Katonai célokra tervezett terepjáróként kezdte karrierjét az eredeti Hummer, aztán elkészült belőle a polgári változat, majd jöttek a kevésbé kemény és kevésbé hatalmas testvérei is, de ennek már tíz éve vége. Most hadászati célok és V8-as motor nélkül tér vissza a Hummer név egy rettenetesen erős, elektromos pick-up formájában.

GMC Hummer EV a teljes neve, és hozza az elődök formai megoldásait, mint a négy sarkába rakott, elölről is látható kerekek vagy a macsós formák, de olyan elemekkel egészül ki, mint a faltól falig tartó LED-es első fényszórók vagy éppen a frunk, tehát az első csomagtartó. Az ötszemélyes utastér felett pedig kivehető tetőpanelek vannak, ha esetleg kabriózni támad kedve a természetjáró villanyterepjárósoknak.

Végtelen nyomatékot és rákjárást tud az elektromos Hummer 2

12,3 colos képernyő található a kormány mögött, melyen a menetadatok és különféle autóval kapcsolatos információk jelennek meg, a központi kijelző egy kicsit nagyobb, 13,4 colos, és itt már a multimédia kap teret. Meg a 18 nézetet kínáló kamera, mely akár azt is megmutatja, hogy mi van a Hummer hasa alatt. Elérhető a Cadillac modellekből ismerős SuperCruise nevű, közel önvezető rendszer.

Végtelen nyomatékot és rákjárást tud az elektromos Hummer 3

Adaptív légrugós felfüggesztése akár 149 mm-rel emelhető meg, de nem ez a legérdekesebb újdonság az autó alatt. Gázlómélysége 610 mm. Ott van például a CrabWalk, ami az összkerékkormányzáson keresztül lehetővé teszi, hogy kis tempónál négy nyomon haladjon a Hummer. Ez állítólag nehéz terepen olykor hasznos funkció. Annyi viszont biztos, hogy látványos.

Végtelen nyomatékot és rákjárást tud az elektromos Hummer 4

Három elektromotor adja a GMC Hummer virtuális összkerékhajtását, amiből kettő a hátsó tengelynél található, az energiát a General Motors új, Ultium akksicsomagjából kapják. Az autó akár 350 kW-tal tölthető, így 10 perc alatt nyerhető 161 km-nyi hatótáv. Egyetlen feltöltéssel 563 kilométert képes megtenni a Hummer.

Végtelen nyomatékot és rákjárást tud az elektromos Hummer 5

1000 lóerő és rettenetes 15 592 Nm nyomaték a rendszer teljesítménye, amivel 3 másodperc alatt gyorsul 100-ra a Hummer EV. Lesz később szerényebb változata is ennek a hajtásnak, az 800 lóerőt és 12 880 Nm nyomatékot tud majd, továbbá érkezik kétmotoros változat is 625 lóerővel és 10 033 Nm nyomatékkal. Az ezeknél is később bemutatandó legszerényebb modell hatótávja is legalább 400 kilométer lesz.

Ha videón is megnéznéd a GMC Hummer EV-t, akkor erre tovább:

Forrás: GMC Hummer