Májusban 926 500 új autót helyeztek forgalomba az Európai Unióban, 1,6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban – jelentette az európai autógyártók képviseleti szerve (ACEA). Az év első öt hónapjában viszont így is 0,6 százalékkal csökkentek az újautó-eladások az előző év azonos időszakához képest.

Folyamatosan nő a tisztán elektromos autók aránya, ami májusban 15,4 százalék volt, szemben a tavalyi 12,5 százalékkal. Az év első öt hónapjában 15,4 százalék volt a részarány, egy évvel korábban pedig 12,1 százalék. Mégis a hibrid benzin-elektromos járművek (PHEV) viszik az idén a prímet: májusban 34,1 százalék volt, január és május között pedig 35,1 százalék. Beszédes, hogy ehhez képest tavaly a májusi érték 29,8 százalék, az első öthavi pedig 29,1 százalék volt.

Akkor még a benzines autók voltak a legkapósabbak: a májusi és a január‒májusi statisztikákban egyaránt 35,6 százalék volt az arányuk. Ehhez képest az előző hónapban már csak 28,5 százalék, az év első öt hónapjában pedig 28,6 százalék volt a részarányuk. A dízelmotoros autók májusban a forgalomba helyezések 9,2 százalékát tették ki, egy évvel ezelőtt pedig a 13 százalékát. Az első hónapban a forgalomba helyezések részaránya az idén 9,5 százalék, tavaly 12,9 százalék volt.

Ugyanakkor Magyarországon már más a helyzet, ugyanis a májusban forgalomba helyezett új autók 52,9 százaléka volt plug-in hibrid, míg egy évvel korábban 40,6 százaléka. Az idei első öt hónapban 52 százalék volt a PHEV-részarány, míg egy évvel korábban 46,6 százalék.

A tisztán elektromos autók részaránya a tavalyi 5-ről májusban 4,7 százalékra csökkent.

A tavalyi első öthavi 4,7 százalékos részaránya az idén 4,1 százalékra csökkent.

A Magyarországon forgalomba helyezett új autók 29,8 százaléka volt benzines a tavalyi év első öt hónapjában és 32 százaléka májusban. Az arány idén májusban 23,8 százalékra, az első öt hónapban 24,2 százalékra csökkent. Tavaly májusban a dízeles autók részaránya 14,1 százalék, az év első öt hónapjában pedig 11,4 százalék volt, idén májusban ez 11 százalékra, az első öt hónapban pedig 12,1 százalékra csökkent.