Mindenki ismeri a történetet, ahogy az amerikai konstruktőr, Carroll Shelby és az AC Cars brit manufaktúra a hatvanas évek elején összefogott – harmadikként egy vadonatúj Ford V8-as blokkot is bevéve a buliba –, hogy megépítse a tökéletes versenyautót. Az AC Cobra sportkarrierje végül még azelőtt zátonyra futott, hogy igazán beindulhatott volna. Ennek ellenére utcai sportautóként komoly sikert ért el, elsősorban nem is saját jogon, sokkal inkább annak a milliónyi replikának köszönhetően, amelyek végül halhatatlanná tették a konstrukciót.

Most viszont az eredeti gyártó, a brit AC Cars hozza vissza az élők sorába a Cobrát, méghozzá egy modern, emissziómentes hajtáslánccal.

Sőt, úgy tűnik a kissé kuszán közzétett közleményből, hogy nem is egy, hanem két elektromos modell készül – az egyik a negyedik széria nagyobb méretű karosszériáját alkalmazza, míg a másik az egykori második kiadás kompaktabb testébe bújik bele.

Tovább bonyolítja a dolgokat, hogy az előbbi két teljesítményszinten kapható. A 230 kW (311 LE) teljesítményű verzió mindössze 1190 kilót nyom. Az autó 4,9 mp alatt gyorsul 100 km/órára, becsült hatótávolsága 306 km/óra. Ezért nettó 148 ezer angol fontot, azaz majdnem hajszálpontosan 60 millió forintot kér el az AC Cars.

Villanymotort kap az ikonikus versenyautó 1

... nincs kipufogó ...

Ha ráteszünk még 8 milliót (20 000 fontot), megduplázhatjuk ezt a teljesítményt: a 622 lóerős, 1000 Nm-es (!) variáns mindössze 50 kilóval nehezebb, így csak 3,8 másodpercre van szüksége ahhoz, hogy elérje a 100 km/óra sebességet. A hatótávolság szerényebb, 260 kilométer, na de ki is indulna nyaralásra egy ilyen vadállattal?

Az orrban elhelyezett akkumulátor paramétereit még a tavalyi előzetes során részletezte a cég, arról viszont nem szólnak, hogy milyen módszerekkel érték el a műfajban rendkívül alacsonynak számító tömeget. Azt viszont megígérik, hogy az első megrendeléseket még az év vége előtt teljesíteni tudják.

Ami a kisebb, belépő szintű típust illeti, ez mindössze 240 kilométert tud megtenni egy feltöltéssel, álló helyzetből 6,7 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, a végsebesség 193 km/óra. Az ára 55,6 millió forintnak megfelelő 138 ezer angol font.

Ha pedig valaki szerint Carroll Shelby és az AC Cobra hagyatéka többet érdemel holmi surrogó, emissziómentes hajtásláncnál, annak is van jó hírünk: a korábbi 580 helyett immár 650 lóerős az a 6,2 literes V8-as benzinmotor, amelyet mostantól az AC Cobra Superblower zászlóshajóba szerelnek. Az 550-ről 880-ra növelt forgatónyomatékú erőforrással „csak” 139 500 fontba, azaz 56 millió forintba kerül a szellemidézés.