Őrizetbe vették azt az olasz buszsofőrt, aki a rendőrségi vizsgálat eredménye szerint mobiltelefonját nézte, mielőtt május 19-én halálos balesetet okozott egy iskolásokat szállító busszal az észak-olaszországi Lomazzo település közelében, a Pedemontana úton.

A tragikus balesetben életét vesztette Domenica Russo, egy 43 éves tanítónő Sesto Calendéből, aki a Cazzago Brabbia iskolásait kísérte tanulmányi kirándulásra.

A 60 éves Francesco Pagano – a busz vezetője –, aki Somma Lombardóban él, a baleset körülményeinek feltárása után házi őrizetbe került. Az intézkedést az ügyészség kezdeményezte, miután több hetes nyomozás után egyértelművé vált, hogy Pagano ugyan nem telefonált, de figyelmét a baleset pillanatában teljes mértékben a mobilkészüléke képernyője kötötte le. 

A bizonyíték

Egy, a végső bizonyítékként szolgáló felvételből származó képet is közzétett az olasz hatóság, amiben az a megrázó, hogy ez az utolsó fotó, amely élete során a tanárnőről készült:

Megrázó kép egy tanárnőről, élete utolsó pillanata látható rajta 1

Fotó: milano.corriere.it / Polizia di Stato

A Busto Arsizió-i közlekedésrendészet két hónapon keresztül elemezte a balesetről készült videófelvételeket, és összevetették azokat az autóbusz fedélzeti rendszereivel, valamint a sofőr mobiltelefonjának forgalmi adataival. A bizonyítékok alapján a nyomozók arra a következtetésre jutottak, hogy a sofőr nem az útra figyelt, így teljesen figyelmen kívül hagyta a busz előtt haladó teherautót, amelybe nagy erővel belecsapódott.

A baleset rendkívül súlyos volt

A tanítónő a helyszínen életét vesztette, a sofőr pedig súlyos sérülésekkel hetekig kórházban feküdt. Csak nemrég engedték ki, ezt követően hallgatták ki az ügyészek, és ez alapján döntött úgy a vizsgálóbíró, hogy bár az ügyészség eredetileg letartóztatást kért, a sofőrt egyelőre házi őrizetben tartják, miközben az eljárás tovább folytatódik.

A tragédia mélyen megrázta a helyi közösséget, különösen az elhunyt tanítónő iskoláját és a kiránduláson részt vevő gyermekek családjait. Az eset ismét ráirányította a figyelmet arra, milyen súlyos következményekkel járhat, ha valaki vezetés közben a telefonját használja.