Szűk húsz év és két generáció elég volt a Jeep Compassnak, hogy 2,5 millió példányban találjon gazdára világszerte, és bár Európában eddig annak ellenére nem az övé volt a főszerep, hogy az olaszországi Melfiben gyártották – ahol az új szériát is fogják –, jellemzőivel és hajtáslánckínálatával erősebben ráfekszik az uniós piacokra.




Az újonc az STLA Medium platformra épül, akárcsak a Peugeot 3008 vagy az Opel Grandland. Ez jelentős méretnövekedést hozott: a teljes hossz meghaladja a 4,55 métert (eddig nem egészen 4,4), a hátsó lábtér 55 mm-rel nőtt. A csomagtartó is tágasabb 45 literrel, kapacitása eléri az 550 litert. A méretes üreg kihasználását 4:2:4 arányban osztott hátsó ülés segíti.
Ennél részletesebb méretadatok egyelőre nem állnak rendelkezésre, ám egy Jeep esetében ennél fontosabbak a terepszögek és -méretek. Már az elsőkerék-hajtású változat is 200 mm-es szabad hasmagasságot és 470 mm-es gázlómélységet kínál, a terepszögek 20 / 15 / 26 fokosak. Az összkerékhajtású változat módosított futóművet kap, terepszögei 27 / 16 / 31 fokra nőnek, emellett a 4WD hajtásképlet mellé alapfelszerelés az ereszkedésszabályozás.
Szintén az STLA Medium platform hozadéka a fejlett digitális tartalom: a műszeregység 10 colos képernyője mellé 16 colos érintőképernyő kerül, a fedélzeti szoftverek vezeték nélküli kapcsolaton keresztül frissíthetők, a Compass 2. szintű önvezető képességekkel rendelkezik, azaz bár a kormányt nem engedhetjük el, és a tekintetünket sem vehetjük le az útról, magától követi a nyomvonalat és tartja a távolságot – ráadásul ez alapfelszerelés minden szinten. Opciós a head-up display, a mátrix LED-fényszóró, a félautomata sávváltás és a mobiltelefon-integráció.
A hajtásláncok kínálata a 48 voltos mild hibridtől (145 LE) a plug-in hibriden (195 LE) át a tisztán elektromosig terjed. Utóbbiból három konfigurációt kapunk, amelyek az elsőkerék-hajtású, 213 lóerős kiépítéstől a 375 lóerős 4WD verzióig terjednek.
Ez utóbbi esetében kifejezetten a Jeep kedvéért nagyobb (+49 kW) teljesítményű hátsó villanymotort alkalmaztak – ez a rokonmodelleknél nem elérhető, legalábbis egyelőre nem. Mivel 14:1 áttételű fordulatszám-csökkentőt alkalmaztak, a hátsó keréken 3100 Nm a forgatónyomaték maximális értéke. Ezzel akkor is felmegy 20%-os emelkedőn az autó, ha az első kerék egyáltalán nem tud megkapaszkodni.
Az akkumulátor 160 kW-tal tölthető egyenáramról, ami 30 perces töltési időt jelent (20-ról 80%-ra); a fedélzeti váltóáramú töltő 22 kW-os. A belépőverzió hatótávolsága 500 km, a trió legjobb hatótávolsági értéke 650 kilométer, amiben a közegellenállási együttható 10%-os javítása is szerepet játszik; a 0,30 alá szorított Cw-értéket aktív légbevezető lamellákkal, mind a négy kerékdobnál kialakított légfüggönnyel és teljesen sík fenéklemezzel érték el.
A Jeep Compass bevezetőkivitele, a First Edition már rendelhető, de az ügyfelek az év negyedik negyedénél (okt.-dec.) korábban nem vehetik át autójukat.
Kattints ide, nézd meg videón is a vadonatúj Jeep Compasst!






