Cikkünk írásakor még nincs huszonnégy órája, hogy a Vezessen megjelent az alábbi látható, nyálcsorgató összeállítás, amiben minden idők öt legerősebb kézi váltós típusát gyűjtöttük össze.

Nos, ez a lista ezennel érvényét vesztette, hiszen a Hennessey, amely eddig is csúcstartóként állt a rangsor élén, elkészítette aktuális csúcsmodelljének, a Venom F5-ösnek a manuális kivitelét.

14 fotó

Hogy még szebb legyen a történet, az 1842 lóerős szörnyetegnek a roadster verzióját építették át kézi váltósra. Logikus, ha belegondolunk, hiszen ezen a szinten a manuális, mechanikus kapcsolás a vezetési élményhez tesz hozzá, nem pedig a köridőt javítja.

Nincs ennél erősebb kézi váltós autó 7

Ezt annak ellenére nagy bizonyossággal ki merjük jelenteni, hogy a gyártó nem tette közzé a hatfokozatú kézi váltóval épített F5-M roadster menetdinamikai adatait.

Nincs ennél erősebb kézi váltós autó 8

Nincs is rá szükség, mert a tervezett tizenkét darabos szériának így is az összes példányát előre eladták, egyenként 2,65 millió dolláros, azaz 955 millió forintos áron, plusz szállítási költség.

Nincs ennél erősebb kézi váltós autó 9

Ez a tizenkettő autó egyébként a Venom F5 Roadster eleve meghirdetett harminc darabos gyártásából jött le, azaz nem csorbul a modell exkluzivitása. Eddig nem tudtuk, de stílusos, hogy amint egy autót megrendelnek, az ahhoz társított karosszériaszínt törlik a konfigurátorból, így valóban nem készül két egyforma Venom F5.

Nincs ennél erősebb kézi váltós autó 10

Az F5-M egyébként nem csak a nyitott alumínium kulisszában futó karral kapcsolható váltóműben tér el a félautomata erőátvitellel szerelt alapmodelltől, hanem abban a hatalmas, 140 centiméteres függőleges stabilizáló uszonyban is, amely a motornak levegőt szállító kürtőtől egészen a hátfalig húzódik.

Nincs ennél erősebb kézi váltós autó 11

 

A módosult ergonómia miatt a légbeömlő nyílásokat is áttervezték, akárcsak a teljes középkonzolt, amin a vadászgépek stílusában megformált kapcsolók emelik és süllyesztik az elektromos ablakokat.

Nem látszik, de persze a motorvezérlést is újraírták, a nyomatékleadást a módosított áttételekhez igazítva.