A Sanghaji Autószalon előestéjén vázolta a kínai piacra vonatkozó terveit a Volkswagen-csoport. A következő három évben 30 modellújdonságot vezetnek be a hatalmas piacon, ennek kétharmada hálózatról tölthető (tisztán elektromos, hatótávnövelős elektromos, plug-in hibrid) lesz.
A legfontosabb nem is ez, hanem az új generációs, mesterséges intelligenciára (AI) épülő vezetőtámogató rendszer, amely 2++ szintű önvezetési képességet ígér. Ilyen hivatalosan nincs, tehát azt kell feltételeznünk, hogy a 3. szintet épp csak nem éri el – azaz nem alkalmas arra, hogy a vezető mással foglalkozzon, miközben a számítógép vezeti a kocsit. Máskülönben viszont önállóan fog előzni, besorolni, de akár kanyarodni is.




Ezek az autók már 2026-ban megjelennek Kína útjain, és ami lényeges, hogy nemcsak drága, nagy járművekről van szó, hanem viszonylag megfizethető modellekről is, így a Volkswagen megkezdi az önvezetés és a villamosítás demokratizálását Kínában, bármilyen ironikusan hangzik is ez.
ID.ERA
ID.ERA
A SAIC Volkswagen által tervezett, három üléssoros szabadidőjárműve az első olyan Volkswagen előfutára, amelyet hatótávolság-növelővel (fedélzeti generátorral) szerelnek fel. Az akkumulátor 300, a range extender további 700 kilométeres hatótávolságot tesz lehetővé.
ID.EVO
ID.EVO
A Volkswagen Anhui kifejezetten divattudatos fiatal vevőknek tervezte 800 V-os elektromos architektúrára épülő, nagy méretű szabadidőjárművét. A Volkswagen ID. modellcsaládba tartozó tanulmányt több nagy teljesítményű központi (zonális) számítógép vezérli, így az autó erőssége a digitális funkciók, valamint a vezeték nélküli frissítés lehetősége.
ID.AURA
ID.AURA
A FAW-Volkswagen a kifejezetten a kínai piacra tervezett, zonális vezérlő-számítógépeket alkalmazó CMP (Compact Main Platform) architektúra első felhasználója. A modern platform felel a mesterséges intelligenciára épülő önvezető funkciókért. Az árérzékeny vásárlók számára tervezett, városi kisautó (A szegmens) az okostelefonokhoz hasonló kezelőfelületet, valamint mesterséges intelligenciára épülő, emberszabású digitális asszisztenst kínál.



