2013-ban mutatkozott be a Porsche Macan, amit a Cayenne kistestvéreként lehetne pozicionálni a stuttgarti gyártó kínálatában. Bővíteni kellett hozzá a Porsche lipcsei üzemét, ami immár nemcsak összeszerelő csarnokként üzemel, de saját karosszéria- és fényezőműhellyel is rendelkezik.
A beruházással 1500 új munkahely jött létre, és nem hiába. Jól mutatja a kisebb – és egyúttal elérhetőbb – városi terepjáró népszerűségét, hogy tavaly 82 795 darabot szállítottak ki belőle.
A múlt héten ráadásul az egymilliomodik példány is kigördült a lipcsei Porsche-gyárból.
A képre kattintva galéria nyílik:




A típus jubileumi példánya egy elektromos hajtású Macan 4 lett, ami Frozen Blue Metallic fényezéssel hagyta el a gyártósort – derült ki a Porsche sajtóközleményéből.
Az egymilliomodik Macant a minap adták át új tulajdonosának, egy 62 éves vállalkozónak, Stefan Schmidtnek, aki a németországi Kielből érkezett. Az extrái közé tartozik kétszínű, fekete és kréta árnyalatú bőrbelső, akárcsak az adaptív sportülések, a fűthető GT Sport bőr kormánykerék, a kiterjesztett valósággal felvértezett head-up kijelző, valamint a panorámatető.
Ez esetben a modell 408 lóerős variánsáról van szó, ami 0-ról 100-ra 5,2 másodperc alatt gyorsul, a végsebessége pedig 220 km/óra.
Fotó: Porsche
Fotó: Porsche
Nagy teljesítményű, 100 kWh-s akkumulátorral szerelték, ami egy töltéssel akár 612 kilométert is kibír. 270 kW-os töltési kapacitásának köszönhetően a 800 V-os egyenáramú töltőpontokon az akkumulátor töltöttsége mindössze 21 perc alatt feltornázható 10-ről 80 százalékra.
Egymillió példánnyal és 12 évvel a háta mögött a Macan tavaly óta már a második generációját tapossa, mely az elődjével ellentétben kizárólag csak elektromos hajtással érhető el. A belépő szintű modell 340, a legerősebb pedig 639 lóerős.
Arra, hogy miért állná meg a helyét akár családi autóként is a Macan legerősebb, 639 lóerős változata, a Vezess tesztje ad választ:



