Közel tíz éve nem kapható már az eredeti Land Rover Defender, és bár modern utóda mindent megtesz azért, hogy folytassa a hagyományt, egy ekkora legenda pótolhatatlan. Ezért is tartja életben az ősszériát a Land Rover Classic, a cég veteránautó-részlege – szó szerint, hiszen a Works Bespoke osztályon jó állapotú eredeti autókat újítanak fel és építenek át, teljes mértékben az ügyfelek igényei szerint.

8 fotó

Nem egyedi darabról van szó, bármennyit építenek belőle, feltéve, hogy rendelkezésre áll a kiindulási alap: a 2012 és 2016 között épített 90-es (rövid tengelytávú) Defender. Ezeket az 1994 és 1997 között gyártott, észak-amerikai specifikációjú (NAS) modellek egyedi paraméterei szerint alakítják át: ez egyebek mellett V8-as motort, bukókeretet és légkondicionálót jelent.

90 millió ez az öreg pick-up, pedig teteje sincs 6

A keréktárcsa 16 colos acél vagy 18 colos könnyűfém ötvözet lehet

A NAS Defenderek rövid gyártási ciklusuk és másutt nem alkalmazott megoldásaik miatt eleve kívánatosnak számítanak, ezt fejeli meg a program a vászontetővel, amelynél oldalról és hátulról felcipzározható elemek óvják az utasokat. Ugyanilyen tetőt szereltek egyébként a Defender széria legeslegutolsó példányára, mielőtt 2016-ban végleg beszüntették a gyártást.

90 millió ez az öreg pick-up, pedig teteje sincs 7

Értelmezhetetlen az első ülések mögötti tér. Áruszállításra kicsi, bár a hátfal közepe lefelé nyílik. A kerékdobok feletti polcok utazásra keskenyek, meg hát szabálytalan is volna.

A képeken látható tető nem ez, hanem egy minimalista szükségtető (bikinitető), amely leginkább csak a nap ellen véd. Mindkét tető ugyanabban a négy színben (fekete, homok, sötétkék és sötétkeki) választható, a tetőt megfeszítő pányvákat autópálya-sebességekre méretezték.

90 millió ez az öreg pick-up, pedig teteje sincs 8

Ez szükséges is, mert az autó orrába nem az eredeti 3,9 literes, 190 lóerős V8-as motor kerül, hanem egy modernebb és erősebb, 405 lóerős 5.0 V8-as. Ehhez nyolcfokozatú ZF automata váltó kapcsolódik. A tekintélyes erő megzabolázásához feljavított futóművet (Eibach kanyarstabilizátorok, Bilstein lengéscsillapítók) és nagyobb fékeket (négydugattyús Alcon nyergek, 335 / 300 mm-es tárcsák) terveztek az autó alá.

90 millió ez az öreg pick-up, pedig teteje sincs 9
Classic Defender V8 Soft Top alapértelmezésben 49 színben rendelhető, de a Works Bespoke csapat amúgy bármilyen színt kikever az ügyfélnek. A hűtőmaszk, a kilincsek, a felirat, a keréktárcsák, a kárpitok mind többféle kivitelben elérhetők, és olyan szokatlan extrák is rendelhetők, mint a fedélzeti borhűtő vagy a szörfdeszkatartó. Az árak 195 ezer angol fontnál, azaz 92 millió forint körül indulnak, plusz adók, a cég 12 hónap teljes körű, kilométer-korlátozás nélküli garanciát vállal az autóra.

90 millió ez az öreg pick-up, pedig teteje sincs 10

A vászontető kifeszítésére szolgáló keretet az eredeti NAS 90-esekről mintázták

Az új generációs modellből is létezik rövid tengelytávú, V8-as kivitel, mi is teszteltük egy példányát. Kattints az alábbi képre!