Négy éve és nyolc hónapja járt 400 ezernél, két éve és négy hónapja 500-nál, most pedig elkészült a 600 ezredik Mercedes-Benz G-osztály – a jelek szerint a gyártás üteme ugyanolyan kiszámítható és stabil, ahogyan az immár elektromos hajtással is elérhető óriás a terepen közlekedik.

27 fotó

A jubileumi példány pont egy ilyen G 580 with EQ Technology modell volt, ami persze soha nem véletlen, de tény, hogy a villanymotoros hajtáslánc bevezetésével a Mercedes komoly lépést tett annak irányába, hogy megőrizhesse a jövő generációk számára kultikus terepjáróját. Egy fokkal talán elhivatottabbat, mint amit a Jeep Wrangler és a Land Rover Defender plug-in hibrid, vagy a Toyota Land Cruiser full hibrid hajtáslánca megtestesít, de hogy melyik megoldás bizonyul fenntarthatónak, arról majd az utókor mond ítéletet.

Már 600 ezernél jár a G-osztály 6

Említett vetélytársaihoz hasonlóan a G-osztály népszerűségében is komoly szerephez jut a hagyománytisztelő megjelenés. Az 1979 óta létező modellsorozat eleinte 72 – 150 lóerős motorokkal, rövid és hosszú tengelytávval, kemény- és vászontetővel volt elérhető.

Már 600 ezernél jár a G-osztály 7

A karosszériaváltozatok mára eltűntek, ami pedig a motorteljesítményt illeti, 367-től egészen 587 lóerőig terjed a választék. Ami viszont mindvégig, minden esetben változatlanul megmaradt, az a terepalkalmasságot szavatoló összkerékhajtás, a teljesen zárható differenciálművek, és a robusztus létraváz – és persze az utánozhatatlan stíluselemek: a kerek fényszórók, az orr sarkára emelt helyzetjelző lámpák, az oldalra nyíló hátsó ajtó, és persze a teljesen szögletes karosszéria.

Már 600 ezernél jár a G-osztály 8

A G-osztály varázsa luxusmárkákat is elvarázsol: