Október 13-án kezdődik el a 11-es számú főút felújítása Szentendrén, a Rózsa utca és a Pap-sziget közötti, kétszer 500 méteres szakaszon. A beruházás célja a közlekedésbiztonság javítása, továbbá a mindennapi használatot kényelmesebbé tevő útfelület kialakítása – írja a Telex.
Az útfelújítás során ideiglenes forgalomtechnika kiépítésével kisebb forgalomkorlátozásokra és terelésekre kell számítani. Lévén, hogy a 11-es főút a térség egyik legforgalmasabb közlekedési vonala, Fülöp Zsolt polgármester korábban úgy fogalmazott, az útfelújítás kezdete után legalább másfél évig folyamatosan torlódásokra kell készülni.
Mostanáig a 11-es főúton naponta 50 ezren mentek végig, de – elkerülő utak hiányában – a munkálatokkal várhatóan 15 ezer autóra csökken majd a napi befogadóképessége.
Ez az a 11-es főút, ahol tavaly tavasszal egy szökött ló keltett nagy riadalmat:

