A Tesláról, valamint a nagy, de észszerűtlen, megvalósíthatatlan ötleteiről, beváltatlan ígéreteiről ismert milliárdos, Elon Musk az év eleje óta folytatott bejelentései, visszatáncolásai után október végén – különböző elemzések szerint a valós értéke két-, akár négyszereséért felvásárolta a Twittert.
Musk ugyan arról beszélt, hogy a gazdasági megfontolások nem érdeklik a Twitter kapcsán, csakis a szólásszabadság elősegítése a célja, az üzletember ennek ellentmondóan viselkedik. Racionalizálás, spórolás örvén azonnal menesztette az addigi vezetőket – ez a végkielégítések miatt kb. 200 millió dolláros kiadást jelentett –, majd az alkalmazottak felét is, közel 4000 ezer embert rúgott ki. Az utóbbi lépés ugyan csökkentheti a bérköltségeket, de csepp a tengerben, hiszen Musk állítása szerint a Twitter már érkezése előtt is évi kb. egymilliárd dolláros veszteséget termelt, a 44 milliárdos felvásárlás óta, pár hét alatt pedig nagyjából 3 milliárdot veszített az értékéből. (Ráadásul a kirúgott alkalmazottak egy részét kénytelenek is lesznek visszavenni.)
A Twitter-káosz egy újabb oldala hirdetők elriasztása: a különböző nagy cégek a Musk-féle hatalomátvétel után érthetően hátrébb léptek, amire a milliárdos úgy reagált, hogy minden bizonnyal a különböző (ún. progresszív) aktivisták nyomásának engedve pártoltak el a hirdetők, majd „nukleáris erejű” kipellengérezést helyezett kilátásba a hűtlenné vált cégeket illetően, ami nyilvánvalóan nem épp a bizalmat növelte.
A Twitteren hirdetői tevékenységüket felfüggesztők közé tartozik több autógyártó is, melyeknél a fentiek mellett egy újabb szempont is érvényesül: a közösségi oldal áttételesen egy piaci riválisuk irányítása alá került.
Már a hétvégén megírtuk, hogy a General Motors és a VW mellett az Audit, a Bentley-t, a Cuprát, a Ducatit, a Lamborghinit, a Porschét a SEAT-ot és a Škodát is soraiban tudó Volkswagen-csoport is gyakorlatilag bojkottálja a Twittert, de azóta mások is így döntöttek.
Így tett mostanra a Ford, valamint a Fiat Chrysler Automobiles és a francia PSA-csoport összeolvadásából tavaly létrejött óriás, a Stellantis is melyhez 16 különböző márka – Abarth, Alfa Romeo, Chrysler, Citroën, Dodge, DS, Fiat, Jeep, Lancia, Maserati, Mopar, Opel, Peugeot, Ram, Vauxhall – tartozik.
„Felfüggesztjük a reklámposztok közzétételét, amíg világosabb képet kapunk a platform új vezetés alatti jövőjét illetően” – közölte a konszern a Reutersszel.
Musk ugyan egy szerdai CNN-nyilatkozatában azt mondta, hogy bár megérti a hirdetők óvatosságát, kéri őket, hogy maradjanak, használják tovább a Twitter, a gyakorlatban tapasztalják meg, hogy jó vagy rossz irányba változnak-e a dolgok.
Gyanítható, hogy akkor tülekedés nem lesz a visszatérésért, ugyanis az online reklámpiac szakértői egyetértenek, hogy a Twitter eleve nem túl fontos, értékes platform, csak amolyan „jó, ha van”, de ha nincs, az sem gond, a hirdetők számára sokkal-sokkal kisebb a jelentősége, mint a Facebooknak vagy a Google-birodalomnak.