának, valószínűleg sohasem érnének az úti céljukhoz. Nem véletlen, hogy a világ egyik legnagyobb dugója is Tokióban alakult ki 1990-ben, ahol a 120 kilométeres dugóban 15 000 autó ragadt benn.
A többség ezért nem autóval, hanem helyi érdekű vonattal és metróval jár, csak az utóbbi nyolcmillió utast szállít naponta. Szinte felfoghatatlan számok, amelyeket tényleg csak akkor képes megérteni az ember, ha egyszer eljut például Sibuja csomóponthoz, ahol vasútállomás, buszpályaudvar és több metró megállója is van. Mi a Tokiói Autószalon kapcsán jártunk ott a múlt héten.
Sibuja napi forgalmát 2,2 millió utasra teszik, ami abban nyilvánul meg, hogy a felszínen óriási a tolongás. Majd ha lejjebb megyünk egy szinttel, ott is, és még lejjebb is a további négy szinten..
Töménytelen mennyiségű ember hömpölyög fel és alá, reménytelennek látszik eljutni A-ból B-be. Majd hamar kiderül, hogy csak fel kell venni a ritmust. A metró jegyolvasója szédületes tempóban dolgozik, nem kell kivárni, míg az előző utas átér, máris mehetünk mi is. És minden mögött ott a rendszer. Nem szabad például a járda jobb oldalán gyalogolni, csak a balon, mert vagy könyörtelenül elsodorják az embert, vagy egyszerűen nem jut az ötről a hatra. Japánban egyébként a saját legendáriumuk szerint azért alakult ki a bal oldali közlekedés, mert a szamurájok a baljukon hordták a kardot. És ha két kard összeütközött, akkor párbajozniuk kellett. Ezért inkább irányt váltottak, hiszen a végére nem maradt volna egyetlen szamuráj sem.
Bevezetőként ennyit, és most beszéljenek a képek!
Azért akadnak időszakok, amikor nem nyüzsög annyira a város. Az áruházak harsogó plakátokkal próbálják magukhoz vonzani a vásárlókat. A kép az Akihabara nevű negyedben készült, ahol korábban az elektronikai boltok érték egymást. Most a japán képregény és rajzfilmfigurák központjaként működik
Mielőtt lelépnénk a járdáról, még véletlenül se balra nézzünk, mint itthon, hanem balra! Onnan jön a támadás, gyakran kisautó formájában. De azért akad bőven nagy is, mint ez a tilosban álldogáló Honda Accord. Csak elvétve lehet látni nem japán gyártású típusokat
A piacáról ismert Ueno negyedben csak három szinten zajlik a közlekedés. A legfelső a várost behálózó gyorsforgalmi autóút-hálózat része. Akad olyan is, ahol összesen öt szinten keresztezik egymást az autóutak
Apró különbségekkel akár itthon is készülhetett volna a kép, valamelyik piacon. Az apró eltérés természetesen a hal, mert itthon nem nagyon találkozni a járdaszélen komplett tonhalakkal
Ahhoz képest, ahányan Tokióban közlekednek, viszonylag kevesen járnak autóval. A többiek számára az egyik alternatíva a drága, de csendes és kényelmes taxi, és sokan választják a kerékpárt is
A kerékpárosok számára számtalan tárolóhelyet alakítottak ki, itt például nemcsak a ketrecben, hanem a pincegarázsban is csak kerékpárok parkolnak
A legtöbben, körülbelül a közlekedők háromnegyede a metrót, vagy a helyiérdekű vasutat használják nap, mint nap. Ezen a metrón már három évtizede nincs vezető, így az idős bácsi csodás kilátásnak örvendhet
Ha valaki nem hiszi, hogy a többség metróval jár, nézze meg ezt a képet. Korábban külön betoló szolgálatosokat alkalmaztak arra, hogy minél több embert gyömöszöljenek be egy-egy ajtón. Mi ilyet nem láttunk, olyan felszólítás viszont elhangzott, hogy akik már nem férnek be, várják meg a következő szerelvényt. Ami nem nagy ügy, figyelembevéve a 2-3 perces követési időszakot
Napközben nem szardíniásdoboz a metró sem. Korábban mindenki mangát (japán képregényt) olvasott, manapság ott is a mobil nyomkodása dívik
Ez a metróhálózat térképe, és ehhez jön még pluszban egy legalább ilyen szövevényes helyiérdekű vasúthálózat. Hiába, kell a kapacitás a napi közel kilencmillió utas szállításához. És ez Tokió napi utasforgalmának csak az ötöde! A többit a vasuak, a buszok és az egyéb közlekedési ágak szállítják
Metróval a legegyszerűbb eljutni Aszakuszába is, ahol Tokió egyik legismertebb nevezetessége és egyben legrégebbi temploma, a Szenzodzsi buddhista templom található. Ide szinte minden Tokióba látogató turista ellátogat
Háttérben a Szenzodzsi templom, előtérben a hozzá vezető sétaút, a két oldalán bazársorral. Nekem erről a hazai vidéki búcsúk jutottak eszembe, amelyeket szintén mindig a templomok közelében rendeztek
Gyorsétel japán módra, menet közben étkezőknek. Persze ma már van McDonald’s, sőt, Wendy’s is, áll is bennük a sor rendesen, de azért szépen fogy a gőzölt, töltött rizstészta gombóc is. Ha minden igaz ez káposztás darált hússal volt töltve. Az ára 120 jen, azaz körülbelül 300 forint
Ha valakinek több ideje van, betérhet egy étterembe. A választás megkönnyítésére (és valószínűleg az étvágy felszítására) a kínálat többnyire a kirakatban megtekinthető. A minták műanyagból készültek, de rendkívül élethűek
Vásárolni is lehet jártunkban-keltünkben. Szinte minden sarkon ott áll őrt valamilyen automata. Ezekből éppen játékokat vásárolhatunk, de ezeknél még gyakoribbak az italautomaták, amelyek palackozott és dobozolt italokat árulnak, méghozzá van, amelyiket melegen!
Tokió egyik legforgalmasabb csomópontja Sibuja. Itt vasútállomás, busz pályaudvar és számos metróvonal találkozik, ezért folytonos a tömeg. Egyébként itt van az a híres kereszteződés, ahol a gyalogosoknak keresztben is festettek fel zebrát, vagyios az autók minden irányból kénytelenek megállni
Sibuja másik nevezetessége Hacsiko kutya szobra, ami arra is jó példa, hogy bemutassa a japánokban igen is jelenlévő mély emberi érzéseket. Hacsiko kutya minden nap várta a gazdáját a vonatnál, ám egyszer nem érkezett meg, mert munka közben elhunyt. Hacsiko ennek ellenére minden nap a megszokott időben kiment az állomásra, várni a gazdáját. Tette ezt kilenc évig, kilenc hónapig és tizenöt napig. Csak a halála vetett véget a várakozásnak…
Hacsikóról még életében fotó is készült. Bár eleinte az emberek nem voltak barátságosak vele, később megszerették hűségéért, és gondját viselték, majd halála után szobrot is emeltek neki. A hűség szobrát…
Sindzsukunak hívják Tokiónak azt a kerületét, amelynek jellemző épületei az amerikai stílusú felhőkarcolók. Ezekben többnyire állami hivatalok működnek, de van, amelyik szállodának ad otthont
És még egy kis Amerika. Előtérben a New York-i szabadságszobor kicsinyített mása, háttérben pedig egy kis Golden Gate híd, de nem pirosban, hanem a japánok által különösen kedvelt fehér színben. Amúgy a híd két szintes, felül az autók, alul a metró jár
