



[bekkep]Ám nem csak a teljesítmény ugrik 262 lóerőre, de a V6-os blokk forgatónyomatéka is jelentősen emelkedik. 1600 és 2800-as fordulatszám között a korábbi 510 helyett 580 newtonmétert teljesít az erőforrás.
Ezzel 0,4 másodperccel sikerült javítani az autó gyorsulásán, azaz a 7,2 (Touring 7,5) másodperc alatt éri el a 100-as tempót. A végsebességük 235 illetve 232 km/óra.
Aki a teljesítmény mellé némi sportos hangzást is kölcsönözne, annak a rozsdamentes acélból készült sport-kipufogórendszert ajánlják a bottropi szakemberek, amit két krómozott ovál véggel díszítettek.
[bekkep]Nem férhet hozzá kétség, hogy a Chrysler remekművet alkotott a Chrysler 300C formatervével. A Startech gárdája azonban úgy gondolja, a sportosítás nem árthat a vasnak. Ezért egy kis spoilerrel egészítették ki az első lökhárítót. Hátul a Limousine egy kis szárnnyal gazdagodott, a kombi pedig tetőspoilert kapott.
Alacsonyabbra nyúlnak a cég küszöbborításai is, amiben a Brabustól ismert fényforrások is szerepelnek. Ajtónyitásra, illetve a távirányító használatára kapcsolódnak fel. Az autó arculatához leginkább illő kiegészítő az egyedi, krómozott hűtőmaszk.
Ahogy illik, méretes kerekekkel vértezték fel a 300C-t, a 20 colos felniken elöl 245/40, hátul 275/35-ös gumiabroncsok vannak. Ezek jól összedolgoznak a Startech sportrugókkal, melyek az eredeti lengéscsillapítókkal kombinálva 40 milliméterrel csökkentik a hasmagasságot.
[bekkep]Az utastérbe új bőrkárpitozás illetve Alcantara is rendelhető. Ezekből nem csak ülésekre, de az ajatópanelekre és a váltókarra is kerülhet. A pedálokat és a krómozott ajtónyitókat alumíniumból készítik el.
A hátul ülök örömére 10,2 colos képernyő hajtható ki a tetőből, amihez DVD lejátszó is csatlakozik, hogy ne zavarják az elöl ülőket akár infravörös úton kommunikáló fejhallgatóval is használhatják.
