Idén tizedszer építenek különleges kivitelű autót a Škoda Mladá Boleslav-i üzemében gyakornokoskodó diákok. Ez önmagában is szép, kerek szám, de még szebb a 130: idén ennyi éves ugyanis a Škoda, így amellett, hogy valószínűleg ezúttal különösen nagy képzelőerejű fiatalok verbuválódtak össze, minden bizonnyal a program költségvetését is megnövelték. Akármi is az ok, különösen átgondolt, ugyanakkor nagyon specifikus autót építettek a diákok.




A Škoda L&K 130 elnevezésű tanulmány alapja egy plug-in hibrid Superb kombi – ez önmagában is újdonság. A hosszú csomagterű autóból pick-upot építettek, ami adja magát, eddig semmi különös nincs az elképzelésben. Nem akármilyen platósról van azonban szó: kifejezetten versenykerékpárok szállítására, illetve a versenyzők támogatására szolgáló, átgondolt jármű született.
Kerékpáros múlt, kerékpáros jelen
A Škoda – pontosabban jogelődje, a Laurin & Klement – 1895-ben kerékpárok tervezésével és gyártásával kezdte meg a működését: a diák-Superb karosszériáján az L&K márkának a színei köszönnek vissza. A Škoda azonban a jelenben is kapcsolódik a kerékpározáshoz: évek óta támogatja a Tour de France-t, Magyarországon pedig a Tour de Hongrie-t, amelynek idei kiadása apropóján újságírók számára is szerveztek egy jó hangulatú tekerést.
A plató hátrafelé kitolható, rajta két kerékpár számára alakítottak ki rögzítési pontokat. A platót menetállapotába visszatolva a kerékpárok egy sín mentén felemelkednek, így helytakarékosan szállíthatók. A tetőre további bringák rögzíthetők; a diákok egy veterán versenykerékpárt szereltek fel ide.
A bal hátsó ülés helyén egy nagy térfogatú hűtőládát helyeztek el, hogy a kísérők bármikor felfrissíthessék a versenyzőket, ennél sokkal izgalmasabb azonban, hogy a jobb hátsó ajtót tolóajtóvá építették át, így az itt utazó szerelő a kerékpárosok veszélyeztetése nélkül tud kiszállni, vagy akár menet közben is kinyithatja az ajtót. Csukott állapotában elöl és hátul is reteszel az ajtó, így biztonságosabb, és ha már két zárszerkezet van, kilincsből is kettőt kapott a fifikás oldalajtó, így egyszerűbb mozgatni, és a meglévő kilincs üregét sem kellett feltölteni az építés során.
Az autóban nagy sávszélességű internetes kapcsolatot alakítottak ki, elöl és hátul egyaránt külön képernyőn jeleníthetők meg a verseny, a csapat és a kerékpárosok adatai. A tetőre tárolóhálót erősítettek, ahol mindenféle apróság elhelyezhető, a müzliszeletektől kezdve a kötszerekig.
Alább videón is megnézheted a jubiláló autógyártó legfrissebb átépítését:
Ha nem is annyira formabontó, mint a kerékpárszállító Superb pick-up, az Elroq RS sem átlagos Škoda:




