Megújítja arculatát, és ennek keretében hagyományos szárnyas, B betűs márkalogóját is átdolgozza a Bentley. Az előbbire július 8-án mutat példát a gyár, amikor egy vadonatúj tanulmányautóval jelentkeznek. Ez lesz az első olyan jármű, amely már az új logót viseli, és hogy ne kelljen egyszerre túl sok változással megbirkóznunk, az emblémát már most bemutatta a gyár.




Ahogy az alábbi GIF-en és a fenti galériában látható, az évtizedek során mindig konzervatív módon változtattak a grafikán, annak fő elemei mindvégig megmaradtak.
A mostani minden eddiginél radikálisabb módosítás lesz. Az ovális mezőbe zárt B betű ugyan marad, és a szárnymotívumot sem cserélik le, ám az geometrikusabbá és stilizáltabbá válik. A tollvégeket körvonal zárja le, sőt, tollak sem lesznek, helyettük a márka üléskárpitjainál alkalmazott steppelés geometriája tölti ki a háromszöggé egyszerűsített mezőt.
A Bentley szerint érdekes módon pont ezzel válik igazán a vadászsólyomra emlékeztetővé a grafika. Érdekes felvetés, hiszen akkor miért távolították el a faroktollakat? De ne kötekedjünk, a lényeg, hogy így a logót alulról lezáró, másodlagos félkörív is szűkebb lett.
Az első logót W.O. Bentley felkérésére rajzolta meg a kor egyik legnevesebb autós grafikus művésze. A szárnyak részben a dinamizmust, részben Bentley repülőgép-tervezői múltját szimbolizálták. Érdekesség, hogy a bal és jobb oldali szárnyat eltérő számú tollal rajzolta meg, hogy elejét vegye az imitációknak.
1931-ben a Rolls-Royce átvette a céget, és leegyszerűsítették, egyben szimmetrikussá tették a logót. Ez 1996-ig változatlan maradt, de nem modernebbé tették, éppen ellenkezőleg: kontúrjaiban visszaléptek az eredeti irányába.
A Volkswagen 1998-as hatalomátvételével jött el a negyedik logó ideje; a 2002-es Continental GT volt az első Bentley, amely azt viselte – ez még messzebb nyúlt vissza a múltba, és ismét aszimmetrikus szárnykialakítást alkalmazott.

