A szinte féktelenül szigorodó környezetvédelmi előírások miatt – legyen szó akár az Euro 7-es norma, akár az elektromos autók bevezetéséről – egyre sötétebb fellegek gyülekeznek a belső égésű motorok jövője felett. Érthető, hogy egyes vásárlókon úrrá lesz a pánik, a bizonytalanság pedig az autógyártók jó részét sem hagyja nyugodni.
Frank van Meel, a BMW M-divíziójának vezérigazgatója azonban nem az aggódók táborába tartozik, sőt hisz benne, hogy a bajor márka legmeghatározóbb motorjai a szigorúbb feltételek mellett is sokáig maradhatnak még. Arról az Autocarnak mesélt, hogy „a kihívás nem is egy EU7-kompatibilis motor készítése volt”, hanem az, hogy közben ez ne menjen a teljesítmény rovására.
„A lambdaszondás motoroknál az égéshez szükséges levegő-üzemanyag arány tökéletesen ki van számolva, és ezt kellene fenntartani hűtés nélkül. Normál esetben ugyanis az üzemanyaggal hűtjük a nagy teljesítményű motorokat, viszont az EU7 mellett ez lehetetlen, ezért más megoldást kell találnunk arra, hogy elkerüljük a hőmérséklet-emelkedést” – fogalmazott a szakember.
„A melegítés és a hűtés során is javítani kell az égési folyamaton, ez a kihívás” – folytatta Van Meel. „Természetesen csökkenthetnénk a teljesítményt ennek érdekében, de nem akarjuk. Ez a kiindulóhelyzet. A teljesítménynek úgy kell új egyensúlyt találnunk, hogy maradunk a lambdás motornál, és a teljesítményből sem veszítünk.”
Van Meel a részletekbe már nem kívánt belemélyedni annak kapcsán, hogy ez miképpen oldható meg a legsportosabb M-modellek esetében; egyelőre csupán annyit árult el, hogy néhány „roppant érdekes” változtatást hajtottak végre.
„A soros hathengeres motor a mi örökségünk, a V8-as pedig hosszú múltra tekint vissza a versenyzésben, úgyhogy ebbe az irányba kívánjuk folytatni” – szögezte le.
Arra a kérdésre, hogy a károsanyag-kibocsátás csökkentése céljából fontolóra vették-e az M-divíziónál a három-, illetve négyhengeres motorok fokozatos bevezetését, határozottan válaszolt: „Nem.”
Hozzátette: az ilyen motorok egyszerűen nem illeszkednek a részleg „nagyon specifikus gondolkodásmódjához”. Előállt egy konkrét példával: „Elképzelhetetlennek tartom, hogy négyhengeres motort tegyek egy M5-be…”
Annak, hogy valójában mennyire környezetszennyezők az új autók, az alábbi cikkében járt utána a Vezess:

