Michael ’Air’ Jordan vagyona meghaladja az egymilliárd dollárt. Nincs a világon semmi, amit ne engedhetne meg magának – és most úgy döntött, hogy gyerekkori rajongásának teret adva alapít egy versenyistállót. A sztori még szeptemberben kezdődött, amikor Denny Hamlin aktív autóversenyzővel tréfából elkezdtek arról beszélgetni, hogy kellene csinálni egy saját csapatot. És lőn.

Először csak annyit tudtunk, hogy a csapat pilótája Bubba Wallace lesz, a NASCAR jelenlegi egyetlen, történelmileg pedig egyik legsikeresebb afroamerikai versenyzője. Aztán az is kiderült, hogy a csapat neve 23XI lesz – ebből a 23 Jordan örökös mezszáma volt, a 11 pedig Hamlin rendes rajtszáma. Időközben szakmai partnert is találtak a Joe Gibbs Racing személyében, akik nem csak Hamlin kenyéradó gazdái, hanem a széria legnagyobb Toyota-istállója is (a bajnokságban induló öt autóból négyet ők futtatnak).

Innen már nem volt nagy meglepetés a hétvégi bejelentés, hogy Michael Jordan csapata állíthatja rajthoz a NASCAR hatodik Toyota Camryjét. A teljes műszaki támogatást a Toyota Racing Development biztosítja számukra.

Beszáll a NASCAR-ba Michael Jordan 2

A helyzet pikantériája, hogy Hamlin továbbra is a Joe Gibbs Racing színeiben fog versenyezni, tehát elvileg saját csapata konkurense lesz, ám a NASCAR-szabályok megengedik ezt a faramuci helyzetet. A Toyota egyébként amúgy is azt szorgalmazza, hogy a vele szerződött csapatok ápoljanak együttműködő, támogató kapcsolatot egymással, osszák meg tapasztalataikat és műszaki ismereteiket, hogy mindannyian profitálhassanak a fejlesztésekből.

A 23XI Racing 2021. február 21-én, az új évad első versenyén, a Daytona 500 futamon állítja először rajthoz Bubba Wallace-t és a 23-as rajtszámú Camryt.

Forrás: Smarter Media, Toyota
Kapcsolódó címkék: Camry Michael Jordan NASCAR Toyota toyota camry