Ha azt mondjuk, Maserati MC12 Stradale, elismerően bólogatnak a hozzáértők. Ha azt, Ferrari Enzo, mindenkinek leesik az álla. Pedig a két autó szoros rokonságban áll egymással: közös a motorblokk és a vázszerkezet, még ha módosították is ezeket; a váltó és a szélvédő viszont például ugyanaz, a nyomtáv is stimmel – de persze a dizájn és a rang teljesen egyedi.




A 2004 és 2010 között különböző szériákban tizennégy bajnoki címet szerzett MC12 GT1 versenyautó utcai változatában 630 lóerőt teljesít a 6.0 V12-es motor, az autó álló helyzetből 3,8 mp alatt gyorsul 100 km/órára.
Ennek a különleges gyöngyszemnek egy klasszikus kék-fehér fényezésű, korai gyártású (2005-ös) példányáért idén augusztusban, a Broad Arrow árverésén 5,2 millió dollárt, azaz 1,75 milliárd forintot fizetett egy szerencsés.
Kép: Andrew Miterko / Broad Arrow Auctions
Ez messze meghaladja a márka korábbi rekordjait. Az eddigi legdrágább Maserati a Zagato-karosszériás Maserati A6G/2000 volt, amelynek különböző példányaiért rendszeresen fizettek 4,5 millió dollár (1,5 mrd Ft) körüli összeget.




Az MC12-ből épített futurisztikus tanulmányautó, az eredeti Maserati Birdcage versenyautó nevét viselő, de a Pininfarina 75. évfordulóját ünneplő Maserati Birdcage 75th Concept egyetlen példányban létezik, amelyet a Pininfarina házi múzeumában őriznek. Nem eladó, értékét 3,5 millió dollárra becsülik.
Az eredeti, 1960-as Birdcage példányai szintén egymilliárd forint körüli összegekért cserélnek gazdát; 2010-ben például az alábbi képen látható példányáért 2,464 millió eurót (973 millió Ft) fizettek.
Kép: Michel Zumbrunn, RM Sotheby’s
Az MC12 ugyanakkor eddig is a legdrágábbak közé tartozott: tavaly nyáron például 3,8 millió euróért (1,5 Mrd Ft) árverezték el egy eredeti motorjával szerelt, 2005-ös gyártású, szintén kék-fehér színű kupét. Szintén népszerűek a Medardo Fantuzzi műhelyében 1956 és 1958 között készült versenyautók; a különböző motorokkal szerelt kecses alkotásokért szintén milliárdos összegeket fizetnek a gyűjtők.
Maserati 250S by Fantuzzi (1957) 2,128 millió GBP, 2013, RM Sotheby’s (kép: Tim Scott / RM Sotheby’s)
Ugyanott, ahol megdőlt a Maserati árrekordja, a csodálatos BMW M1 Procar is értékcsúcsot döntött:




