Mintegy 146,7 kilométernyi mellékút teljes körű felújítását indítja el a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az észak-magyarországi régió 62 útszakaszán, bruttó 34,1 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással – közölte a társaság az MTI-vel.

A projekt részeként a 2108-as jelű Balassagyarmat–Aszód összekötő út több szakaszon, összesen 9 kilométeren újul meg. Az első három útszakasz munkaterületeit a Magyar Közút június 5-én és 10-én adta át a kivitelezőnek, a fejlesztés várhatóan 120 napot vesz igénybe.

A Magyarnándor bel- és külterületi, Nógrádkövesd belterületi és Galgaguta belterületi szakaszait érintő felújítás lokális javításokkal, pályaszerkezet-cserékkel és méretezett burkolaterősítéssel történik meg. A beruházásban az út menti vízelvezető rendszer és az átereszek újjáépítése mellett a szakaszon található négyből két híd szintén megújul. Az érintett útvonalakon található 5 autóbuszöböl, valamint a közúti jelzőtáblák, burkolati jelek, úttartozékok és visszatartó rendszerek felújítása, szintre emelése szintén a projekt része. A munkafolyamat alatt egy autóbuszváró helyiséget áthelyeznek és egy középszigetet átépítenek.

A felújításban a szakemberek a meglévő burkolat profilmarásáról, a szükséges helyeken pedig a teljes pályaszerkezet cseréjéről is gondoskodnak, utána a teljes felületen aszfalt kopóréteg és új padka épül. Ezek mellett kicserélik a KRESZ-táblákat és új, tartós burkolati jeleket is felfestenek.

A Galgaguta végét jelző tábla és a Nógrád–Pest vármegyehatár közötti szakaszra folyamatban van a méretezett burkolatmegerősítés tervezése, amely a teljes útfelületen egy kötő- és egy kopóréteg, valamint a szükséges helyeken profiljavító réteg tervezését foglalja magában.