Bűntársaival karöltve 40-50 autót törhetett fel egy 14 éves magyar állampolgár Bécsben – írja a Telex a bécsi rendőrség közleményére hivatkozva.

Szemtanúk értesítették kedd reggel a helyi hatóságokat arról, hogy fiatalkorúnak tűnő sofőrt láttak egy megrongált autóban, amit feltűnően bizonytalanul vezetett. A járdán találták meg a helyszínre érkező egyenruhások a szóban forgó kocsit, amiből nem sokkal később a sofőrt is kiszállt. A rendőrök rögtön megállították.

A magyar gyerek a gyanúsítotti kihallgatásán beismerte, hogy az oldalsó ablakának betörésével és a kesztyűtartóban hagyott kulccsal indította be az autót. Bevallotta azt is, hogy több autót is feltört már hasonló módon.

A házkutatás során több mint 900 ezer forintnak megfelelő eurót találtak nála készpénzben, emellett két kés, egy paprikaspré, különböző dohánytermékek és egy megrongált garázsnyitó is előkerült. A feltételezhetően lopott árut lefoglalták az osztrák rendőrök. A feltételezett bűntársairól a tinédzser nem adott információt.