Járdára parkolni terepjáróval a legbiztonságosabb. Bár azok böszme nagyok, sokat fogyasztanak, randák… Szerencsére városi vagánykodáshoz elég egy kamu terepjáró is, kétkerék-hajtással, úgy nem fogyaszt sokat. Azok is nagyok – kicsit -, a forgalomban feltűnnek, a magasabb üléshelyzet miatt könnyebben átlátható belőlük a közlekedési káosz. Így nem annyira fárasztó az egész napos városi krúzolás, és persze bárhova parkolhatunk vele.
Na jó, ez nem igaz, mármint a bárhova parkolás. Az csak a presztízsmárkáknak van ingyen Magyarországon.
| A cikk szerzőjének hüvelykujja évek óta odanőtt a magyar autópiac verőerére. Autóvásárlási tanácsadó rovatunk szakértője Kari, a TotalHitel munkatársa. |
Ilyen telekjáróból elég széles a választék, de bárhonnan nézzük, az áruk cirka 5 milliótól indul. Na de! A Nissan Qashqai most speciális ajánlattal kapható egyes márkakereskedésekben. Az egy-hatos benzines alapmodell Visia névre hallgat – ötmilliós árából most kapcsiból elengednek egyet. És ez még nem minden, mert a tavasszal útjára engedett I-way nevű széria árát is lefaragták.
Ehhez az I-way felszereltséghez 18 collos kerekeket kapunk, ezüstszínű tetősíneket, és kilincseket, sötétített hátsó- és hátsó oldalsó üvegeket. Na és ami a lényeg: üvegtetőt. Belül pedig alumínium pedálok, piros varrású szövet-bőr kárpitozás. És persze amiről a nevét kapta a sorozat: a Nissan okos-ügyes integrált navigációs rendszere, a Nissan Connect.
Ennek lényege, hogy a navigáció és az audio cucc egy készülékben integrálódik. Érintőképernyőről babrálható, az USB mellett Bluetooth kapcsolattal is csatlakoztathatunk hozzá külső eszközt. Persze MP3-at magától is le tud játszani, és Ipodot is tud kezelni. A térképeket SD kártyán keresztül tudjuk frissíteni, ez sem bonyolult feladat. Ja, és a képernyőn a tolatókamera képét is látjuk, mert hogy az is jár az I-Way-hez.
Ez a sorozat bármelyik motorral rendelhető, amelyik a Qashqai választékában szerepel. A legkisebb benzinessel valamivel hatmillió fölött van az ára. Vagyis volt. Mert most ez is ötmillió alá csúszott az akcióban. És akkor most jön a csavarás a sztoriban.
Ezek az akciós árak csak abban az esetben érvényesek, ha a vevő a kereskedő által ajánlott bankkal kötött hitelszerződéssel veszi meg az új autóját. Készpénzes fizetés esetén nagyjából félmillióval drágábbak az akciós modellek akciós árai.
|
Olyan autót, aminek két ára van eddig csak néhány használtautó-nepper hirdetései között láttam. Úgy látszik a válság kiterjesztette ezt a kört, így ne csodálkozzunk ha legközelebb mosógépet is két áron kínálnak, vagy ha a hentesnél az akciós sonka többe kerül, ha kápéban kifizetjük, mintha az újságból kivágott kuponnal vásárolnánk meg. Persze autós vonalon érthető az alacsonyabb ár, ha hitelre vesszük a kocsit. Ilyenkor a banki haszon intézménye (amit ugye szintén a vevő fizet, csak több év alatt) is segít csökkenteni a vételárat. |
Akinél nem szempont, hogy ő helyezze el az első alfarhangot a vezetőülésben, jól teszi, ha megnézi a használt Qashqai hirdetéseket is. Mivel ez nem annyira régi modell, nagyjából két éves lesz a legöregebb, amit talál, és azok között is fellelhető néhány megkímélt példány.
Alig húszezres futással található olyan kocsi, melynek árában további milliót spórolhat a leendő vevő. Használt Qashqai-ok 3,7 milliótól kaphatók. Mínusz az alku.
Szerintünk most ez a modell a Hét Vétele. Újonnan is, használtonnan is.








