2025 első felében látványos áresés jellemezte a használt elektromos autók piacát Magyarországon. A legnagyobb mértékben a Tesla Model 3 ára zuhant, mely 16,7 százalékkal, átlagosan 2,7 millió forinttal lett olcsóbb egy év alatt. Ezzel párhuzamosan a modell iránti érdeklődés csaknem a háromszorosára nőtt: az első hat hónapban a 22 600 érdeklődő 2800 aktív hirdetés közül válogathatott – derült ki a Használtautó.hu közleményéből.
A Teslák átlagosan 110 ezer kilométert futottak és 4,6 évesek voltak. A járműhirdetési portál szerint a drasztikus árcsökkenés annak tudható be, hogy a Tesla folyamatosan csökkentette az új autók árát, ez pedig a használt modellek értékére is kihatott, ráadásul a versenytársak is lépéskényszerbe kerültek az árazásban. A másik fontos tényező a kínálat bővülése, különösen a kínai gyártók térnyerése volt, ugyanis a nagyobb felhozatal felerősítette az árversenyt.
Az eddig listavezető BMW i sorozat visszaszorult a második helyre, noha 11 850 érdeklődő és 1650 hirdetés mellett még mindig erős kereslet mutatkozott. Átlagosan 67 ezer kilométeres futásteljesítményű autók érhetőek el a piacon, az áruk pedig kismértékben, 2,9 százalékkal emelkedett, így – az újabb modellek, az i4, az i5, illetve az i7 bevezetésének köszönhetően – 9,6 millió forintos átlagáron kaphatóak.
A legnépszerűbb használt elektromos autók a magyar piacon – a képre kattintva galéria nyílik:




Már 5 millió forint alatti áron is találhatunk használt villanyautót a harmadik helyen szereplő Nissan Leaf révén. Az egy év alatt bekövetkezett, 15,2 százalékos csökkenés után 2025 első felére 4,99 millió forintra csökkent az átlagára – ehhez az összeghez átlagosan 82 ezer kilométeres futás és 6,4 éves átlagéletkor párosult. Az elektromos Nissan iránti kereslet viszont 13,5 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest.
Izgalmas új szereplő a listán a Volkswagen ID.3, mely a nyolcadik helyre tört be 4920 érdeklődővel és 510 aktív hirdetéssel. A típus átlagára 8,6 millió forint, miközben az újkori ára körülbelül 12,6 millió forintról indul – azaz a néhány éves példányok 30 százalékkal olcsóbban szerezhetők be. Ezeket a modelleket átlagosan 66 ezer kilométerrel és 3,8 éves átlagéletkorral kínálták.
Szintén figyelemre méltó változások mentek végbe a Hyundai Kona és a Tesla Model Y teljesítményében. A Kona átlagára 9,9 százalékkal, 8,15 millió forintra csökkent, addig a Model Y-é 12,9 százalékkal, viszont ezzel együtt is átlagosan 14,6 millió forintért érhető el. A Tesla modelljénél az érdeklődésszám 41,8 százalékkal ugrott.
