Fél évszázada még hangosan tiltakoztak ellene az emberek, mára azonban a biztonsági öv az autók legfontosabb biztonsági rendszerévé vált: minden további technológia működése és vezérlése arra az alapvetésre épül, hogy az utasok bekötötték és előírásszerűen használják az öveket.

5 fotó

Az évtizedek alatt tökéletesített rendszerben hagyományosan egy elmozdulni képes tömeg (centrifuga, inga vagy tömör acélgolyó) található a biztonsági öv csévélő szerkezetében. Ütközéskor ez az elem tehetetlenségénél fogva kimozdul nyugalmi helyzetéből, és rögzíti az övet.

A részlegesen és teljesen önvezető autóknál azonban felmerül egy probléma. Mivel ezeknél a járműveknél az első üléseket akár menet közben is engedélyezett pihenő pozícióba dönteni, a biztonsági öv egészét az ülésbe kell integrálni.

Mágnes rögzít az ülésbe a robotautókban 6

Utolsó sminkelés fellépés előtt
(a ZF Lifetec munkatársa nyomot hagyó festékfoltokat visz fel a tesztbábura, hogy meg lehessen állapítani, a fej milyen felületekre csapódik be ütközéskor)

Ha viszont a biztonsági öv rögzítési pontjai követik az ülés dőlését, nem biztosítható, hogy az a bizonyos tömeg mindig ugyanazon a pályán mozduljon el, azaz változik a rendszer érzékenysége – magyarul, a bevált megoldás a jövőben nem használható.

Ezért fejlesztette ki az elsősorban sebességváltóiról ismer ZF-ből kivált ZF Lifetec az e.Locking rendszert, amely a jármű központi vezérlő egységétől (ECU) kapott parancs esetén egy erős elektromágnessel rántja be a zárszerkezetet. Az ECU a jármű gyorsulását, lassulását és dőlését mérő szenzoroktól kapott jelek alapján határozza meg, hogy szükséges-e a rendszer működtetése.

Mágnes rögzít az ülésbe a robotautókban 7

A képen egy további fejlesztés: az aktív övfeszítő látható. Ez képes arra, hogy az előre hajoló utast visszahúzza az ülésbe, ha a járműdinamikai rendszerek ütközés veszélyét jelzik.

A technológia további előnye, hogy más rendszerektől kapott jelek is aktiválhatják. Így például ha a vészfékrásegítés vagy az ütközést megelőző funkciók elkerülhetetlen ütközést érzékelnek, előre aktiválhatják a reteszelést, nem kell megvárni a lassulásérzékelő jelét – így egy balesetben értékes tizedmásodpercek nyerhetők.

Járulékos kényelmi előny, hogy míg a klasszikus, mechanikus reteszelési megoldás egyenetlen útfelületen véletlenül is elmozdulhat, átmenetileg megakadályozva a vezető vagy utasa szabad mozgását, az e.Locking technológiánál ez nem fordulhat elő.

Mágnes rögzít az ülésbe a robotautókban 8

ZF Lifetec ACR8.S ülésbe integrált biztonságiöv-rendszer

Ennek ellenkezője is megvalósítható egyébként: ha például egy nagy teljesítményű autóban aktiváljuk a kifejezetten sportos vezetést támogató üzemmódot, a vezérlés átmenetileg megfeszítheti az övet, majd az üzemmód kikapcsolásakor visszatérhet készenléti állapotába.

A technológiát már alkalmazzák: a 2024 nyarán bemutatott ACR8.S ülésbe integrált biztonságiöv-rendszerben.