Egyes márkák egyszerűbben, mások kissé nyögvenyelősebben oldják meg a problémát, melyet a villanyautók névadása jelent. Sokan szeretnék ugyanis az elnevezés első pillanatában is tudatosítani már, hogy a modell, amiről szó van, elektromos hajtású. A Mercedes-Benz sokáig jól követhető metódust követett: becsempészte a modell nevébe az EQ-előtagot, így megszületett többek között az EQA, az EQB, az EQE vagy épp az EQS.
A sorozat az elektromos G-osztálynál csorbult meg: a modell az EQG helyett “hagyományosabb” nevet kapott, a villanyhajtású járművet pedig úgy különböztették meg, hogy a neve végére odabiggyesztették a with EQ Technology kiegészítést. Ugyanezt azóta más autónál is elkezdte a Mercedes játszani, így például nem EQC SUV-t kaptunk, hanem GLC 400 4Matic with EQ Technology-t.
A napokkal ezelőtt bejelentett, megvillantott szabadidőjármű elektromos neve azonban hamarosan szintén csak a múltat fogja képviselni. Erről maga Markus Schäfer, a csillagosok technikai főnöke beszélt a Newsweeknek. Elmondása szerint a korai években jó ötletnek tűnt az EQ előtaggal valamiképpen kiemelni egy autó esetében, hogy elektromos, de ettől egyre inkább eltávolodnak.
Honnan tudhatjuk tehát a jövőben, hogy egy elektromos Mercedesszel van dolgunk? A név végére csupán az Electric (elektromos) szócska kerül be. Arról, hogy mindez mikor történik még, még maga Schäfer sem tudott sokat mondani, ezt a marketingesek fogják kitalálni.


