A kínai sarkkutató intézet az Antarktiszon öt, az Arktiszon egy állomást üzemeltet. A történet a Nagy Fal-állomással kezdődött 1985-ben: a mindössze 40 nap alatt felépített létesítményben nyáron 60-an, télen 14-en dolgoznak, a főépület alapterülete 175 négyzetméter – és ha azt gondolnád, hogy a Déli-sark ideális környezet a magányra vágyó emberek számára, tévedsz.

12 fotó

A Nagy Fal most még egy Nagy Falat kap – pontosabban a Great Wall Motor Tank 300 elnevezésű terepjáróját, amely elnyerte az intézet jóváhagyását, hogy kiszolgáló járműként segítse az állomás dolgozóinak munkáját.

A Tank 300 neve ellenére egyáltalán nem tankszerű: a 4,7 méteres terepjárót 2,4 literes turbódízel motor hajtja. Létezik belőle benzines, illetve benzines mild hibrid is, de a tesztek során ez volt az a verzió, amely elnyerte az intézet jóváhagyását – talán azért, mert azokkal szemben nem 2,5, hanem 3 tonnát képes vontatni. A hasznos teherbírása 600 kg.

Kína tankkal megy a Déli-sarkra 6

Ez a kép nem az Antarktiszon készült, és nem is a dízel, hanem a hibrid Tank 300-ast ábrázolja

A Tank 300 soros négyhengeres erőforrásának csúcsteljesítménye 184 LE, a legnagyobb forgatónyomaték 480 Nm. A sebességváltó kilencfokozatú automata, az átlagos üzemanyag-fogyasztás a helyi szabványok szerint 7,8 liter 100 kilométeren, bár gyanús, hogy az Antarktiszon ennél több gázolajat fog majd fogyasztani a jármű.

A 2020-ban bevezetett autóból eddig 470 ezer darabot adtak el világszerte. Robusztus létravázához személyautós felfüggesztés (elöl kettős keresztlengőkaros, hátul többlengőkaros) társul, kiviteltől függően zárható első és hátsó differenciálmű, valamint felező segíti a terepen történő haladást.

Kína tankkal megy a Déli-sarkra 7

A GWM klímalaboratóriumában rendesen megkínozták az autót

A GWM Tank 300 jelenleg nem kapható Európában, de már dolgoznak az importálásán; a hírek szerint plug-in hibrid hajtáslánccal érkezhet az Óvilágba.

A közelmúltban egy Nissan is megjárta az Antarktiszt, igaz, csak „látogatóba” ment.