Úgy tűnt, hogy az időmérős lebőgése után a Ferrari aligha védhet címet a Le Mans-i 24 óráson, ugyanis az endurance-világbajnokság (WEC) mostani idényét eddig domináló maranellói márka három egysége csak a 7., a 11., illetve a 13. rajtkockát szerezte meg a Hypercar-kategória csütörtöki helyosztóján.

A maranellóiak azonban egyhamar bizonyították, hogy 2023 és 2024 után 2025-ben is őket kell legyőzni, ugyanis alig néhány órával a rajt után már a három autójuk vezette a versenyt. Nem is sikerült kicsavarni a Ferrari kezéből a győzelmet – igaz, a trófeát nem tarthatja meg végleg, mivel az előző két évvel ellentétben nem a gyári csapat, hanem az AF Corse 83-as rajtszámú privát autója vitte győzelemre a márkát.

A 2025-ös Le Mans-i 24 óráson tehát Phil Hanson, Je Jifei és Robert Kubica hármasát intette le elsőként a kockás zászló.

A képre kattintva galéria nyílik:

21 fotó

A 2006 és 2010 között a BMW Sauber és a Renault színeiben a Forma-1-et is megjárt, egyszeres nagydíjgyőztes versenyző első lengyelként szerzett győzelmet a rangos endurance-versenyen, mely a Forma-1-es Monacói Nagydíjjal és az Indy 500-zal alkotja az úgynevezett Tripla Koronát. Hasonló módon történelmet írt Je Jifei is, aki a valaha volt első kínai versenyző, aki győzött Le Mans-ban.

Ugyan a Jota Sport két Cadillacje indulhatott az első sorból, majd a rajt után a Porsche esélyei is kifejezetten biztatóak voltak, az első néhány órát követően már az volt a kérdés, hogy az 50-es, az 51-es vagy a 83-as autó lesz-e a győztes. Erre sokáig még a Ferrarin belül sem volt egyértelmű a válasz, mivel voltak arra utaló jelek, hogy az olaszok azt szerették volna, ha valamelyik gyári, azaz piros autó húzza be zsinórban a harmadik serleget.

Mindenkiből hülyét csinált a Ferrari Le Mans-ban 6

A győztes egység. (Fotó: Julien Delfosse/DPPI/FIA WEC Media)

Számításaikat azonban keresztülhúzta, hogy nagyjából öt órával a leintés előtt az élen haladva forgatta meg Alessandro Pier Guidi az 51-es Ferrarit a bokszutcába igyekezve. Ezzel vette át a vezetést a 83-as számú egység, mely a leintésig már nem engedte ki a kezéből a vezető pozíciót.

A Ferrarinak végül nem sikerült teljesen kisajátítania a dobogót, mert bár annak legalsó fokán az 51-es autó végzett James Caladóval, Antonio Giovinazzival és Pier Guidivel, őket és a tavalyi győztes 50-es egységet is megelőzte a 6-os Porsche, mely Matt Campbell-lel, Kevin Estrével és Laurens Vanthoorral csak a Hypercar-mezőny végéről rajtolhatott, miután az autójuk megbukott az időmérő utáni mérlegelésen – magyarán 19 pozíciót javítva végzett másodikként a trió, ami nagyban köszönhető Estre elképesztő felzárkózásának, amit az első órában mutatott be.

Az első ötben még a 12-es Cadillac végzett, megelőzve a 7-es Toyotát, az 5-ös Porschét, a 38-as, egyben pole-pozíciós Cadillacet, a 4-es Porschét és a 35-ös Alpine-t. Az utolsó körön belül végzett egység a 7-es Toyota volt, de ez részben annak is betudható, hogy a testvérautóval kibabrált egy rosszul rögzített kerék, ami bő négy órával a vége előtt rányomta a bélyeget Sébastien Buemiék futamára.

Mindenkiből hülyét csinált a Ferrari Le Mans-ban 7

A pillanat, amikor a 8-as Toyota számára érdemben véget ért a Le Mans-i futam. (Fotó: Javier Jimenez/DPPI/FIA WEC Media)

Az idei Le Mans-i futamot nem a kaotikus jelenetek és a hatalmas csattanások határozták meg, sőt, az eső lába sem lógott a 24 óra folyamán. Jól mutatja, mennyire zökkenőmentes volt a viadal, hogy a mezőny 22 órán keresztül körözhetett zavartalanul, azaz szakaszos vagy teljes pályás sárga zászló, lassú zóna, valamint biztonsági autó nélkül.

Sőt, a biztonsági autó szolgálataira is csupán egyszer volt szükség, addig is több mint 12 óra telt el a versenyből. Cem Bölükbasi balesete után küldték a pályára a biztonsági autót: a török versenyző a Tertre Rouge-nál tette a falba a Nielsen Racing 24-es rajtszámú LMP2-autóját. Bölükbasi sértetlenül kászálódott ki az autóból.

Nem maradt el a dráma az LMP2-ben sem, mivel volt rá esély, hogy a kategóriát órák óta vezető 43-es Inter Europol egy bokszutca-áthajtásos büntetéssel búcsút inthet az első helynek. Tom Dillmann, Jakub Schmiechovsky és Nick Yelloly hármasa mégis ünnepelhetett a végén, miután a VDS Panis Racing 48-as számú egysége lelassult az Oliver Gray, Esteban Masson és Franck Perere alkotta trióval.

Ami pedig az LMGT3-asok mezőnyét illeti, a Manthey Racing 92-es Porschéje egyhuzamban másodszor, ráadásul nagy fölénnyel győzött Le Mans-ban Ryan Hardwick, Richard Lietz és Riccardo Pera hármásával a volán mögött.

Mindenkiből hülyét csinált a Ferrari Le Mans-ban 8

Duplán örülhetnek a lengyelek, ugyanis Kubica összetett győzelme mellett az LMP2-es kategóriát az Inter Europol – vagy ahogy endurance-berkekben nevezik őket: a turbópékek – nyerte. A képen a 43-es autó legénysége, azaz Tom Dillmann, Jakub Schmiechovsky és Nick Yelloly. (Fotó: Julien Delfosse/DPPI/FIA WEC Media)

Mindenkiből hülyét csinált a Ferrari Le Mans-ban 9

A Manthey csapata megismételte a tavalyi sikerét az LMGT3-ban. Ryan Hardwick, Richard Lietz és Riccardo Pera hármasa nagy fölénnyel húzta be a kategóriát. (Fotó: Julien Delfosse/DPPI/FIA WEC Media)

A gördülékeny lebonyolítás ellenére a rajthoz állt 62 egységből végül csak 49 jutott el a célig. Kiesett többek között az LMP2-ben az IDEC Sport két egysége, ráadásul mindkettejük, így a korábbi Le Mans-győztes André Lotterer vesztét egy-egy lerepülő kerék okozta, míg az LMGT3-ban többek között a Team WRT 46-os BMW-je, azaz a MotoGP-legenda Valentino Rossi egység sem látta meg a kockás zászlót.

Mindenkiből hülyét csinált a Ferrari Le Mans-ban 10

A 93. Le Mans-i 24 órás eredménylistája. (Forrás: FIA WEC)

Az endurance-vb idei szezonja július 13-án folytatódik a Sao Pauló-i 6 órással, míg jövőre június 13-14-én rendezik a Le Mans-i 24 órást, ami az idei évhez hasonlóan átfedésben lesz egy Forma-1-es hétvégével: a napokban nyilvánosságra hozott, 2026-os versenynaptár alapján azon a hétvégén rendezik a Barcelona-Katalónia Nagydíjat.